Fiatal, tapasztalt brat szub vagyok, aki masochista, és a little énem is gyakran előbújik. Szeretek incselkedni, szemtelenkedni, néha kijavítani a másikat – persze csak azért, hogy cserébe megkapjam a jól megérdemelt büntetést: egy keményebb tekintetet, határozott szavakat, vagy akár fájdalmasabb érintéseket.
A D/s dinamika fontos számomra, különösen a 24/7 kapcsolatok vonzanak. Szeretem, ha próbálnak nevelni, ha irányítanak, ha szabályokat állítanak fel, és én feszegethetem őket. Szenvedélyem a fenekelés, légzéskontroll, orgazmuskontroll, anális és vaginális játékok – de ha érdekel, privátban szívesen részletezem, mi mindenben vagyok még benne.
Több éves tapasztalattal rendelkezem: fiatalként csak olvastam a BDSM-ről, de kb. 5-6 éve élem is. Kipróbáltam magam szolgaként is, de az nem az én utam – inkább a brat játékosságával és szemtelenségével érzem magam otthon. Jártas vagyok shibariban, voltam már DDlg kapcsolatban is, és számos gyönyörű nyomot hagyó eszközt ismertem meg – amiket imádok.
Nem párkapcsolatot keresek, hanem valódi, mély D/s dinamikát. Az egytalálkozós, csak beszélgetős kapcsolatok nem érdekelnek – ha megvan a kémia, találkozzunk hamar, ne raboljuk egymás idejét.
Fontos: molett testalkatú vagyok, ha ez nem a te világod, kérlek, ne írj – kíméljük meg egymást a csalódásoktól.
Köszönöm, hogy elolvastad. Ha magadra ismertél vagy felkeltettem az érdeklődésed, várom az üzeneted.
Partner
Singles
Dominant Male, Switch Male, Sadist Male
Age: 30-50 year
Aim of search
Virtual-relationship / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
English, Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Chastity belt, Cross-dressing, Lingerie, Milking, Nipples, Pet play, Public sex
Maybe
Boot fetish, Closure, Doctor fetish, Feeding, Film, Foot worship, Gangbang, Piss, Stocking, Stocks
Exciting
24/7, Anal plays, Anal sex (give), Anal sex (receive), Ass licking, Bite, Blindfolds, Bondage, Breast torture, Breath controll, Candle, CBT, Chains, Chinese ball, Collar, Cross, Dildos, Dirty talk, Domination, Enema, Fisting, Hair pulling, Humiliation, Leather, Massage, Masturbation, Mazochism, Nippers, Oral sex (give), Oral sex (receive), Other tools, Pain, Pens, Photo shooting, Piercing, Prostate massage, Punishment, Role playing, Sadism, Shaving, Slaps, Spanking, Tickling, Tweak, Vacuum, Vibrators, Whip, Whipping bench
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Cooking, Fishing, Fitness, Play, Reading, Restaurant, Shopping, Talking
Music
Hip-hop, Pop, Rap
Movies
Action, Comedy, Crimi, Fantasy, Sci-fi, Series
Books
Erotical, Health