Új profil, régi igények.
Kizárólag komoly, tartós, őszinte és mély kapcsolódás keresek, de a kereteket természetesen majd közösen kell kialakítanunk. Elköteleződni vágyó, szexuálisan szubmisszív és lehetőleg intelligens, a világra és annak szépségeire nyitott nővel szeretnék ismerkedni. Nem keresek tehát sem vakrandit, sem egyéjszakás kufircot és több nővel sem akarom összeszűrni a levet.
Rólam egyelőre annyit, hogy kinky-nek mondanám magam, de nem vagyok az a típus, aki 24/7 efféle dinamikában érzi jól magát. Van szakmám, barátaim és hobbim, (remélhetőleg) egészséges önképem, identitásom és a hálószobai dominanciámmal sem kompenzálok semmit. A lényeg, hogy a szexualitáson kívül "normális", hétköznapi ember vagyok és ebben az értelemben hasonló nőt keresek magam mellé!
Szívesen ismerkedem olyannal is, aki kíváncsi erre a kapcsolódási formára és nem kommersz filmekből átvett mintákat akar próbálgatni, hanem önmagát akarja külső segítséggel felfedezni, fejleszteni. Mély eszmecserékre is nyitott vagyok, semmi sem okoz annyi örömet, mint egy tartalmas beszélgetés.
Független vagyok, nem dohányzom és ritka kivétellel alkoholt sem iszom - bódultságom okozói ugyanis legtöbbször a jó könyvek és a jó szex!
Csak olyannak fogok üzenni, aki rendkívül szimpatikus.
Mindenkinek jó ismerkedést kívánok!
Partner
Singles
Submissive Female, Uncertain Female
Age: 26-31 year
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
English, German, Hungarian, Romanian
Interests in BDSM
I would try
Bondage, Candle, Film, Nippers, Pet play, Public sex, Whipping bench
Exciting
Anal sex (give), Bite, Breath controll, Closure, Collar, Foot worship, Hair pulling, Lingerie, Mask, Massage, Oral sex (give), Oral sex (receive), Punishment, Slaps, Spanking, Stocking
Interests outside of BDSM
Leisure
Fitness, Get to know, Hiking, Museum, Play, Reading, Running, Theater, Winter sports
Music
Classical, Heavy metal, Hip-hop, Techno
Movies
Action, Documentary, Historical, Series, War