Kedves Olvasó,
Egy különleges útra hívlak, ha egyezünk.
Összefoglalom a meglátásom:
Számomra a mindennapok során is fontos, hogy kedves legyek, türelmes, megértő, s jó szándékkal az emberek felé. Tanultam pszichológiát, nyelveket, technológiai témákat, jártam egyetemre, igyekszem nap mint nap fejlődni, emberileg, fizikailag, lelkileg. Hosszútávon vállalkozóként szeretnék kibontakozni a közeljövőben. Szeretnék segíteni az embereken. Sok dolog történt már életem során, amikor meg kellett állni a helyem egyedül, s szeretem is a kihívásokat. S egyik legnagyobb vágyam egy jól működő, tartós kapcsolat.
Fontosnak tartom, hogy tudjak biztonságot adni, igyekezni gyógyítani egymás traumáit, közösen építeni, alkotni. Kreatívnak tartom magam és szeretem is kifejezni magam így, sok különféle módon, s szeretek figyelni a részletekre. Szeretek aktívan sportolni, vezetni, utazni.
Mit keresek?
Amit nagyon tudnék értékelni egy személyben, ha szintén jó szándékú, figyelmes, odaadó, szintén tisztelettel van, értékeljük egymás jelenlétét és odaszánását. Akire én is számíthatok, akar fejlődni, s én szívesen tanítom s segítek.
Van sok elképzelésem, amit személyre szabva szívesen megosztanék idővel a fejlődéshez, mérföldkövek, jutalmak, miközben felfedezünk s ismerjük meg új határainkat.
Ha úgy érzed látsz ebben valamit, vedd fel bátran a kapcsolatot, s kérdezz nyugodtan. Hosszútávú monogám kapcsolatot keresek elsődlegesen.
Pár szempont a keresésemben:
-Magasságilag 170 maximum,
-Átlagos, vékonyabb, vagy sportosabb alkat,
-18-28 év közötti lány.
-Helyileg rugalmas vagyok.
Pár konkrétabb dolog, de nem feltétel:
- Annak is örülök, ha még kíváncsi vagy és felfedeznél, nincs tapasztalatod.
- Sok esetben szeretem kontrollálni, hogy mikor és mennyi élvezetet adok (orgasm denial, edging). Egyébként szeretek adni, de sokkal izgalmasabb, ha szépen van kérve. 😇
- Az élképzeléseimben általában egy Master / Slave felállás van, figyelve az ezzel járó felelősségre, s szívesen szerveznék akár napi feladatot, célokat. (Akár 24/7). E mellett közösen párként is tenni az egyéb egyéni s közös célokért.
Partner
Singles
Mazochist Female, Submissive Female, Uncertain Female, Switch Female
Age: 18-28 year
Height: 140-170 cm
Contact information
To check the contact informations either of you must be a VIP member!
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
English, Hungarian
Interests in BDSM
I would try
Breath controll, Pet play, Public sex, Punishment, Role playing, Vibrators
Exciting
24/7, Anal plays, Anal sex (give), Blindfolds, Bondage, Collar, Oral sex (give), Oral sex (receive), Spanking
Interests outside of BDSM
Leisure
Dance, Hiking, Soccer, Talking
Movies
Anime, Comedy, Drama, Family movie
Books
Economy/business, Erotical, Poems, Scientific