Vadász és a préda, avagy Domból szub a kiváncsiság miatt
Régóta ismertük egymást az internet világában, régóta szerettél volna találkozni velem, levadászni, de valahogy nem jött össze.
Idősebb voltál sokkal, téged nagyon vonzottak a fiatal lányok. Büszkeséggel töltött el, hogy ha sikerült egy fiatalabb harmincas lánnyal össze jönnöd, de mindig is hiányzott valami plusz azokból a lányokból. Igaz szófogadó illetve próbáltak mindent teljesíteni a vágyaid kapcsán, de azért akadtak nehézségek. Aztán kacérkodtál azzal, hogy találkozz egy switch...
Pimasz, engedetlen subom
Remélem tetszeni fog nektek amit írtam, rég írtam már cikket :)
Az ember mindent megtesz, hogy a subja a legjobban szenvedjen, ha kell vagy éppen a legjobban élvezzen, persze ha megérdemli.
Mindennek van határa, annak is, hogy ha valaki úgy élvez, ahogy te tetted.
Megkértelek rá, hogy fogd vissza magad, ne élvez és lehetőleg ne is hisztiz már nekem azért, hogy szabadítsalak ki. Hosszú ideig nem voltál lakat alatt, persze ez az én hibám is. Bevallom elhanyagoltalak. Kereshettél volna...
Veled egy pár ként, Úrnő és szolga felállásban ...
Hetek óta nem nyaltál puncit, már frusztrált voltál nagyon.. Az öved kész kínzás volt neked, de még így sem szántalak meg, miért is tenném, hiszen ezt akartad te is. Öves perverz akartál lenni, az én öves perverzem.
Megkaptál, nehezen szereztél meg, nem igazán akartam már senkivel sem találkozni a chat-ről, de te elérted és a tiéd lettem. Azaz inkább te az én kis rabom. A fém övem ketrecében.
Naponta párszor felhoztad, inkább siránkoztál ki nyithatnám a lakatot legalább pár napra még kicsit...
Bele élvezni más szájába!
Az ember feladd egy hirdetés bízva abban, hogy valaki minél hamarabb lecsap rá és a vágyát meg is éli.
De többet várunk arra a megfelelő személyre mint gondolnánk, hisz az utcán is bármikor véletlen szerűen beszélgetésbe bonyolódhatunk valakivel. Aki az lehet akit keresünk.
Igen ez egy régi ismerős akit szívesen felcsíptél volna régebben, de az élet elsodort a közelségéből és csak idővel látod újra.
Sétáltok ködös esti órákban és egyre csak kacérkodtok és a szexről is faggassátok egymást....
Erényöv hatalmában
Ugye mi nők tudjuk élvezni ha a férfi be van zárva, de ha mi magunk vagyunk bezárva annak is tudunk örülni?
Amikor az mellett ébredsz aki fontos neked és rájössz hiába ébredtél mellette, nem vagy sem kiláncolva vagy kibilincselve de még az ágyhoz sem vagy kötözve, a legszarabb dolog amikor arra döbbensz máshol vagy „megfosztva” attól, hogy örömet szerezz vagy csak magadnak vagy pedig partnerednek.
Elvan zárva a külvilágtól a nemi szerved.
Ekkor a legboldogabb a férfi, ha tudja azért ezzel...
Bünök bünje, kinok plugja
Minden a moziban kezdődött, unatkoztunk és beültünk egy filmre, igen kevesen ültek és mi a hátsó sorban a sarokban húztuk meg magunkat.
Popcorn volt az öledben a két karfán ami mellettünk volt egy egy üdítő foglalt helyett velünk együtt, a film unalmas volt, páran ki is mentek, gondolom megunták és nem szenvedték végig.
Mi maradtunk és te pattogatott kukorica zacskót már majdnem kiürítetted mikor kedvet kaptam és motoszkálni kezdtem a sötétben a popcornos zacsiban.
Úgy tettem, mintha béna...
Milyen amikor a lábimádó férfi nem mer tettek mezejére lépni
Te mindig is meg szeretted volna élni, sokszor fordultál meg nők után és sokszor vetted észre magadon azt, hogy a női lábakon akadt meg a szemed, de még magadnak sem merted bevallani, nemhogy a partnerednek felhozni, hogy te most ki akarod próbálni milyen amikor kényezteted a lábát.
Bátortalan voltál, de úgy döntöttél lépned kell hamarosan, nem hagyhatod ki ezt az életedből, enélkül boldogtalan lennél.
Sok mindenre vágytál.
Valakivel akivel együtt élsz, de nem szól bele életedbe,...
Dobozba zárt fair dolog 2
Mikor arra ébredsz, hogy nem vagy már a tested ura.
Mikor arra ébredsz, hogy pisilned kell és ez most már nem olyan könnyű egy durva rituálé mire végzel vele.
Nem kegyelmeznek minden nappal egyre nehezebb az övben eltöltött napok száma, még egy hét sem telt el mióta megkaptam a dobozt tőled.
Kinyitottam és rá kellett ébrednem, most már a te kezedben lesz mikor pisilek egy jót vagy fürdök éppen egy jót.
Veszélyes ez az öv. Kellemetlen és minden egyes nappal egyre jobban fáj, hogy magamon...
Kezed hideg mint a kő, farkad merev mint a kő
Élvezetes volt melletted ébredni.
Erényöv nélkül aludtál mellettem kivételesen, hiszem a születésnapod volt ma.
Meglepetésnek szántam egy ilyen éjszakát, sőt a szülinapod reggelére ébredhettél így, reggel már hozzád bújva, füledbe súgtam, hogy
- Boldog Születés napot kis rabom
- Köszönöm Úrnőm – volt a válaszod.
Azonnal egymásnak estünk, a nap még alig szűrődött be az ablakon, hisz még csak most kezdett el feljönni.
A kezeid hidegek voltak, ahogy a testem simogattad, szinte...
Section: Stories | Appeared: 2015. 11. 19. 17:14 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Bőr mely tested ékesíti, kéz mely a bőrhöz ér…
Egy ideje ismerkedtünk, tudtuk egyszer tényleg sor kerül a találkozóra, imádója voltál régóta a bőrnek, ami nekem is nagyon tetszett.
Szerettél volna a magad igényeire formálni, szeretted volna látni amikor nálad találkozom a ruháiddal és beöltöztetnél kényed kedved szerint.
Eljött a nagy nap amire vágytál, amit izgatottan vártunk.
Leszálltam a pályaudvaron, ott a tömeggel megindultam kifelé az utcára.
Ahogy kiléptem az ajtón ott voltál a lépcső előtt, vártad mikor lép oda valaki aki...
Section: Stories | Appeared: 2015. 11. 19. 17:12 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Dobozba zárt fair dolog…
Eljött a nap amire nem számítottam.
SMS üzenet érkezett tőled amitől boldog lettem.
Látogassalak meg még a mai nap folyamán, mivel sürgősnek nem véltem ezt az üzeneted így mivel választhattam haza megyek vagy hozzád, mert a kettőt egyszerre nem tudtam kivitelezni és nem akartam alváshoz használt cuccaim nélkül hozzád megérkezni...
Ezért haza mentem és otthonról felhívtalak volna, de nem vetted fel. Ezért nem maradt más csak netten tudtam rád írni ott tudtam látom ha elolvasod.., hogy...
Ekkor már húztad a szádat..
Már hetek óta nem élveztél és kevésbé játszottam veled én is, nehogy elélvezz a végén..
Arra gondoltam, hogy itt lenne már az ideje egy kisebb játéknak.
Csak az én szórakoztatásomra és élvezésem miatt.
Napok óta ki voltam már rád éhezve. De még mindig nem láttam itt az idejét, hogy élvezned lehetne.
Gondoltam ma becsalogatlak korábban az ágyba. Hamarabb mentem el fürödni és hamarabb parancsoltam rád, hogy most mehetsz fürdeni kis rabszolgám.
Lassan zuhanyoztam le, hogy teljes...
Rendőr
Történt egy újabb találkozásunkor mikor elmentem hozzád.
Nem voltál még otthon így a lakásod előtt vártalak meg. Amikor megérkeztél meglepődtél, hogy megérkeztem már mert úgy volt, hogy te jössz ki elém, de megelőztelek.
A meglepetésem jól sikerült, mert megláttam amivel te szerettél volna meglepni, hoztál egy jelmezt magadnak. Rendőr ruha volt az, amikor felpróbáltad nagyon izgatóan állt rajtad a fenekeden feszült a nadrág.
Rá is csaptam és bele is markoltam a fenekedbe, a falhoz...
Amikor fontosabb a bizalmat megtartani, mint kulcsot ellopni kosza élvezés miatt
Amikor rá jössz, hogy az övtől nem tudsz szabadulni.
Ha egyszer felvetted, akkor nem tudsz tőle szabadulni akár, hogy is szeretnéd csak azt akarod újra, hogy farkad körbe vegye, az imádod Dominád nyakában lógjon a kulcsod azaz a szabadulásod kulcsa.
Izgalmas napokat élsz át szenvedésben, várva a napot mikor könnyebbülhetsz meg, mikor éled át újra a mámort.
De a napok egyre nehezebbek, az övet egyre kisebbnek érzed minden egyes nap.
Eleinte még nagyon ritkán érzed az övecskét farkadon....
Tanulj egy kis önuralmat
Mint tudjuk a férfiak bírják nehezebben, ha nincsen szex az életükben, ha megvonják tőlük vagy esetleg nincsen párjuk netalán az önkielégítést is megvonják tőlük azt sem bírják jól.
Mindig is szeretem volna neked házi feladatot adni, amit otthon elvégezhető amikor éppen nem vagyok veled.
De te ezért nem nagyon rajongtál.
Most azért ebbe is bele mentél.
A feladat a következő volt:
30 percig pucéran térdelsz a padlón miközben a farkad megkötözve, a kezeid a tarkódon össze kulcsolva.
30...
Section: Stories | Appeared: 2015. 10. 01. 23:35 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Miss Átnevelő tábora, kényszer maszturbációból erényövbe..
Történt, hogy felkeresett valaki, érdeklődött nem e érdekelne egy ilyen különleges tábor.
Ahol nem rabok vannak és fegyőrök, hanem subok és Dominák esetleg Domok.
A lényeg az volt, hogy itt nem cellák voltak, hanem a rabok erényövben. Nem mocskos és lakhatatlan körülmények között voltak, hanem ágyon feküdhettek ha kiérdemelték, ha nem akkor egy ketrecben ahol kényelmetlenül össze gubózva kellett feküdniük 8 órán keresztül.
Az étkezést továbbá a szállást nekik kell állni, napközben...
Elég kemény meleg időben randizni 2
Ezután újra fordultál és újra az ágyra fekhettél de már az erényöved ketrece nem volt fent. Finom puszik érték a hím tagod miközben levettem rólad az öved fent maradó részét. A szádból pedig kivettem a tangám.
Ezután bele ültem jó mélyen bennem voltál és vadul mozogtam farkadon mikor kérleltél vegyem le a szemedről a maszkot és engedjem meg, hogy nézhesd a szép melleim és arcom az élvezés közepette.
De mivel elég régen élveztél így azt nem engedhettem, hogy elmenj, én meg már nehezen mentem...
Elég kemény meleg időben randizni 1
Elég meleg idők jártak, aludni igazán nehéz lehetett, a reggelek is már iszonyatos melegek voltak.
Amikor találkoztunk azt se tudtuk milyen hűvös helyre beszéljük meg a találkozott, de aztán szépen kitaláltuk egy cukrászda amiben van klíma és fagyi mellett beszélgettünk, igaz csak virág nyelven.
Mind a ketten nagyon szimpatikusnak találtuk a másikat.
Igaz eléggé meggyötörtek voltunk a meleg miatt.
De élveztük egymás társaságát, mikor elköszönni készültem és szálltam fel a vonatra annyi...
Section: News | Appeared: 2015. 07. 29. 01:00 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Taxis 4
Újra hozzád látogattam, de az utcán várt egy ismerős autó illetve benne egy ismerős arc, úgy tettem mint aki észre sem veszi az autót és a benne várakozó személyt..
Nem hiszem, hogy a véletlen játéka volt az, hogy akkor ott volt szerintem rám várt, hogy miért abban a percben még nem tudtam..
De amikor már majdnem az épülethez értem és majdnem a csengőt érintettem akkor a karom fogta meg valaki..
Az a bizonyos taxis volt akivel megismerkedtem.
Nem értettem már megint mit akar? Pont...
Section: Stories | Appeared: 2015. 07. 26. 13:03 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Taxis 5
Felmentem hozzád, elmeséltem mindent miért is nem jelentem meg nálad, te dühös lettél és a féltékenységedben kidobtál úgy hogy a nyakláncot kiszakítottad a nyakamból.
Mivel értetlenül álltam és tűrtem ahogy te is megalázol és kidobsz úgy döntöttem sose kereslek többet.
Bármit is tettem a kapcsolatunkért azt most mind félre tetted.
Megsértettél és a bizalmam is elvesztetted.
Nem hittem így reagálsz rá.
Pár hét eltelt mire a munkahelyem előtt ott állt a taxi, nem voltam egy félős nő, de...
Section: News | Appeared: 2015. 07. 26. 12:56 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Taxis 3
Eljött a nap mikor újra hívott a taxis, megkérdezte hova szeretnék menni, de én rábíztam, semmit nem hozott fel arról az estéről a telefonba, amit a rabocskámmal töltöttem el ő pedig a parkolóban várva rám..
Értem is jött, egy farmer volt rajtam és egy fekete kis felső, melltartó nélkül, a hajam göndören rövidnek tűnt a hajam úgy felugrott a csigáimtól.
Egy kis balerina volt még a lábaimon.
Beszálltam de most mellé, az anyós ülésen méregetett és nem szégyellte, mikor a váltóhoz ért...
Taxis 2
A subom boldogan várt.
Minél hamarabb le szerette volna venni az övet és megfogni a farkát, érezni és látni.
De ez nem történt meg. Hisz az Úrnő élvezete kell, hogy legyen az első minden egyes rabnak. Az enyémnek meg pláne, mert ő teljesíti minden egyes nagyon kívánt vágyam.
Azt gondolta egy hónap múlva könnyedén megszabadulhat az övtől, de mivel nem volt olyan jó fiú és többször is kérte volna a kulcsot ezért gondoltam kicsit tesztelem mit bír.
Először is kikötöztelek a székhez ami...
Section: News | Appeared: 2015. 07. 03. 23:31 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Taxis 1
Éppen vásárolni voltam mikor egy új cipelőt vettem fel, azt hittem nem történhet semmi de a nők legnagyobb ellensége a kényelmetlen cipő.
Mivel olyan helyzetben voltam, hogy tömegközlekedési eszközt most nem szerettem volna igénybe venni ezért a legközelebbi taxist kértem meg, vigyen el a célomhoz.
A taxis közel egy idős lehetett velem.
Csendes volt nem kérdezett semmit, én sem beszéltem hozzá, csak böngésztem a telefonomon az üzeneteim amiket kaptam.
Amikor közeledtem a célomhoz...
Éhes punci makkal álmodik
Újfent találkoztunk, újfent haza látogattál és röptében a legyet is elkaptad volna, de előtte felkerestél engem. Rég volt, hogy találkoztunk és messziről is jöttél, látni is akartál engem.
Te nem voltál ezekért a dolgokért oda, csak 5 napra jöttél és megbeszéltük, te valami újat akarsz kipróbálni velem, jelen esetben a vibrátort.
Sosem hittem volna, hogy veled kikezdek, de nem is azért kezdtem ki mert rettenetesen te lettél volna az a férfi aki a bugyim benedvesíti..
Hanem a farkad nagyon...
Amikor tényleg kicsi a világ..
Egy szokásos vásárlásnak indult egyedül, nem is számítottam arra, hogy össze futok pont veled.
Te nem voltál egyedül sőt még a tekintettem is kerülted.
El is mentünk egymás mellett, de te úgy csináltál mint aki nem is ismer.
Nem is izgattam magam elsőnek, de amikor a újra össze futottunk a cipő próbálás közben, mikor éppen egy új cipőt próbáltam és te jöttél ezzel az idegennel, először felém akartatok jönni, de mikor megláttad éppen én próbálok egy cipőt ott és én éreztem hátra kell...
Strandolás nem szokásos módon veled
Ez a forróság arra sarkalt minket, hogy megmártsuk magunkat a medencében.
Beléptünk a kedvenc helyünkre, befizettük amit be kellett, és kézen fogva irány be az öltöző a szekrényünket megtalálva a táskát meg pár dolgot beraktuk vissza zártuk majd irány a kabin. Mivel közösen is öltözhettünk így olyan kabinba léptünk.
Egymást vetkőztettük le a fenekembe markoltál, leültettél a székre és neki láttál a puncim izgatni, kértelek ne tedd, meg már tudtad is csendesen sokáig nem bírom. Még...
Új dologra kapatlak rá
Van, hogy sokáig nem találkozunk emberekkel akikkel azelőtt rendszeresen taliztunk. Majd jön a nap, mikor újra össze hoz minket az élet, a szomszéd fiúval, kivel oly sokszor jártatok suliba.
Szexre vágytál velem és megkívántalak én is. Csak nem
tudtad én mit is szeretek.
Felkeltetted a figyelmem ezért
kapható voltam dologra, gondoltam hátha te is kapható leszel a BDSM-re. Csak te
nem
tudtad mi vár rád.
Elmentünk sétálni, közben a
kezed a fenekemre került.
Simogattad és...
Az ébredés melletted
Arra ébredni hogy a kezeim már felkészítetted a sorsára, kötések a csuklóimon, mivel hason aludtam könnyű dolgod volt, ahogy húzod hátra nem az, hogy fordulnék egyenesen teszem azt amit szeretnél, az arcom elhagyja a párnát, a testem követi amit te diktálsz neki, ahogy húzod a lábaim felé a csuklóm majd egész szorosan az ágy matracára szorítja a mellkasom, a fejem.
Ezek után a csuklóim a bokáimhoz erősíted, a szám egy labda gaget kap.
A fenekemről a fehérneműt a térdemig lehúzod, lábaim...
Az ajándékom amire nem számítottam tőled
Különleges alkalom volt, megismerkedésünk éves fordulója jött, azt hittem nem emlékszel rá, fel is készültem a büntetésre ami rád várt.
De tévednem kellett, ellentétbe sok pasival, te emlékeztél erre a nagy napra. Amikor először érintettem az öves farkad.
De ne szaladjak ennyire előre.
Fel voltam készülve, hogy ezt megtorlom. Ha nem jut eszedbe ez a szép nap.
De eszedben volt és meg is leptél szépen. Egy fürdővel illatgyertyákat gyújtottál a mosdóra voltak téve. A fürdő vizem is...
Különleges alvás
Nedves bugyimmal a szádban ébredeztél.
Az éjszaka nagyon hevesek voltunk, az ágyamhoz kötöztelek és az öved nélkül töltött pillanatok úgy fúrta belé magát..
Azért elég hosszú ideje vagy kisebb nagyobb megszakítással a rabom, rabom vagy mindig még akkor is ha nem vagy övben, nincs annál jobb érzés mikor zárva vagy.
Főleg mikor kérlelsz vegyem le.
Kis rabom mikor elkezdtem finoman egyik majd másik kezemmel ütemesen pofozgatni a farkad nem sokáig bírtad, szabad hím tagod nem sokkal később...
A dühöm levezetvén rajtad.
Rettentessen dühös voltam, az emberek szánalmas beszélgetése, nevetése és mindentől most a plafonra mászok,csak azt akartam, hogy nyugodtan legyen egyedül vagy kettesben veled, mert ha veled vagyok levezethetem rajtad a feszültségem.
Az amit ma átvészeltem le kellett, hogy vezessem rajtad.
Először befűztük egymást, aztán pedig elmentünk sétálni még kis kabátot is vettünk egyikünkön sem látszott, hogy fűző van, majd fél óra sétálás után, haza térve, falhoz löktelek és eléd guggoltam,...
Újabb játék a dobókockával 2. rész
Könyörögni akartam, de nem tudtam kicsit hátra léptem, jelezni akartam tedd be tégy velem amit akarsz, de te nem tetted, újfent csak a kezed ütését éreztem popómon.
Majd belém hatoltál, de csak makkoddal. Kicsit így éreztél aztán kihúztad.
Majd egy nadrágot adtál rám és újfent a kocsidban kötöttünk ki, egy közeli elhagyott gyártelepre vittél, ott segítettél kiszállni, mert a számba gag, a kezem hátra bilincselve.
A nyál a fűzőmön folyt.
A gyártelep egyik ajtajához vittél ott egy kampó...
Újabb játék a dobókockával 1. rész
Egy éve játszadoztunk egymással, méltón akartuk megünnepelni, de ahova el akartunk jutni azt egyenlőre nem tudtuk megvalósítani.
Így, hogy estén ne vesszen majd kárba, újra elővettük azt a bizonyos dobókockát ami eddig is eszközéül szolgált némely feladat kitalálásában, csak a szerencsén múlt, hogy melyikünk is veheti kezelésbe a másikat az éjszaka folyamán is.
Mind a ketten mint a gyerekek akik a társasjátékhoz kezdenek neki, úgy ültünk le a francia ágyad végébe, ez szolgált ugyanis a...
Section: Stories | Appeared: 2015. 03. 29. 15:27 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Vakság, némaság, süketség...
Semmi neszt nem hallhattál mert a füleid bedugtam füldugóval, semmit nem mondhattál, mert a szádban gag volt, maximum nyöszörögni tudtál, semmit se láthattál, mert a szemed egy szemtakaró borította.
Egyetlen egy érzéked maradt meg, mert azt nem tudtam semlegesíteni az nem volt más mint a bőröd ahogy érzi a levegő áramlását ha elmegyek melletted érzed ahogy kicsit megmozdul a levegő..
Ha hozzád érek azt is érzed.
Az érzékeid vagy felerősödtek vagy nem.
De én kedvemre használhattalak abban...
Szenvedésed legkegyetlenebb napja..
Mikor felértem hozzád, nálam kulcs volt tehát meghallottad, hogy nyílik az ajtód és beérve az ajtód becsaptam.
Magunk mögött hagytuk a külvilágot, a falhoz szorítottalak és már vettem is le rólad a nadrágod.
A nadrágod bújtatóiból kihúztam az öved, a kis alsód pedig lerántottam rólad, majd a földön rátapostam, hogy még csak vissza se merd húzni magadra.
Ezután, elővettem a táskámból a gagot a szádba tettem a golyót és már a kis lakattal rögzítettem is, jó szorosan meghúztam a szíját, hogy...
Section: Stories | Appeared: 2015. 03. 15. 16:30 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Tükör, a szenvedés tükre 2. rész
De most a nyakamban lévő kulcsot levettem és kinyitottam a ketreced.
Finoman és lassan vettem le rólad. Egy hangos sóhaj volt a hála, mást nem is tudtál most tenni mert a következő pillanatban már a lucskos forró puncikám érezhetted.
Élveztem és kihasználtam a forró farkad.
Nem lovagoltalak merészen, attól hamar elmentél volna.
De azért kiélveztem, hogy kitöltöttél.
Próbáltam úgy csinálni, hogy csak nekem legyen jó, de közben kicsit bele kapaszkodtam a zacsidba, kicsit húztam és kicsit...
Section: Stories | Appeared: 2015. 03. 15. 16:30 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Tükör, a szenvedés tükre 1. rész
A nap amikor az ágyadon voltunk.
Te az ágytámlához dőlve, pucéran. Jobban mondva egy övben.
Én pedig neked támasztottam magam, kicsit lentebb voltam csúszva így arcod nem takartam.
Simogattál engem miközben én magam izgattam és egy tükörrel szemben néztük egymást.
Bár néztem azt is, hogy izgatom magam. De jó volt látni, hogy szenvedsz.
Az ágy végénél a falhoz támasztva egy hatalmas tükörben láthattam az arcod ahogy kínlódsz az övben, néha megmarkoltad a melleim, de nem fájt, kéjes...
A falhoz dönthetsz de a testem nem a tiéd.
Amikor újfent találkoztunk te övben voltál a kis öv úgy szorította a farkad.
Már több mint egy hónapja voltál benne, vártad mikor kerül elő a kulcs, mikor veszem le és mikor érintheted újra a hím tagod.
De sajnos nem úgy történt a dolog, mint ahogy te gondoltad. Nem volt nálam a kulcs, így nem történhetett az amit te szerettél volna.
De ne ugorjunk ennyire előre.
Amikor felértünk hozzád, ölelkeztünk kicsit és a bújás közepedet elkalandozott mind kettőnk keze.
Te a fenekembe markolva...
A fűző szorításában először!
Amikor még csak elképzeltem, hogy milyen lehet fűzőben lenni, nem is gondoltam nem is egyszerű ez.
Most itt állok előtted fűzőben, a levegővételem nem a megszokott ritmusban zajlik, te előttem állsz és körbe kell forognom, ami kissé nehézkes mert még az egyensúlyérzékem is oda lett.
Azt érzem mintha a vállaim felett libegne a fejem. Nem érzek mást, csak azt hogy nem kapok kellő levegőt ami szükséges lenne, állok és nem forgok tovább, te csodálod a szorosra fűzött testem amit már régóta át...
Section: Stories | Appeared: 2015. 02. 21. 14:31 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
Dobókockás játékunk újra! 2. rész
Folytattad és körbe sétáltál mellettem.
Végig simítottad mind két bimbómat a pálcával majd egy- egy könyörtelen csipesszel ajándékoztad meg.
A nyakamra raktál egy nyakörvet és a bőr bilincseid vetted elő a fiók mélyéről.
A csuklóim ajándékoztad meg és a bokáim ezekkel az eszközökkel.
Majd a nyakörvre erősítettél egy láncot akkora már a farkad nagyon merev volt.
Úgy kellett utánad sétálni, azt hittem be akarod, hogy kapjam a farkad, de csak így vetted el a figyelmem, hogy lassan az ágyhoz...
Dobókockás játékunk újra! 1. rész
Egy újabb játékos napunkhoz értünk az én törődésre vágyó kis rabocskámmal, rabsága 15.napján az erényövben!
Mivel mind a kettőnknek tetszett a dobókockás játék és amit nyújtott nekünk, ezért újra megismételtük a dobást, csak egyikünk sem sejtette mi lesz belőle.
Én egy köntösben voltam éppen a zuhanyozásból léptem ki, és kérted a kulcsot, hogy megtisztuljon a farkad is.
Szívesen vettem le rólad az övet és most az egyszer te moshattad meg a farkad. Persze felügyelet alatt.
Ott álltam a...
Dobókockás játékunk
Egy új játékot találtam ki neked.
A táskámba tettem egy dobókockát, és amikor felértünk hozzád, rajtad múlt, hogy melyik oldalát fogjuk látni. A szerencséden múlik, hogy mit fogsz dobni. Felérve hozzád lassan levetkőztem és már kerestem is a kis kockát, hogy dobjál nekem rabocskám. De miközben a kezedben forgattad a szerencséd kockáját, addig elmagyaráztam melyik szám milyen következményt von maga után.
1 számhoz: 2 hónap övhordás!
2 számhoz: lehúzott sliccel a bevásárlóközpontban kell...
A szőnyeg a tiéd, az ágy az enyém!
Újra úgy fogadtalak, mint kiskutya az ágyam végén a szőnyegemen alhattál, még párnát sem kaptál nem hogy takarót.
Egyedül, ami takart téged az nem más volt, mint erényöved. Imádott kis játékszerem csillogót rajtad, póráz helyett, a francia ágyam végéhez bilincseltelek, szépen csillogót, mint az öv a farkadon.
Ott feküdtél még én elmentem fürdeni, majd levettem rólad csak az cellád, bekentem a farkad a legerősebb mentolos fogkrémmel, amiről tudok és szépen visszahelyeztem rád a ketreced,...
Téged várva! 2. rész
Ilyen már nagyon rég voltál hozzám. Vártalak már nagyon rég..
- Nagyon vártalak már rabocskám.
- Mennyire?
-
A kérdésre válaszolni sem tudtam, mert már le is ellenőrizted mennyire vagyok nedves..
- Örülök, hogy ennyire vártál!
Ezzel letépted a nyakláncot a nyakamból, levetted az öved, elmentél megmosni a farkad azután pedig simogattad a puncim a forró farkaddal..
De nem hatoltál be. Mellém bújtál és még újfent simogattál, az éjjeli szekrényembe nyúltál találtál egy pihét...
Téged várva! 1. rész
Késő este volt már félhomály, de nem találtam a helyem egyedül voltam az albérletben, azt hittem már ma nem is találkozunk.
Gondoltam kiállok kicsit szellőztetem a fejem az erkélyen.
Néztem a táját, már amennyit a sötétedésben láttam mert már eléggé sötét volt.
Messzire nem is láttam.
A város zaja még nem kezdett el csitulni, végre ott éltem ahol szerettem volna, egyedül.
A telefonom hallottam, hogy csörög, de most nem is akartam rá figyelni.
Majd letette az a valaki aki hívni próbált...
Section: Stories | Appeared: 2015. 01. 22. 18:05 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
farokperverz
A régi nagy vágyad!
Vágytál arra, hogy egy rendőrnő megbilincseljen és mint a rossz fiúkkal úgy bánjon, bár inkább különlegesebben (BDSM-et csempészen bele)!
Kedvet kaptam rá és amúgy is jött a névnapod, úgy voltam vele, hogy szerezek egy rendőrnőcis szerkót és beöltözök neked, egy különleges névnapi ajándékot tartogattam neked.
Megmondtam hol találkozunk, egy olyan hely volt ami elhagyatott, megjelentem a szerkóban és persze szét volt megfelelően gombolva ahol kell. Még szerencse, hogy háttal álltál....
Section: Stories | Appeared: 2015. 01. 03. 14:35 | Latest comment: 6 days ago | Number of comments: 3
|
farokperverz
Zuhanyzás veled újra
Az elválás milyen nehéz attól a személytől akivel megélheted vágyaid.
Mikor elváltunk és néztelek ahogy távolodunk a kulcs a nyakamban lógót alig vártam újra lássalak.
Az emlékeinkre gondoltam amit együtt megéltünk. Nagyon jó volt, hogy titkom nem volt előtted mindent meghallgattál minden kis piszkos gondolatom tudtad.
Már a lélegzetvételemből tudtad mikor vagyok nagyon felizgulva még a bugyimba se nyúltál de már tudtad nedvességem határtalan miattad.
Jó érzés volt ennyire ismersz és én...
Zuhanyzás veled
Eltelt két hét mire újra övedhez közel lehettem.
Nagyon vártam már, olyan nehéz volt minden este hallani a hangod de a farkad bezárva még egy percre sem foghattam meg.
Vágytam a nyögdécselésedre mikor megajándékozlak az élvezéssel.
Ahogy találkoztunk megöleltük egymást és a farkadhoz nyúltam, ellenőrizzem minden úgy van e ahogy hagytam.
Jó érzés volt újra megfogni a kemény ketrecet ami körbe zárja a férfiasságod, majd elindultunk hozzád.
Beértünk és most te csuktad be utánam az ajtót,...
Szabadulásod az övtől, de kéjes kínlódás várt a székben..
Hosszú ideje nem élvezhettél és hosszú ideje nem is nyúlhattál farkadhoz illetve hozzám sem.
Most viszont eljött a nap mikor újra lekerülhet az öv, ha nem viselkedsz rendesen akkor tudod, hogy következményekkel jár, akár azzal is, hogy még megmosni sem veszem le rólad az övet és akkor még hozzá sem érek. Ettől picit tartottál, de elkövettél egy hibát, ami miatt méltó büntetést kellett szabni rád, megfogtad engedetlenül a melleim. Nem engedtem meg neked így olyan büntetést kellett kitalálnom...
A gerenda!
Mivel egyikünknek sem volt búvóhelye ezért, hogy újra lássuk egymást béreltünk egy apartmant. Semmi luxusra nem hajtottunk, csak ne egy lepukkant hely legyen.
Az egyik nagyon tetszett neked, de húztam a szám, még csak nem is sejtettem miért is tetszik neked annyira.
Fel sem tűnt, hogy te mit láthatsz benne! Csak később mesélted el miért az a hely fogót meg téged.
Nekem egy másik tetszett nagyon, de ott már telt ház volt kastély szerű volt az egész, hatalmas ágyal és hatalmas fotellel és...
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.