András switch vagyok, elsősorban rabszolga, de tudok kegyetlen verőlegény is lenni. Mindkét oldalt szeretem, külön leírom miért.
Mint rabszolga: Teljes átéléssel bújok a rabszolga szerepbe, és el is várom, hogy a Dom, vagy Domina úgy bánjon velem, mint egy rabszolgával. Dolgoztasson, jól megverjen, megalázzon, bizarr dolgokra kényszerítsen. Szeretem, ha deresen alaposan elfenekelnek. Egy fenekelésnél nagyjából 700 ütést igénylek, persze függ a verőeszköztől. A lényeg, hogy olyan Domokat, Dominákat keresek, akik legalább hétszázat rámvernek. Már gyermekkorban szerettem, ha elfenekelnek. Véleményem szerint a hurkás fenék alap egy rabszolgánál, ezért is vagyok hurkásandrás itt.
Van egy szakadt, foltos régi rabszolgaruhám, amiben úgy nézek ki mint a régi rabszolgák, akiket egy ruhában dolgoztattak évekig (képek az albumomban). Amikor felveszem, máris rabszolgának érzem magamat, tizenöt éven keresztül annyit fenekeltek benne, hogy többször is kihasadt, de mindig megfoltoztam. Abban szeretem, ha deresen, padon, ágyon, asztalra dőlve úgy megnevelnek, ahogy rabszolgaként megérdemlem. Meztelen fenékre csak enyhe eszközökkel kaphatok, mert különben hamar felhasad a bőröm.
Közel háromszáz verőeszközzel rendelkezem, kedvencem az ostor, a lovaglópálca és a bikacsök (képek az albumaimban).
Nemcsak nőket, hanem hetero, meleg, biszexuális férfiakat is szolgálok, szexuálisan is.
Szeretem, ha pincében, padláson, ketrecben, istállóban, vagy ólban kikötve tartanak.
Nagyon szépen tudok takarítani, nemcsak lakásokat, hanem raktárakat, régi, elhanyagolt részeket is. Imádok jó mocskos, poros helyeken dolgozni, az istállók a kedvenceim. Elvégzem a házimunkákat, rendet rakok a szekrényekben, kipucolom a hűtőt, sütőt, ablakot pucolok, portalanítok, stb.
Mindig maszkban szolgálok, ezt vegyük figyelembe, illetve gyakran kell külföldre mennem dolgozni, olyankor nem tudok a rendelkezésre állni. Van, hogy egy-két hónapot dolgozom kint, de van, hogy fél évet is. Olyankor ott szolgálok.
A másik kedvencem a pisi minden formában, de főleg azt szeretem, ha lepisilik a rabszolgaruhámat és úgy szolgálok. Feneket is szívesen nyalok, főleg mosdatlan feneket. A csizmákról mindent lenyalok.
Szadista oldalam is van, szívesen foglalkozom nőkkel, férfiakkal egyaránt. Azt szeretem, ha felveszik a rabszolga ruhámat és abban szolgálnak engem. Nagyon jól fenekelek és sok eszközöm van hozzá. Szeretem, ha hosszasan nyalják a fenekemet, cipőmet, szagolják a zoknim, bugyim, stb.
A BDSM témában szívesen beszélgetek bárkivel. Szeretem amikor az emberek elmesélik az élményeiket.
Partner
Singles
Dominant Female, Dominant Male, Dominant Transvestite, Mazochist Female, Mazochist Male, Mazochist Transvestite, Submissive Female, Submissive Male, Submissive Transvestite, Switch Female, Switch Male, Switch Transvestite, Sadist Female, Sadist Male, Sadist Transvestite
Couples
Dominant Female - Dominant Male, Dominant Female - Sadist Male, Sadist Female - Dominant Male, Sadist Female - Sadist Male
Contact information
To check the contact informations either of you must be a VIP member!
Aim of search
Correspondence, meeting / Occasional-BDSM/sexual-relationship
Spoken languages
Hungarian
Interests in BDSM
Maybe
Breath controll, Cross-dressing, Doctor fetish, Enema, Fire, Menstruation, Needle, Nipples, Pens, Pet play, Shaving, Stocking, Tickling, Vacuum
Exciting
24/7, Anal plays, Anal sex (receive), Ass licking, Bite, Blindfolds, Bondage, Boot fetish, Candle, Chains, Chastity belt, Closure, Collar, Cross, Dildos, Dirt, Dirty talk, Domination, Feeding, Film, Fisting, Foiling, Foot worship, Gangbang, Hair pulling, High heels, Humiliation, Latex, Leather, Lingerie, Mask, Massage, Masturbation, Mazochism, Nippers, Oral sex (give), Other tools, Pain, Photo shooting, Piss, Prostate massage, Punishment, Role playing, Sadism, Slaps, Spanking, Stocks, Transvestitism, Tweak, Vibrators, Whip, Whipping bench
Interests outside of BDSM
Leisure
Cleaning, Cycling, Hiking, Opera, Restaurant
Music
Disco, Heavy metal, Musical, Pop, Rock
Movies
Action, Documentary, Historical, Romantical, Tale
Books
Albums, Economy/business, Entertainment, Erotical, Esoteric, Health, History, Poems, Scientific, Sport