Megelőlegezem, tisztelet mindenkinek!
FRISSÍTÉS (2021.04.23)
Nem update, mert az egy másik nyelvterület
Szóval némi kevés, de szerencsére nagyon kellemes tapasztalat után egy kicsit pontosítanék! Nagyon sok vágy és álom mocorog az emberben, esetünkben kettőnkben, felállásunkból adódóan talán érthető, én kapni, kicsi kincsem adni szeretne... A fő csapás irány egy domináns nő, vagy egy ilyen taggal rendelkező pár, de az élet és az itt szerzett tapasztalat azt mutatja, a legfontosabb a személyiség, ez az egyetlen igazi fokmérő, hogy meggyőzzük egymást kölcsönösen, a másikat akarjuk, mert mi tudjuk neki azt adni amire vágyunk, ó pedig nekünk! Ne legyünk álszentek, ennek a játéknak egy része a szexről szól, és ehhez kell némi kultúra is, szerencsére a kevés tapasztalat azt mutatja, vannak ilyen emberek itt, és remélem, hogy lesznek is, ezért tehát olyasvslakit, valakiket keresünk akivel, akikkel ószintén és nyíltan meg tudjuk beszélni ki mire vágyik, mit szeretne átélni a másikkal, mi sok dologra nyitottak vagyunk, de ehhez a legfontosabb egymás tisztelete, emberként kezelése. Vegyük fel a kapcsolatot egymással, beszéljünk a vágyakról, és éljük meg!
Annyit még, senkit meg nem bántva (!), a magam részéről abszolút heteró vagyok,fiúkat nem kívánok nevelgetni! Tehát, csak akkor lesz válasz ha férfiként nőre vágysz!
Mielőtt bárki levelet írna, amit persze várunk és köszönünk mindenkinek, nézzétek meg a linket, sokat segít :))
Tekintve, hogy lassan többen jelölnek ismerősnek itt, mint az iwiwen és a facebookon összesen, jelzem, hogy ilyesmire nem reagálunk!
Partner
Singles
Dominant Female, Fetisist Female, Mazochist Female, Submissive Female, Switch Female
Couples
Dominant Female - Dominant Male, Dominant Female - Sadist Male, Submissive Female - Dominant Male, Submissive Female - Sadist Male, Uncertain Female - Dominant Male, Uncertain Female - Sadist Male, Switch Female - Dominant Male, Switch Female - Sadist Male
Age: 40- year
Contact information
Email:
atutazoban1@gmail.com
Aim of search
Correspondence, meeting / Virtual-relationship / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship
Spoken languages
Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Closure, Mask, Massage
Maybe
24/7, Fisting, Lingerie, Pens, Piercing, Role playing
Exciting
Anal plays, Anal sex (give), Ass licking, Bite, Blindfolds, Bondage, Breast torture, Candle, Chains, Chinese ball, Collar, Cross, Dildos, Dirty talk, Domination, Film, Gangbang, Hair pulling, Humiliation, Masturbation, Mazochism, Nippers, Nipples, Oral sex (give), Oral sex (receive), Other tools, Pain, Photo shooting, Piss, Prostate massage, Public sex, Punishment, Sadism, Slaps, Spanking, Stocking, Stocks, Tweak, Vibrators, Whip, Whipping bench
Interests outside of BDSM
Leisure
Billiard, Car racing, concerts, Cooking, Soccer, Swimming pool
Music
Blue, Heavy metal, Rock
Movies
Action, Adventure, Comedy, Crimi, Drama, Film noir, Series, Sex/porn, Thriller, War
Books
Erotical, Gastronomy, History, Novel, Poems, Sport