capricorn - Fetisist, Switch Male

Elérkezettnek látom az időt picit konkretizálnom miért is vagyok itt valójában.

Ami fogas kérdés, mivel annyira vagyok biztos a vágyaimban mint a prérin felejtett házi nyúl a ketrecének biztonságában.
Elvagyok, jól vagyok a kis világomban, fenének sincs kedve kimásznia. Túl sok felelősség, változás, miegymás. De kezd baromi unalmas, meg szűk lenni ez a kaloda. Jó lenne kiszabadulni és felfedezni a világot. Élni a féktelen vadnyulak életét.
Nem biztos, hogy jó ha feltöröm a zárat, akkor már nincs visszaút. Amúgy is kezd bealkonyodni, és hát a sötétben a prérin nem a legszerencsésebb egy nyúlnak.
Nem érdekel mi lesz tovább. Nem fogom a változás lehetőségének a terhe alatt leélni a nyomorult életem. Ha széttép egy farkas, akkor is megpróbálom.

...baromi erős vagyok. Azt hiszem. Vagyis szeretném azt hinni. Annyi szaron átmentem az életemben, hogy csak na. Tudom vannak sokkal nehezebb sorsú embertársaim. De mindenki a saját nyomorához mérten gondolkodik, illetve a környezetembe nem sok hasonlóról tudok. És hát bűnös lévén, másokhoz mérem magam.
Miközben ezek átmennek nyúlagynyi agyamon, be kell ismernem, hogy ez az egész legyengített. Vagy inkább eleve az voltam, csak nem harcoltam, küzdöttem, hanem inkább túléltem.
Mondták, hogy: -Kemény vagy mint egy ketrec zsanér. (vagy mi azt hiszem van ilyen mondás)
Ja csak annak önmagában nincs semmi szerepe. Nem éhes, nem fáradt. Nem vágyakozik és sose lehet boldog. Csak elvégezz egy rá testált szomorú feladatot.
Így könnyű keménynek lenni.
Könnyű a keménység látszatát fenntartani nálam gyengé... érzelmesebb nyuszik mellett. Azok mellett akik mindent megtesznek és ráhagynak az emberre. Elvannak a ketrec biztonságában, és kaján, szexen kívül másra nem vágynak miközben elnézik nekem a nagy pofámat.

Mire ezeket leírom, már kezd körvonalazódni az elmémben, mint nyúl bogyó a friss havon, hogy egy erős nyúlra van szükségem. Nem úgy erős, hogy lepofoz, és nem is kiabálós fegyelmezőre, hanem egy harcias vadnyúl erejével bíró nőre.
Nagyon nehéz ebben a témában elhelyeznem magam. Nem gondolnám, hogy alárendelt vágyaim vannak. Úgy, hogy átmenjek kiskutyába biztos nem. De egy tisztességes prérifarkas szerepét azért megcéloznám. Nem éppen a legnagyobb és legerősebb, de a környezetében csúcsragadozó. Mégis ha kiskorában elviszik házhoz, domesztikálják akkor olyan lesz mint a kezesbárány.
Szükségem van rá, hogy valaki megszelídítsen. És mivel nem vagyok teljesen kezdő nyúl a pályán, tudom, hogy ez rengeteg lemondással jár. De ezt csak akkor tudom odaadni ha én akarom, és csak olyan személynek akit teljesen elfogadok.

Azért személynek mert egy időben azt gondoltam meleg vagyok, és csak egy férfi mellett leszek boldog. Aztán ez viszonylag hamar átfordult biszexualitásba, miután tudatosítottam, hogy nem tetszenek a férfiak. De a vágy az megmaradt, és belevetettem magam a vadonba.
Vagyis inkább csak a sarki kiserdőbe, mert a kb. 10 alkalmas próbálkozás végére agy üresség vette át a vágyakozás helyét. Egy olyan fajta semmi, amit meg kellett neveznem mint rókának a kakas ízét. Nem kacsa, nem is fácán, olyan mint csirke a pálcán.
Rájöttem kezdtem azt érezni, hogy önmagában a perverzkedésemnek nincs értelme. Nincs ha nem tudom kivel megosztani. És ez a megosztás elsősorban az ő örömére történjen.
Annak a személynek az örömére aki nincs. Csak tudom, hogy valahol létezik.

Ezért mostanában ide s tova 1-2 éve lassan előkúszott egy olyan gondolat.. érzés mint Homoki vipera a nyúlketrec körül, hogy már nem is az számít mit valósítok vagy nem valósítok meg a vágyaimból, hanem az, hogy ezt egy nő akaratának megfelelően tegyem.
Egy olyan nőnek akit esténként jól elkapok mint mongúz a kígyót, és rendesen megdöngetek. Azért mert tudom, hogy erre vágyik, és amire vágyik azt el is veszi ha kell.
Viszont ezek már olyan veszélyes gondolatok, hogy nem tudom egyáltalában itt van-e a helye. Egyszerűen azért mert ha bekövetkezik, és olyan dolog történik a hideg, holdfényes éjszakában ami nem tetszik, akkor még a gyalogkakukk tempójában sem tudok visszavonulót fújni, mert kiteregettem az összes bundámat.
Viszont ha továbbra is csak hiszem, hogy kint vagyok a ketrecből, miközben illúziók szabadságát kergetem, akkor ott fogok megbüdösödni örökre.

...ki kell törnöm ebből a kurva kalitkából. Kirágni az ajtót és uccu neki. Mindegy merre, mindegy hogyan csak nekiiramodni a pusztának. A tápon hizlalt, és puha szalmán tunyult fizikumommal. Elvágtázni messzire. Olyan sebességgel, hogy még a háromlábú büdös borz is csak csettintene.
Keresni egy vadnyulat. Ezerből azt az egyet, aki mellett ott maradhatok és végre élhetek.
Nem azért mert csak hozzá szeretnék csapódni, nem azért mert tudja mit lehet és mit nem kint az életben, hanem mert felnézek rá és tisztelem. Annyira, hogy kérnie sem kell, megadok neki mindent.
Amit csak egy házi nyúltól kitelik, kint a prériben.


Régi:

***
Hello!

Már sokadjára éreztetik velem, hogy udvarlás, hétköznapi csacsogás helyett a tettek mezejére kellene lépni. Vagyis arról kommunikálni, ha jól értem.
Na itt jön képbe a nőfóbia amit drága szüleim vertek a lelkembe.
Csak nem írom, mondom pár soros üziváltás után, hogy: De megbasználak kisanyám!
Pedig valószínűleg ezt kellene. Gondolom akkor kimozdulna a nulláról a görbe. Aztán hogy lefelé, vagy felfelé távozna az már más tészta. Magamat ismerve élesen húzna mínuszba :D

De nekem ez egyenértékű kb. a kéretlen dick pic-el. Lehet én értelmezem rosszul, de sokszor a női nem nem nagyon tudja eldönteni mit szeretne. Ha valaki visszafogott és udvarias akkor hamar ráunnak és lekoptatják, ha valaki meg tárgyilagos és lényegre törő akkor meg bunkó címkével letiltják. Szóval nem értem. Legalábbis a női nemmel kapcsolatban nem.

Furcsa és kicsit paradox módon én örültem amikor kaptam dick pic-et, vagy egy formás travi segget, mert nem kellett találgatnom és könyörögnöm érte. És nagyjából örültem a szókimondó embereknek is, mert unalmas és fárasztó a világi dolgokról csacsogni amikor az ember dugni szeretne. De közben meg taszított, ha valaki ordenáré és trágár volt és nem tudott másról beszélni hogyan dugna, szopna le.

Szóval úgy érzem egy kicsit ellentmondásos és nem egyszerű ez az egész. Valamiféle kényes egyensúlyt kellene megtalálni és szerintem ez az alfája és omegája a sikeres nőcsábásznak. Az a személy aki nem ront ajtóstul a házba, de viszonylag hamar és ügyesen bedobja a varázsszavakat. Gondolom ezt hívják szexuális intelligenciának vagy mi.
Igaz ha nem lennék hülye, az én helyzetemen akkor sem változtatna, mint említettem az elején a bemutatkozásomnak.

Üdv.

Köszönöm szépen a sok levelet. Frissen regisztráltként különösen jólesik, hogy ennyien érdeklődnek irányomban. És őszintén meg is lepett a dolog.
Főleg a nőfóbiámmal kapcsolatos kérdések, amire páran rávilágítottatok, hogy picit jobban ki kellene fejtenem.
Szóval olyanom konkrétan nincsen. Mármint világéletemben kapcsolatban éltem, és csak közepesen feszülök meg egy hölgy társaságában. De miután végiggondoltam mi is a komplexusaimnak a tárgya rájöttem, hogy lényegében a választás hiánya, és az arra való korlátozott képességeimben keresendő a válasz.

Vagyis abban, hogy világéletemben olyan kapcsolatokban éltem amiket nem igazán én választottam, nem én akartam.
Gyakorlatilag kivétel nélkül mind az 5 komoly kapcsolatomba csak belesodródtam, vagy ami még rosszabb, rám telepedtek. Ez így leírva még szerencsétlenebbül hangzik mint a valóság. Pedig sajnos így volt. Mindjárt az első hét év hosszú borzalom.
Már a legelső percektől tudtam, hogy nem ő kell(ene) nekem, de mivel fiatal szűz 19 évesként úgy megörültem, hogy van valaki és valakivel dughatok, hogy képes voltam felülírni az ösztöneimet.

Későbbiekben némiképp fejlődtem, és valamelyest megvolt a törekvés, a szabad akarat halovány látszata, de igazából mindig amit sodort az élet elfogadtam és egyszer nem mondtam, hogy:
-Figyu! Kedves vagy, meg szép, de nekem másvalakire van szükségem.
Mindig csak örülte elfogadtam, hogy van valaki velem és van kivel összebújni.
Jól kontrasztolja ezt a balfaszságot, hogy amikor én szerettem volna választani, és már-már elképzeltem, hogy boldog családban élek a kiválasztottal, mindig viszonylag (nagyon) rövid idő alatt megkaptam az útilaput.

Na és itt jön képbe a nőfóbia. Az, hogy könnyű olyan nőkkel kapcsolatot létesítenem akiknél úgymond nincs vesztenivalóm. Mármint bocsánat, és ez így baromi egoista és bunkó (tudom tudom mondták már páran), de amikor olyan kapcsolatba kezdek, amit igazából már az elején nem kívánok, és ez elsősorban a külsőségekben jelenik meg, akkor bármiféle kockázati tudat nélkül hagyom történni a dolgokat. És ez amíg ad egy felszabadult érzést, emiatt zökkenőmentes az egész ismerkedés, belesodor egy olyan helyzetbe amit már az elejétől mérgezi a tudatom. Az, hogy nem én választottam.
És ezzel már vissza is kanyarodtam az első blo bemutatkozásom lényegéhez. A belémkalapált komplexusok tömkelegéhez. Ahhoz a tudathoz, hogy akármit csinálok, álmaim nőjéhez én kevés vagyok. Emiatt képtelen vagyok bármiféle ilyesfajta ismerkedésre, és a kör bezárul.
Hagyom megtörténni a dolgokat, belekerülök és maradok egy olyan együttélésbe amit igazából nem szeretnék és csak peregnek az évek, miközben őrlődök magamban.

Mielőtt nekem esne a nagyvilág azért szeretném elmondani, hogy nekem közel sem a külsőségek a legfontosabbak. Kivétel nélkül sosem kezdeményeztem olyan hölggyel aki dekoratív, de nagyon nem tetszett a hanglejtése, beszédstílusa, gondolkodásmódja. És az egyik legnehezebb szakításom egy olyan nővel volt akit nagyon nem sorolnék a szépségek közé, de iszonyúan vonzott az ereje, a kitartása és az akarata.
Tudom jól, hiába a szépség, rövid időn belül egymás agyára megy két ember, ha nincs meg az összhang, és hát sok hibám van, de nagyjából talán reálisan látom magamat és a „kasztomat”.

*
Ismételten köszönöm szépen a sok megkeresést. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi ember érdeklődését felkeltem. Nagyon jólesnek a támogató levelek, a tanácsok és az aggódás.
Emiatt picit lelkiismeret-furdalásom is lett, hogy az írásaimból az jön le, mennyire rossz nekem.
Én nem szeretnék ilyen módon szimpátiát bárkiből is kiváltani, inkább csak úgy általánosságban, vitaindító szándékkal írtam le a dolgaimat.

De igazából baromi jó életem van.
Van egy jó munkám, amit szeretek, és nagyon sok pénzt keresek. Emiatt gyakorlatilag semmiféle egzisztenciális problémám nincs, és jóformán bármit megvehetek, megtehetek.
Teljesen tiszta és egészséges életet élek (hála az égnek) és rendszeresen sportolok. Hétköznapi edzésektől az extrém sportokon át mindenféle jó kis aktív kikapcsolódásban van rendszeresen részem.
És hát a szexuális élet
Hát ha az előző pontok az életemben tökéletesek, akkor erről meg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nem csak, hogy mindent megkapok amiről férfi ember csak álmodhat, de mindezt egy hibátlan kapcsolaton belül tehetem meg, álmaim nőjével.

Esténként amikor kicsit fáradtan, de jókedvűen érek haza, Ő már mindig készen vár egy kis romantikázásra, vagy éppen egy féktelen és gátlástalan vad szexre.
Néha csak finoman simogatjuk egymást, izgatjuk a kandalló táncoló melegénél, néha meg elkapom és mielőtt bárki is begyújthatná a tüzet úgy megbaszom, hogy közben az eget is lenyögi az égiek lába alól. Imádom amikor hátulról rásimulok gyönyörű szép izmos testére, és beleharapok a nyakába, miközben benne vagyok. Na ekkor szokott akkorát sikítani, hogy leesnek a maradék csillagok is. Ilyenkor mindig elélvez.
Egyszerűen még görcsölnöm sem kell azon, hogyan-miképpen juttatom el a csúcsra mert folyamatosan élvez. Spriccelve, remegve, a kéjtől félig transzban újra és újra.
Féltem eleinte, hogy nem tarthat örökké, de már ide s tova 100 éve minden áldott nap a magamévá teszem és mindegyik olyan mint az első.
Istenem! Egyszerűen tökéletes.

Szóval köszönöm szépen a sok levelet, de engem nem kell pátyolgatni vagy sajnálni. Egyszerűen csak leírtam a valóságot, ami hidegnek látszhat, de itt belül forró mint a nap belseje.
Ettől függetlenül nagyon örülök a sok levélnek, igyekszek mindegyikre válaszolni, és továbbra is szívesen társalgok bármiről. Ha pedig lesz valami jó témám, és lehetőségem, akkor írok valami jó blogot, amiről lehet diskurálni :)

*
Sokan kérdezték, és ismételten köszönöm az érdeklődést, hogy mit jelent nálam a bizonytalan kategória.
Sokat gondolkozok ezen. Azon, hogy ki is, mi is vagyok.
Röviden talán az a válasz, hogy fogalmam sincs, mert igazából nincs elég tapasztalatom, és csak a hülye kategorizálja magát kellő ismeret nélkül.
Hosszabban kicsit más
Soha az életben nem tudtam elviselni ha irányítanak, ugráltatnak, beleszólnak az életembe. Fiatal korom óta egy állandó harc, lázadás volt az életem a szüleim, a környezetem és magam ellen.
Mert hát őrlődtem, őrlődök most is.
De valami olyasmi, hogy habár szeretném én irányítani az életem, és a 4 fal között a lélektestvérem, néha szükségem lenne rá, hogy elengedjem a kontrollt. Azt a felszabadító érzést, hogy nem múlik rajtam semmi sem. Sem mások, sem a saját boldogságom.
Valami olyasmi, hogy kapjak segítséget a hétköznapi dolgok rengetegében, és néha éreztesse velem valaki, hogy nem vagyok különleges, nem állok mások felett, és tudatosítja bennem hol a helyem.
Nem állandóan. Nem elnyomva, nem terrorban. Én (szerintem) mindenben hagyom kibontakozni a másikat, engedem had szálljon ameddig csak szeretne, de mindig szólok, mindig elmondom a véleményem ha túl messzire merészkedik, vagy valami szerintem nem helyes. Egyszerűen a lételemem, hogy kontrolláljam a másikat, és egyszerűen szétesek ha teljesen szabad a kezem.
Remélem így már tiszta és érthető, hogy miért bizonytalan, mert nekem baromira nem az :D
Mégis ha tudod a választ akkor örülök ha megírod nekem :)

*
Bábel torony. Lehetne ez a címe a blogomnak, de mostanában nincs kedvem blogolni. Mégis amikor valami befürkészik az agyamba akkor nem bírom megállni, hogy le ne írjam.

Szóval szerintem mindenki félrebeszél. Mindegy mennyire hisszük magunkat őszintének, ott legbelül mindig van egy olyan részünk ami nem ad hangot magáról. Arról, hogy mit érzünk, tetszik vagy nem tetszik, vagy csak éppen egy rosszul kimondott szó után maradt keserű érzés.
Fogalmam sincs lehet-e olyan kapcsolat amiben kettő ember egymásra talál ebben a toronyban.
Fogalmam sincs létezhet-e a teljes őszinteség és szókimondás.
Lehet nem. Lehet ez így van jól.
Ha olyan szarul néz ki a párom reggel, hogy legszívesebben elküldeném orvoshoz, akkor nem mondom ki amit gondolok.
Átölelem, megsimogatom és a fülébe hazudom, hogy: -Szép vagy kedves, mint mindig.

Mint mindig életemben, csak nem értettem, bolyongtam, kutakodtam ebben a toronyban. És amikor azt érzem, hogy esetleg megtaláltam, akkor összerezzenek. Mi lesz ha hazudok neki? Mi lesz, ha csak képzelem, hogy tökéletesen egy a nyelvünk és értjük a másikat?
Gondolatok, érzések amiket eltemetünk magunkban, hogy óvjuk a másikat és magunkat.
Kérdés hol a határ? Hol van az ami még segít, és hol van az ami már félrevezeti az embert...

*
Külsőségek

Sokan kérdeztétek, hogy engem mint az alfák netovábbja, külsőleg milyen nő hoz izgalomba.
Eléggé fogas kérdés és még inkább kényes téma. Nehéz erről úgy írni, hogy az ember ne legyen képmutató. Őszinte, de ne bántó. Mint pedzegettem kicsit feljebb erről a gondolataimat.

Szóval szeretem a szépet mint mindenki. Erről szól a teljes emberiség, a történelem, a mondák és regék, a mitológia, az irodalom és költészet. A festés, szobrászat miegymás.
De mindig azt vallottam, hogy a szépség nem egy ajándék vagy csoda, hanem tulajdonság. És mint minden tulajdonság nem létezhet önmagában, vagyis igen, de akkor nincs értelme.
Ugyanis egymáshoz hasonlítgatni két dolgot, embereket, értelmetlen.
Ha egy szigeten élsz, és soha nem láttál mást csak a párod aki ott van veled, akkor eszedbe sem jut mi a szépség viszonya, fokmérője. Az, hogy pl. bunkó vagy kedves, azt akkor is érzed, ha sose találkoztál másokkal.

Nekem ilyen volt az a társam, talán az egyetlen ember az életemben, akibe szerelmes voltam.
Nem átlagos, hanem nem szép. Nem részletezem, de olyan emberektől is viszont hallottam akiknek alig volt hozzá közük. Párszor látták, nem ismerték, de nem bírták ki, hogy meg ne jegyezzék nekem mennyire „durva” az arca.
Sajnos, ha megrökönyödve is hallgattam őket, de valahol osztottam ezt a nézetet. Nem szeretek senkit sem bántani olyan miatt amiről nem tehet. Szégyelltem is magam.

Aztán egymás mellé sodort minket az élet. És én fülig beleszerettem. Olyan, de olyan nő volt mint amilyen a nagykönyvben meg van írva. Nőies, de erős. Aranyos kis attitűdökkel, mellőzve a kislányoskodást, picsáskodást, a női szerep túljátszását.
Fülig beleszerettem, mert okos és kedves, de határozott és őszinte. Egyszerűen az az ember aki mellett annyira de annyira egyszerűen, sikamlósan és jóérzéssel telnek a napok, hogy közben teljesen szegregálódik a látásod.
Nem érdekelt az átlagosnak sem mondható, karizmatikus arcvonások. Már nem láttam az erős, lányosnak közel sem nevezhető pofikáját. Nagyon rövid időn belül csak azt láttam ha tündököl, vagy éppen szomorú. Ha pezseg a vére, vagy csak simán bolondozik.

Szóval szeretem a szépet. De önmagában semmit sem ér. Egy állapot amit itt kapunk, kapnak egyesek, és tart ideig-óráig. Egy olyan tulajdonság aminek a fokmérője az egymásra hányt playboy magazinok. És amikor megtalálod azt a lelket aki úgy sugárzik mint a nap, akkor átalakul a szépségről alkotott fogalmad. Annyira, hogy utána már nem is akarsz visszanézni az előző életedbe.

***