Tiszteletem minden úrnőnek!
Szeretnék megismerkedni és alázatos szolgája lenni egy Úrnőnek egy olyan hölgynek, akár alkalmi vagy állandó jelleggel, aki hozzám hasonlóan szeretne kitörni a normál szexualitás korlátai közül, és élvezne egy olyan kapcsolatot, ahol szinte korlátlan hatalommal bírna felettem.
Ez részemről sok minden a bdsm- el kapcsolatos játék lehet és igaziból , ha valaki a domináns oldalt képviseli az számomra már önmagában is vonzó, a játék maga az már csak részletkérdés, nem zárkózom el semmiféle az alá- fölé rendeltetést megnyilvánító formájától mert abba hiszek mindent lehet úgy csinálni hogy azt a másik fél is a magájénak érezze.
Magamról csak annyit, mivel inkább a személyes kontaktusban bízom, külsőm kapcsán én egy normál testalkatú ,belül egy mindig vidám természetű, magára igényes, intelligensnek tartott ember vagyok. Rendezett anyagi és családi körülmények között élem mindennapjaim, és elsősorban nem fizetős szolgáltatásra vágyom de persze tisztába vagyok azzal semmi sincs ingyen, vagy inkább hogy mindenért meg kell dolgozni.
Az hogy kiről ábrándozom csak annyiban lényeges hogy a nőies forma ami egyedüliként a számomra fontos, mert az extrém túlsúly az egy külön fétis ami talán egyedüliként hiányzik nálam, ami biztos ha egy esélyt kapnék bárkitől , azt maximálisan meghálálnám, hű lennék, és odaadással szolgálnék, valamint élvezettel tűrném a fájdalmat és a megaláztatást! És ha ezt az áhított Űrnőm is élvezné kimondhatatlan boldogságot is éreznék egyúttal!
Bár Budapesten lakom ésszerű keretek között bizonyos távolság se lehet probléma , de mivel dolgozom az időm sajnos azért korlátolt.
Remélem nem túl riasztó a fent leírtak , és lesz aki hasonló képen keresgél, mint én:) , ami biztos az én szándékaim őszinték és komolyak!
Köszönöm ha végig olvasta soraimat szép adott napszakot mindenkinek!
Partner
Singles
Dominant Female, Sadist Female
Height: 150-180 cm
Weight: 40-75 kg
Contact information
Phone:
Registered Members Only
Aim of search
Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship
Spoken languages
English, Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Breath controll, Pens, Public sex, Role playing
Maybe
Bite, Blindfolds, Chains, Cross, Dildos, Dirty talk, Doctor fetish, Film, Fire, Foiling, Massage, Oral sex (receive), Photo shooting, Shaving, Slaps, Spanking, Stocks, Tweak, Whipping bench
Exciting
Ass licking, Blood, Bondage, Boot fetish, Candle, CBT, Chastity belt, Collar, Domination, Electrosex, Feeding, Foot worship, High heels, Humiliation, Jeans, Leather, Lingerie, Masturbation, Mazochism, Menstruation, Milking, Needle, Nippers, Oral sex (give), Other tools, Pain, Piss, Punishment, Stocking, Vacuum, Vibrators, Whip