A BDSM elemeit elsősorban a "hálószobában" élvező, de jellemzően nem szadista vagy mazochista ember vagyok. Az alá/fölérendelt viszonyok az erotikus aspektusban érdekelnek elsősorban, bár azt gondolom, viszonylag nagy toleranciával rendelkezem, függően a másik igényeitől. Ennek felméréséhez azonban biztosan türelemre van/lesz szükség.
A szexualitást nem érintő témákban azonban nem akarok sem szolgája lenni senkinek, sem pedig uralkodni bárki felett, idealista és demokrata tulajdonságokat mutatok. Olyan, bizalmi partneri viszonyt keresnék, ahol mindkét fél igényei meghallgatásra találnak. Eddigi tapasztalataim szerint nálam a testi kapcsolat össze van kötve az érzelmi ráhangolódással, tehát egy embert keresek, a személyiség, illetve annak összhangja a külsővel számomra hangsúlyos. Azonban nem hiszek az előzetes nagy fogadkozásokban, ezért nem elvárás senkitől, hogy ugyanezen célok fogalmazódjanak meg benne kezdetben.
A vékonyabb testalkatú lányok jönnek be általában, most is elsősorban ilyenben gondolkodnék. Számomra kifejezetten fontos lenne, hogy a "játékon" kívül is találjunk közös témát a partnerrel, ezért nagyon örülnék annak, ha hasonló gondolati sémával rendelkező emberre találhatnék. Nem hiszek abban, hogy a virtuális térben jól meg lehet ismerni a másik felet, ezért azt támogatnám, ha kölcsönösen esélyt adnánk a személyes bizonyításra.
Interests in BDSM
I would try
Anal sex (give), Breath controll, Fire, Jeans, Knife, Mazochism, Oral sex (give), Pain, Vacuum
Maybe
Anal plays, Anal sex (receive), Boot fetish, Chastity belt, Chinese ball, Cross-dressing, Enema, Feeding, Foiling, Foot worship, Latex, Leather, Mask, Rubber, Shaving, Tickling
Exciting
Bite, Blindfolds, Bondage, Breast torture, Candle, Chains, Closure, Collar, Cross, Dildos, Dirty talk, Doctor fetish, Domination, Electrosex, Hair pulling, High heels, Lingerie, Massage, Masturbation, Milking, Nippers, Nipples, Oral sex (receive), Other tools, Pens, Prostate massage, Punishment, Role playing, Slaps, Spanking, Stocking, Stocks, Tweak, Vibrators, Whip, Whipping bench
Interests outside of BDSM
Leisure
Movie, Museum, Reading, Science, Soccer
Music
Blue, Folk, Heavy metal, Rock
Movies
documentary, Historical, War
Books
History, Novel, Scientific