Párkapcsolat a végcél, de addig nyitott vagyok kötetlenebb ismerkedésre is. Örülnék neki, ha a játékokon kívül is tudnánk kapcsolódni akár barátilag is, de ha megvan a szikra akkor lehet szó csak játékról is.
Volt már több ilyen párkapcsolatom is, elég sok mindent próbáltam is, de persze mindig nyitott vagyok új dolgokra. Szívesen foglalkozok kezdőkkel is, türelmesnek és nyitottnak tartom magam, könnyen meg tudom teremteni a biztonságos légkört.
Néhány szabály nálam amikből nem engedek:
- Betöltött 18. év (remélem nem kell magyaráznom)
- Véres vagy maradandó sérüléssel járó dolgok kizárva
- Megcsalásban nem szeretnék részt venni (nyitott kapcsolat oké)
- Mivel nálam a BDSM nem a kapcsolaton belüli erőszak legitimációja ezért fontosnak tartom a határok egyértelmű lefektetését (ha teljesen rám bízod magad az is rendben van, de legyen tisztázva a dolog)
Néhány dolog amiket szeretek vagy amiket szívesen kipróbálnék:
- Fenekelés: A felhasználó nevem alapján nem nagy meglepetés, hogy szeretem, de nálam nem feltétel, volt már több éves kapcsolatom ahol enélkül is jól működött a dinamika. Mivel nem vagyok szadista, ezért ebben is a közös örömszerzést és a dominanciát szeretem megélni, ami persze nem jelenti azt, hogy csak simogatlak. Amit régóta ki szeretnék próbálni az a figging, ha neked is mozgatja a fantáziádat akkor feltétlenül keress meg. :)
- Anál: Szeretem a különböző játékokat és az anális szexet is. Különösen élvezem ha kezdő vagy ilyen téren és én kezdhetlek el óvatosan tágítani, hogy együtt fedezzük fel ezt a világot.
- Pet play: Volt már hozzá szerencsém, nekem nagyon tetszett, de szívesen kipróbálnám egy hosszabb, akár egész hétvégés játék keretein belül is.
- Orgazmus kontroll: Ehhez kell hogy ismerjük egymást, ismerjem, hogy mit szeretsz és lássam az apró jeleket a testeden. Nagyon szeretem "kínozni" a másikat mindkét véglettel. Azt is élvezem ha kikötözlek és órákig az orgazmus határán tartalak vagy akár erényövet rakok rád hogy tovább tudjuk folytatni a játékot. A másik oldal is tetszik amikor addig izgatlak amíg a végén mozdulni se tudsz a sok orgazmustól, ez külön élmény egy hosszabb edging után.
- Kötözés: Ebben is van már tapasztalatom, jó néhány eszközt is sikerült beszerezni az évek alatt. A shibari terén még bőven lenne mit tanulnom, ehhez örülnék ha lenne egy türelmes és lelkes modellem. ;) Ami régóta mozgatja a fantáziámat ilyen téren az a predicament bondage, ahol kikötözlek valamilyen kényelmetlen helyzetbe és nézem ahogy "szenvedsz" vagy játszok veled közben.
Ha ezek közül valami felkeltette az érdeklődésedet vagy más ötleted van akkor keress bátran, sok mindenre nyitott vagyok, amiket nem soroltam fel itt.
Partner
Singles
Fetisist Female, Mazochist Female, Submissive Female, Uncertain Female, Switch Female
Age: 18-35 year
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
English, Hungarian
Interests in BDSM
I would try
24/7, Cross, Enema, Fisting, Foiling, Latex, Public sex, Stocks, Whipping bench
Maybe
Boot fetish, Diaper, Dirt, Doctor fetish, Feeding, Foot worship, Jeans, Lingerie, Mask, Menstruation, Milking, Shaving, Stocking, Tickling, Tweak
Exciting
Anal plays, Anal sex (give), Anal sex (receive), Ass licking, Bite, Blindfolds, Bondage, Breast torture, Breath controll, Candle, Chains, Chastity belt, Chinese ball, Closure, Collar, Dildos, Dirty talk, Domination, Electrosex, Hair pulling, Humiliation, Leather, Massage, Nippers, Nipples, Oral sex (give), Oral sex (receive), Other tools, Pain, Pet play, Punishment, Slaps, Spanking, Vibrators, Whip
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Cooking, Cycling, DIY, Gardening, Hiking, Running, Science, Talking