Kíváncsiságból érkeztem, nem keresek szolgát. Szívesen társalognék online a BDSM tapasztalataitokról, vágyaitokról, vagy megosztanám az én fantáziáim. Nem szoktam kezdeményezni.
Régóta érdekelnek a fétisek, azok pszichológiája és maga a szexualitás, de még sosem volt lehetőségem a vanillán kívül másba is úgy igazán belekóstolni.
Nagyon sokáig szubmisszívnak tartottam magam, aztán rá kellett jönnöm, hogy az nem számít alárendeltségnek, mikor minden az én kívánságom szerint történik. :) Szeretem a katona típusú férfiakat, akik valóra váltják a vágyaim, miután megnevezem őket. Szeretem a teljeskörű, rátermett szolgálatot az élet minden területén, mert ugyan én is meg tudok oldani mindent, de a férfiak teremtettek a feladatok kivitelezésére. A nyámnyila, talpnyaló szolgákkal nem tudok mit kezdeni: jó ha van, de ha nem tudja magától végezni a dolgát, felesleges. Hát ha még láb alatt is van, akkor aztán fel is bosszant.
Egy dirigáló, immáron 30 éves pillow princess vagyok.
Szeretem a szellemességet, érezni az odaadást, az abból fakadó megszállottságot és nagyon fontos számomra a hűség. Igénylem a szórakoztatást, de nem éppen humor formájában. Taníts, légy okos és szenvedélyes a foglalkozásoddal, vagy a hobbiddal kapcsolatban.
A korhatár nem viccből került kiírásra.
Tegeződhetünk, de elvárom a tiszteletet.
== Results from bdsmtest.org: ==
88% Primal (Prey)
83% Dominant
82% Rigger
79% Brat
77% Master/Mistress
77% Degrader
76% Exhibitionist
76% Primal (Hunter)
74% Rope bunny
71% Switch
68% Experimentalist
67% Brat tamer
64% Owner
63% Sadist
61% Submissive
55% Non-monogamist
55% Voyeur
49% Masochist
48% Vanilla
41% Degradee
14% Slave
11% Daddy/Mommy
2% Pet
0% Ageplayer
0% Little
Partner
Singles
Dominant Male, Fetisist Male, Mazochist Male, Submissive Male, Uncertain Male, Vanilla Male, Switch Male
Couples
Dominant Female - Fetisist Male, Dominant Female - Mazochist Male, Dominant Female - Submissive Male, Dominant Female - Vanilla Male, Dominant Female - Switch Male, Fetisist Female - Fetisist Male, Fetisist Female - Mazochist Male, Fetisist Female - Submissive Male, Fetisist Female - Vanilla Male, Fetisist Female - Switch Male, Switch Female - Fetisist Male, Switch Female - Mazochist Male, Switch Female - Submissive Male, Switch Female - Vanilla Male, Switch Female - Switch Male, Sadist Female - Fetisist Male, Sadist Female - Mazochist Male, Sadist Female - Submissive Male, Sadist Female - Vanilla Male, Sadist Female - Switch Male
Age: 21-34 year
Aim of search
Correspondence, meeting / Virtual-relationship / Social-programmes,-leisure
Spoken languages
Hungarian
Interests in BDSM
I would try
24/7, Anal sex (give), Anal sex (receive), Bite, Breath controll, Candle, CBT, Closure, Doctor fetish, Knife, Other tools, Pens, Pet play, Piss, Prostate massage, Role playing, Stocks, Whip
Maybe
Boot fetish, Feeding, High heels, Latex, Leather, Nipples, Oral sex (receive)
Exciting
Anal plays, Blindfolds, Bondage, Chains, Chastity belt, Collar, Cross-dressing, Dildos, Dirty talk, Domination, Film, Foot worship, Humiliation, Lingerie, Mask, Massage, Masturbation, Mazochism, Pain, Photo shooting, Public sex, Punishment, Sadism, Spanking, Stocking, Vibrators
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Archery, Concerts, Cooking, Cycling, Drawing, Fitness, Movie, Museum, Opera, Ping-pong, Reading, Science, Talking, Theater, Walking
Music
Acid, Alternative, Blue, Classical, Disco, Drum'n'bass, Electronic, Goa, Heavy metal, Hip-hop, House, Jazz, Musical, Pop, Punk, Rap, Rave, Rock, Rock'n'roll, Techno
Movies
Action, Adventure, Anime, Comedy, Crimi, Documentary, Drama, Family movie, Fantasy, Historical, Musical, Romantical, Sci-fi, Series, Tale, Thriller, War
Books
Adventure, Arts, Entertainment, Esoteric, Health, Poems, Religion, Scientific, Youth