Bevallom, szeretek egy kis kurva lenni. Ez a szóösszetétel két fontos elemet tartalmaz, kicsi és kurva. Az, hogy én kicsinek érezhessem magam - na persze nem kisebbségi komplexusról vagy megalázásról beszélek - csak a biztonságos környezetből, a bizalomból alakulhat ki. Abból, hogy nem kell hadakoznom, a legerősebb oldalamat mutatnom, felelősséget cipelnem a másik helyett is. Egyszerűbb talán, ha a kis szócskát behelyettesítjük egy olyan fogalomkörrel, mely arra vonatkozik, hogy biztonságosan irányított. Benne van a szubmisszivitás, de nem a rongybaba szintjén, miközben vigyáznak rám. Így vagyok kis. Na és kurva? Amilyen férfi a férfi, én is olyan nő leszek és olyan kurva is. Nem is vagyok hajlandó szóba állni olyannal, aki nem tiszteli, szereti a nőket. A dominancia koránt sem az ágyban kezdődik és nem a másik elnyomásáról szól. Dominancia annyi, mint irányítóképesség, jó felismerő készséggel és alázattal vegyülve. Irányítasz, de nem élsz vissza vele, sőt a domináns személyiség felemeli a szubmisszívat anélkül hogy sérülne a hierarchikus rend.
Kis kurvaként magas elvárásaim vannak, amik igazából egyáltalán nem azok, csak annak érződnek, mivel az alapszint ami a mostani társas interakciókat jellemzi, kifejezetten siralmas. Ha úgy írsz rám, vagy azt mondod a beszélgetés bármely pontján, hogy "dom vagyok", biztos nem folytatom veled a beszélgetést. Sőt azt sem kell leírnod, hogy domináns vagy mert az is vicces egy ponton, nem mellesleg látom a profilodon, tehát felesleges szóhasználatnak minősül. Előnyben részesítem az úriembereket, akik értelmes diskurzusra képesek és szeretnek is beszélgetni, már most elárulom, hogy egyik főtémám a művészetek például. Aki alábecsüli a beszélgetés hatalmát, annak az a rossz hírem van, hogy a libidóm, a vágyakozásom és odaadásom a másik iránt egyenesen arányos az intelligencia és az érzelmi intelligencia hányadosukkal.
Én egyáltalán nem vagyok tökéletes, nem is értem, hogy hogy tetszhettem eddig bárkinek is. Majd rájöttem; ahogy képes vagyok a másikra nézni. Gyönyörteljes, mély odaadással, sugározóan. Ebben benne van minden. Ha jól csináljuk a dolgokat, meglátod és tudni fogod.
A törékeny egójú férfitársaimnak most leszögezem: telt vagyok, mi több rövidhajú jelenleg és nem igazán sminkelek, csak nagy ritkán (akkor is max rúzs vagy ajakfény, pirosító). Ha törékeny az egód, ne írj rám, mert férfibb leszek nálad, nem külsőre hanem a habitusom. Én pedig nőnek szeretném érezni magam, ahhoz pedig elengedhetetlen nekem egy tényleges férfi jelenléte, köszönöm ha megérted.
Gyakorlati iránytű a prefernciáimban:
Kedvencem ha fojtogatnak, csak kézzel, mert az érzéki, egyéb eszközzel nem jó érzés. Imádom az anális szexet, sokat kell még fejlődnöm benne. Szeretek szopni, jó is vagyok benne eddigi tapasztalataim alapján, nagyon izgatónak találom, de nem vagyok hajlandó hányásig torkozni, csak addig ameddig birok. Szeretem ha lefognak vagy valamennyire lefognak, rám nehezednek, ilyenkor úgy érzem elbújhatok a másikban. A kötözésben is csekély az élményszámom, a bilincset gyűlölöm mert belevág a csuklómba, ennek ellenére szeretnék ebbe is mélyebben belelátni, de előre szólok ez első alkalommal nem játszik és nehezemre esik kezelni a testem feletti kontroll átadását. Hajhúzással, mocskos beszéddel, vagy éppen dícséréssel sincs semmi bajom. Orgazmus kontroll kizárt nálam, mert eleve nehezemre esik elmennem. Pofozás is szigorúan mérsékelt erővel. Imádom ha harapdálnak és ha én is haraphatok. Nem vagyok szexjáték függő, vagy olyan aki imádja bevetni a különböző eszközöket. Szerintem ez megakasztja gyakran azt a nyers dinamikát mely két test egymásnak feszüléséből ered. Persze nem baj ha lehet kísérletezni olykor.
Kis kurva vagyok, aki szófogadó, engedelmes vagy brat, és provokatív, helyzet, helyszín és főleg társfüggő. Van egy játékos természetem azért, szóval ígyis-úgyis egyveledik. Voltam már olyan férfival akivel nem volt érdemes szórakoznom mégis csak az ellenálló, bicskanyitogató énemet hozta ki belőlem, de voltam olyannal is aki agresszivitás mentesen csak azzal, ahogy beszélt hozzám elérte, hogy minden szavát komolyan vegyem és szófogadóvá válljak.
Ha eljutottál idáig, vedd figyelembe kérlek, hogy nem vagyok VIP és még készül a profilom.
Partner
Singles
Dominant Male, Sadist Male
Couples
Dominant Male - Dominant Male, Dominant Male - Mazochist Male, Dominant Male - Submissive Male, Dominant Male - Uncertain Male, Dominant Male - Vanilla Male, Dominant Male - Switch Male, Dominant Male - Sadist Male, Mazochist Male - Dominant Male, Mazochist Male - Mazochist Male, Mazochist Male - Submissive Male, Mazochist Male - Uncertain Male, Mazochist Male - Vanilla Male, Mazochist Male - Switch Male, Mazochist Male - Sadist Male, Submissive Male - Dominant Male, Submissive Male - Mazochist Male, Submissive Male - Submissive Male, Submissive Male - Uncertain Male, Submissive Male - Vanilla Male, Submissive Male - Switch Male, Submissive Male - Sadist Male, Uncertain Male - Dominant Male, Uncertain Male - Mazochist Male, Uncertain Male - Submissive Male, Uncertain Male - Uncertain Male, Uncertain Male - Vanilla Male, Uncertain Male - Switch Male, Uncertain Male - Sadist Male, Vanilla Male - Dominant Male, Vanilla Male - Mazochist Male, Vanilla Male - Submissive Male, Vanilla Male - Uncertain Male, Vanilla Male - Vanilla Male, Vanilla Male - Switch Male, Vanilla Male - Sadist Male, Switch Male - Dominant Male, Switch Male - Mazochist Male, Switch Male - Submissive Male, Switch Male - Uncertain Male, Switch Male - Vanilla Male, Switch Male - Switch Male, Switch Male - Sadist Male, Sadist Male - Dominant Male, Sadist Male - Mazochist Male, Sadist Male - Submissive Male, Sadist Male - Uncertain Male, Sadist Male - Vanilla Male, Sadist Male - Switch Male, Sadist Male - Sadist Male
Age: -50 year
Height: 185- cm
Weight: 85- kg
Aim of search
Correspondence, meeting / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship
Spoken languages
Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Dildos, Gangbang, Lingerie, Nippers, Other tools, Public sex, Role playing
Exciting
Anal plays, Anal sex (receive), Bite, Blindfolds, Bondage, Breast torture, Breath controll, Dirty talk, Domination, Hair pulling, Humiliation, Massage, Masturbation, Mazochism, Nipples, Oral sex (give), Oral sex (receive), Pain, Pens, Punishment, Sadism, Slaps, Spanking, Vibrators
Interests outside of BDSM
Leisure
Concerts, Get to know, Museum, Opera, Ping-pong, Playing music, Reading, Talking, Theater, Walking
Music
Alternative, Classical, Jazz, Rock'n'roll
Movies
Film noir, Horror, Romantical, Sex/porn, Thriller, Western
Books
Arts, Novels, Poems