Szép napot kedves látogató!
Nyitott, humoros, magára és környezetére adó, fiatal férfiként regisztráltam az oldalra.
Szeretem a természetet, a hosszú sétákat és a hosszan elmélyülő beszélgetős esteket. Mindig is kalandvágyó voltam, szeretek új dolgokat megtapasztalni, kipróbálni.
Elsősorban domináns és erősen szadista Úrnőt, Urat vagy Párt keresek. Szeretem, ha valaki határozott és szereti a kezében tartani az irányítást. Imádok megalázkodni és a felettem álló kedvére járni. Szubmisszívként tudom magamat igazán elengedni és ilyenkor lehetek leginkább önmagam.
Keresek még erősen mazochista, szubmisszív, fiatal Hölgyet is. A sok sub élmény után elkezdtem érdeklődni a domináns szerep iránt, most itt is ki szeretném magam próbálni. Szeretem feszegetni a szolga határait és a fájdalmat élvezettel ötvözni.
Véleményem szerint mindennek az alapja a megfelelő kommunikáció és a bizalom, így hasonló gondolkodású személyeket keresek.
Nem hiszem, hogy a levelezés a legmegfelelőbb módja annak, hogy megismerjük egymást, így pár üzenetváltás után szeretem kihozni a beszélgetést az online világból.
Lentebb, az ,,Érdeklődés a BDSM-ben” résznél látható, hogy mik azok, amiket kedvelek.
Kérlek ne félj írni, mindenkinek válaszolok, még ha elutasítok is! Amennyiben felkelted az érdeklődésem én is keresni foglak!
Partner
Singles
Dominant Female, Dominant Male, Fetisist Female, Fetisist Male, Mazochist Female, Mazochist Male, Submissive Female, Submissive Male, Uncertain Female, Uncertain Male, Switch Female, Switch Male, Sadist Female, Sadist Male
Age: 18- year
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship
Spoken languages
English, Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Ass licking, CBT, Cross, Cross-dressing, Electrosex, Film, Foiling, Gangbang, Photo shooting, Piercing, Piss, Public sex, Stocks, Whipping bench
Maybe
Feeding
Exciting
24/7, Anal plays, Anal sex (give), Anal sex (receive), Blindfolds, Bondage, Boot fetish, Breast torture, Breath controll, Candle, Chains, Chastity belt, Closure, Collar, Dildos, Dirty talk, Foot worship, Hair pulling, High heels, Humiliation, Latex, Leather, Lingerie, Mask, Massage, Masturbation, Mazochism, Milking, Nippers, Nipples, Oral sex (give), Oral sex (receive), Other tools, Pain, Pet play, Prostate massage, Punishment, Role playing, Sadism, Slaps, Spanking, Tweak, Vacuum, Vibrators, Whip
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Computer, Concerts, Fitness, Get to know, Hiking, Internet, Movie, Party, Ping-pong, Play, Restaurant, Shopping, Talking, Walking
Music
Electronic, Goa, Hip-hop, Pop, Rap, Rave, Techno
Movies
Action, Adventure, Anime, Comedy, Crimi, Drama, Fantasy, Historical, Horror, Sci-fi, Series, Sex/porn, Thriller, War