Kerek 50 nem független hetero srác lennék.
Magamról pár szóban:
Kicsit mazo kicsit fetish, láb zokni nylon , kicsit sub, taposás, lábtartó, fájdalomvágyó, összenyomandó, meg jónéhány dolog, majd még megfogalmazom.
Központi elem nálam a lábak lábravalókkal - harisnya zokni esetleg cipők - imádata mint megalázott mazo emberként, azaz ha lábtartónak használnak eltaposnak, fájdalmat okoznak ilyen téren. Természetesen sok egyébre is nyitott vagyok főleg ha akár a másik fél a súlyával dominál rajtam, (rám ül nyakra fejre mellkasra, bútornak használ, összekuporodva rámnehezkedik, a fantázia tágas). De természetesen másra is nyitott vagyok a fojtogatástól indulva a pofozásokig.
Mint írtam heteróként szexmentesen tudom elképzelni, azaz mint egy megalázandó eltaposandó lábtartó szolgaként akit akár lelkileg is porig lehet alázni ha erre van igény és vágy.
És különösen érdekelne ha a nálam idősebbek játszanának velem és gyötörnének - 60+ kategória is. Itt akár a házi csicska szerep is szóba kerülhet, azaz leküld bevásárolni majd hálából elterülhetek előtte mint élő szőnyeg is akár, - bárminemű ugráltatás és semmibe vevés is szóba kerül, az se baj ha fáj rendesen, sőt.
Támogatást sem zárom ha ilyen feltételrendszerhez kötné valakim pl a lábtartói használatomat, és akár csak ennyit mást nem is tenne.
Partner
Singles
Dominant Female, Dominant Male, Dominant Transsexual, Dominant Transvestite, Fetisist Female, Fetisist Male, Fetisist Transsexual, Fetisist Transvestite, Sadist Female, Sadist Male, Sadist Transsexual, Sadist Transvestite
Age: 45-99 year
Aim of search
Correspondence, meeting / Occasional-BDSM/sexual-relationship
Spoken languages
Hungarian
Interests in BDSM
Exciting
Boot fetish, Breath controll, CBT, Domination, Foot worship, Humiliation, Latex, Mazochism, Pain, Sadism, Slaps, Stocking
Interests outside of BDSM
Leisure
concerts, Swimming pool
Music
Alternative, Jazz, Rock