Számomra a BDSM nem csupán a szerepekről szól, hanem a kialakuló dinamikáról – arról, ahogyan két ember kapcsolódni tud egymáshoz. Számomra fontos hogy ne csak testileg hanem mentálisan is meglegyen az összhang. Hiszem hogy minden fejből indul és ott is ér véget, miközben átjárja a test minden apró porcikáját.
Az alárendelt oldalam erősebb, sokáig csak azt ismertem, azonban az elmúlt pár év sok újdonságot hozott és ébresztett bennem, mára már teljes bizonyossággal mondom, hogy switch vagyok, partnerfüggő ki mit erősít fel bennem jobban!
Nem szeretem az alázást és a durva (szadista) bánásmódot, sokkal inkább a tudatos kontrollt, a tiszteleten alapuló játékot és a pleasure play-t létesítem előnyben.
Erősen vizuális és egy csipetnyit hedonista alkat vagyok: fontos a partnerem élvezete csakúgy, mint a sajátom. Szenvedélyem a női test szépsége, a részletek – ruhadarabok, kiegészítők, különös figyelemmel a harisnyákra, combfixekre, valamint mindenre, ami csipke, bőr vagy latex.
Számomra egy nő fehérneműben a legvonzóbb: sejtelmes, már oly közel, egy intim helyzetbe enged, de mégsem tárulkozik ki teljesen.
Ezekhez szorosan kapcsolódnak a sense play kínálta lehetőségek: a bekötött szemek okozta érzékek erősödése, a félhomály okozta sejtelmesség, kesztyűs kezek érintése, kötözések, láncok halk zöreje. A kiszolgáltatottság, amikor a legapróbb ingerek is felerősödnek, amikor a szenvedély eléri azt a szintet, hogy elhangzik az a bizonyos "csináld már!!!" felkiáltás!
Ezek mellett lelkes gyűjtögető, ami minden féle huncut játékszerre és/vagy ruhadarabra érthető. Lassan egy komplett Dungeon-t fel tudnék szerelni 😊
Civil életben egy mérnök ember vagyok, aki vezető beosztásban terelgetni pár nagyra "nőtt gyerek" mindennapjait. Van egy cicám, szeretek kirándulni, zenélni, kevés olyan kihívás van az életben (műszaki területen talán nincs is) ami megriasztana attól, hogy megpróbáljam megoldani. Szabadidőmben rendszeresen futok, budapesti rendezvényeken találkozhattok is velem :) legközelebb az augusztus végi Generali Night run-on.
Végezetül, kit és mit keresek; sok érdekes tanulság után, azt gondolom, hogy első körben egy lazább baráti viszonyt, aminek nagyon örülnék ha hosszabb távon lenne egy mély és tartós kapcsolat a kiteljesedése. Próbáltam kalandokat, próbáltam párkapcsolatot keresni, de önmagában mindkettőnek megvoltak a maga kis csapdái, hát lássuk mit hoz a kettő ötvözete.
Ha hasonló kép vélekedsz a BDSM-ről, vagy van közös hobbink, akkor lehet, hogy érdemes beszélgetnünk egymással!
Partner
Singles
Dominant Female, Fetisist Female, Uncertain Female, Switch Female
Age: 24-38 year
Contact information
Email:
Registered Members Only
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
English, German, Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Cross, Cross-dressing, Fisting, Leather, Pens, Rubber
Maybe
Ass licking, Candle, Collar, Dirty talk, Domination, Film, Hair pulling, Mask, Massage, Nippers, Nipples, Photo shooting, Public sex, Spanking, Tweak, Whip
Exciting
Anal plays, Anal sex (give), Anal sex (receive), Blindfolds, Bondage, Dildos, Doctor fetish, Enema, Foot worship, Latex, Lingerie, Masturbation, Oral sex (give), Oral sex (receive), Other tools, Prostate massage, Role playing, Stocking, Tickling, Vacuum, Vibrators
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Basketball, Billiard, Car racing, Concerts, DIY, Fitness, Gardening, Get to know, Internet, Movie, Ping-pong, Play, Playing music, Science, Talking, TV
Music
Disco, Drum'n'bass, Electronic, Funky, House, Pop, Reggae, Rock, Rock'n'roll
Movies
Action, Adventure, Anime, Comedy, Documentary, Sci-fi, Series, Sex/porn, War
Books
Erotical, Journals/magazines, Scientific