Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (7)
Kicsit előre szaladtam az agár-verseny leírásával, pedig a szépségversenyen történtekről is be kellene még számolnom. Terveztünk, de végül még sem egészen úgy sült el a történés, mert alaposan eltért a kimenet a tervtől. Én egyedül mentem le az agár szépségversenyre, Subom nélkül, aki majd utánam jött. Alig lépett ki azonban a szobámból, mikor a folyosón hallotta Mester6van és társasága közeledtét. Gyorsan behúzta az ajtót maga után, így rácsapva azt a benti Dom orrára, aki ezt nem tudta mire...
Section: Stories | Appeared: 2014. 05. 25. 21:58 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (6)
Dombi dühösen nyitott ajtót az újabb kopogtatónak és meglepődött, mert nem ismerte azt, akit mégis csak beengedett a szobájába, majd a cuccait is behúzhatta. Kérdőn nézett rá:
– Bocs, nem ismerjük egymást. Magam is Dom vagyok. Már hamarabb érkeztem s elnézelődtem a ma délelőtti versenyek alatt. Iparkodtam nem nagyon feltűnő lenni. Ez sikerült eddig. Mint mondottam, mi nem találkoztunk még. Azért mertem Hozzád fordulni ismeretlenül, mert láttalak Téged Mester6vannal és a volt Subjaimmal.
–...
Section: Stories | Appeared: 2014. 05. 09. 16:43 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (5)
Végül a vegyes indulók készülődtek az újabb zsákban futás versenyhez. Mivel a subrinák kevesebben voltak, így kevesebb vegyes pár is indulhatott. A Domok egyezkedtek a Dominákkal és egymás között, hogy Subjukhoz subrinát találjanak. Mester6van előnyben volt, mert Neki nem kellett egyezkednie mással. Míg a többiek a társkeresésnél tartottak, Ő már felkészíthette vegyes párosát a versenyre. (Ezért sem engedte a subrináját az előbb indulni, pihentette.) Feltette a zsákot a lábukra úgy, hogy a...
Section: Stories | Appeared: 2014. 04. 28. 16:22 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (4)
Láttam a magáét is húzkodta közben, ami felmerevedett már ekkorra, de rászóltam:
- El ne merj menni! Még nem! Nem engedem meg!
- De Uram? Miért nem? – kérdezte meg csodálkozva. – Kérem, Uram! – könyörgött.
- Nem, most nem! Majd megtudod miért. Most fussunk vissza a többiekhez! – feleltem.
Így is tettünk. Mire a medencéhez értünk már csak idegenek voltak ott. Sebaj, azért mi még sprintet úsztunk abban. Bent a motelépületben kerestük a többieket. Lent nem találtuk őket, így felmentünk az...
Section: Stories | Appeared: 2014. 04. 22. 16:39 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (3)
Kint a terepen már gyorsan haladtunk a pályák kitűzésével, megjelölésével. Az is kiderült, hogy az „agarakat” nem akadályozták annyira a rájuk került eszközök. Viszont főleg a subriná(ka)t azért annyiban igen, hogy nem ért a róka nyomába. A másik Subnak is sokat kellett, rafináltan kergetőznie, mire sikerült becserkésznie végre a rókát a próba-vadászaton.
Ekkor derült ki az is, hogy abban is meg kell állapodnunk előre, hogy mikor és hogyan „fogják”, „foghatják” el az „agarak” a rókát. Sok...
Section: Stories | Appeared: 2014. 04. 14. 16:36 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (2)
A spéci úszóverseny negyedik formája tapsra indult. Egy-egy felkiáltás, hangos szisszenés jelezte, mikor a párok nem együtt mozogtak, de a végére belejöttünk és teljesítettük a medencében a távot. Nem mi nyertünk, de az ezüstöt azért megszereztük. A rendező srác megdicsért minket és megköszönte a segítségünket az alap-idő megállapításához.
Ha már úgy is a medencében voltunk, akkor a vízilabdát is kipróbáltuk. Elsőre a nagyobb méretű labdával játszottunk, de hamar elfáradtunk, ezért...
Section: Stories | Appeared: 2014. 04. 07. 17:08 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Beszámoló a II. Pixie Sportnapról (1)
Nagyon sajnáltam, hogy személyesen nem lehettem ott az elsőn tavasszal. Egyrészt túlkésőn szereztem tudomást annak szervezéséről és megrendezéséről, másrészt meg mikor megtudtam a hírét, akkor már azt gondoltam, hogy az első döccenőkkel lesz teli, így ráérek, nem veszítek semmit, ha kihagyom. Kár. Mester6van és az óta Analfan „beszámolóit” olvasva jöttem rá erre. Ezért nagyon iparkodtam, hogy odafigyeljek, és időben tudomást szerezzek a második rendezvényről, hogy arról már ne maradjak le....
Section: Stories | Appeared: 2014. 04. 03. 16:15 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (7)
Nem tudom, hogy míg én a fürdőszobában voltam beszélgettek-e ők, de előttem nem került szóba sem az, hogy fent mi történt, de az sem, hogy lent miből állt a játék. Jó idő múlva, mire Pavel rendet rakott a konyhába, a lentiek is felértek, majd megtisztálkodtak, mindenki némán ült a kandalló előtt, s magával volt elfoglalva. Ki iszogatott, ki nem. Gyuri, Zdenek s Kristóf még borovicskáztak is. Mikor minden ital elfogyott és Pavel letakarította az asztalt, elmosva a poharakat is, s visszatért a...
Section: Stories | Appeared: 2014. 02. 09. 16:23 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (8)
Nem voltunk sokáig fent már az este, mert mindenki ment aludni hamar. Én még ugyan - ma is - megfürödtem lefekvés előtt, de már nem ijedtem meg, sőt örömmel öleltem át Gyurit, aki az elcsendesült házban várt a kis szobában rám. Azt sem tudtam, hogy közben jött egy üzenetem, amit Gyuri ugyan elolvasott, de nem szólt arról, mikor mellé kerültem az ágyamban. Az üzenet így szólt: „Lefeküdtem már, Neked is szép éjszakát és reggel „várlak” a parkolóban a „kocsidnál” .” Az elalvás előtt még arról...
Section: Stories | Appeared: 2014. 02. 09. 16:23 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (9)
Kristóf rám nézett a pincében s látta most tényleg komolyan mondtam, amit mondtam:
- Tényleg kínozni akarsz azzal, hogy elvered a farkamat is? Tedd! Élvezd, de akkor nincs több válasz tőlem, szenvedek inkább! – jelentettem ki keményen, komoran.
- Ha betartja a tabuidat, itt és most is, Robi, akkor „dalolsz” végre? – nyögte ki nehezen Gyuri közbeszólva és várta a válaszomat. De nem csak Ő!
- Ha betartod a tabuimat, akkor tehetsz, amit csak akarsz velem. Leszek a rabszolgád, akár a...
Section: Stories | Appeared: 2014. 02. 09. 16:22 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (6)
Miután rácsaptam a kialakított felsőrészt is az alsóra, Kristóf a kalodába szorult.
- Most pedig kis simogatás következik, no meg a büntetés is egyben a fenti virgonckodásodért, amit megígért Janek mester neked, fent. – folytattam s egy hosszú szíjú, több ágas korbáccsal simogattam meg a hátát. Majd átmenve a másik oldalra, egy rövidebb bottal a talpait is megveregettem. Kristóf tűrte, csak a végén sziszegett.
- Köszönt meg Uradnak a büntetést! – szóltam rá, s Kristóf hátrafordítva fejét,...
Section: Stories | Appeared: 2014. 02. 02. 14:15 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (5)
Döbbent csend fogadta Gyuri kijelentését a nappaliban, a játék kezdete előtt:
- Akkor ma este Pavel, Kristóf és Zdenek szolgál, s mi hárman mesterkedünk. Lezárva!
- De ki, kihez tartozik? – értetlenkedett Janek, de Zdenek is.
- Majd kialakul, menet közben. – szólt Gyuri s kiadta az utasítást. – Mindenki felkészül! Találkozó ugyanitt fél óra múlva! Szolgák sportcipőben s gatyóban, felbilincselve, póráz a kézben! Mesterek tetszés szerint! – fejezte be.
Szétszéledtünk. Gyurival meghúzódtunk...
Section: Stories | Appeared: 2014. 02. 02. 14:15 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (4)
A kisebb szoba ablakából a távoli fényeket nézve, Gyuri megjegyezte:
- Barátod ott van, mivel nem tudott, talán nem is akart, ide felkutyagolni. – szólalt meg.
- Biztosan akart, de sajna ő nem téli sport szerelmese. – védtem a barátomat.
- Igen, ez lehet, de nem is baj. Többszörösen sem! – incselkedett már Gyuri, mert rájött, hogy Zdenek nem érti, amit beszélünk a többiek meg hangosak, így nem hallhatják.
- Akkor továbbra is vigyázz magadra, este, a játékban! Janektól megvédelek, ettől...
Section: Stories | Appeared: 2014. 02. 02. 14:15 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (3)
Mire a konyhából a tiszta poharakkal visszaértem a nappaliba, már ott voltak, bent, Jiri és Janek. Meglátva engem Janek megkérdezte tőlem:
– Én is kaphatok valakitől tejet? Én is úgy szeretem a teát, angolosan.
– Természetesen, igen. Kitől kérnéd? – incselkedtem máris vele Gyurira nézve. Az biztatóan bólintott felém.
– Például, talán, esetleg, valaki olyantól, akitől még nem kaptam, mert nem volt rá módom. – válaszolta talányosan Janek, de közben merőn a szemembe nézett.
– OKÉ, nincs...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 26. 17:16 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (2)
Miután megettük az ebédet jó étvággyal, úgy döntöttünk, hogy kicsit szunyókálunk, mielőtt nekivágunk a környék felfedezésének kettesben. Felmenve Jiri a nagyszoba felé tartott, de megfogtam a kezét és behúztam magammal a kicsibe. Mondtam úgy sem tudok gyorsan elaludni, addig is csevegjünk. Bólintott, bejött, leült az ágyra mellém és halkan beszélgettünk, főleg a többiekről. Én már éreztem, hogy lassulok, majd lecsukódtak a szemeim is. Annyit még érzékeltem félálmomban, hogy behúzza a...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 26. 17:16 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, tény (1)
Ha nehezen is, de Robi barátom mindent megértett, még engem is. Azt is, hogy miért nem megyek vele a dácsáig, ha már elmegyek vele az Alacsony-Tátráig. Az általam szükségesnek vélt levélváltások is megtörténtek előre, tudtuk a koordinátákat s Jiri örült, hogy én megyek is.
Azon a péntek reggelen korán elindultunk, mert előző este bepakoltuk a kocsit s a tetőre a síléceket is felszereltük. Szép idő volt, sütött a nap végig, így száraz úton értünk el az előre kiszemelt településig, ahol...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 26. 17:16 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, a terv (2)
Látva barátom lehajtott fejét, elboruló tekintetét, tudtam, hogy pontosan célba találtam a kérdésemmel. Ezért vannak kételyei neki is. Tulajdonképpen azért is mesélte el nekem az egészet, még az elindulása előtt, hogy megossza ezt a terhét velem, kicsit csökkentse a felelősségét és nem utolsósorban tőlem várja a megoldást, amire ő nem jutott. Elnevettem magamat, mire végig gondoltam. Barátom kicsit furcsán nézett rám, mi ebben olyan mulatságos? – gondolhatta s megtorpant. Én meg átfogtam a...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 19. 17:17 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Téli kaland, a terv. (1)
Nem régen egyik barátommal sétáltunk hazafelé hajnaltájt egy buliból. Sok mindenről beszélgettünk kezdetben, majd már arról mesélt, hogy van egy érdekes különc szokása, mely szerint úgy szeret síelni, hogy a síléceken, meleg sport zoknikon és természetesen a spéci sícipőkön kívül nincs más rajta. Nem csodálkoztam, mert már régebben hallottam e mániájáról, és akkor kitárgyaltuk, hogy szikrázó napsütésben, magaslati, ritkás levegőn még a lejtőkön lefelé száguldás közben sem fázhat meg az...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 19. 17:16 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (7)
A kerti affér után – még fent – a Dominával tisztáztam, hogy nekem mindegy, engem nem zavarnak, ha maradnak. A fiúknak talán nem mindegy, őket zavarhatják, feszélyezhetik, ha ott vannak, mert előttük kell elviselniük, ami reájuk még vár tőlem. Lemenve felküldtem a barátnőt is, majd már így szóltam a fiúkhoz:
- Nem pusmogunk, hanem szolgálunk! Megértve? – s dörgött a hangom hozzátéve:
- Lehet, hogy ezzel megússzátok a mai egész cirkuszt, de lehet, hogy nem. Majd elválik. Mindenesetre...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 12. 19:03 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (6)
Ott állt a pincében az András-kereszthez kikötve Balázs, akit én pálcikáztam fel a kínai evőpálcikákkal az ékszerén és golyóin, de a mellbimbóin már a felesége, mint Domina. Ernő pedig boldogan nyalta ki a barátnőjét, előtte térdelve. Mindenki elégedett volt, csak én nem! Ezért meg is szólaltam:
- Azt gondolom, az Úrnőknek kellene elégedettnek lenniük s élvezniük a lehetőségeiket, kihasználva azokat a végtelenségig, míg csak lehet, s nem a szolgáknak élvezkedniük.
- Igen, tényleg. –...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 12. 19:03 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (5)
A kapuhoz érve két hölgy állt abban, a fiúk hozzátartozói. Akiket kezdetben nem akartam beengedni, majd később, mikor tisztáztuk, hogy Balázs felesége Domina, én pedig Dom vagyok, s abban is megegyeztünk, hogy én a fiúkkal játszom éppen lent a pincében, ahol várnak rám, mezítelenül, mégis csak bejöttek. A konyhába mentünk, ott egyeztettünk tovább, kávézás közben. Én elmondtam, hogyan ismerkedtem meg a fiúkkal, hogy kerültem ide, mit tettem eddig velük ma. Majd vázlatosan azt is egyeztettük,...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 12. 18:25 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (4)
Mikor már Ernő volt X állásban kikötözve az András-kereszten, és Balázs feküdt előtte a padlón és hátra nyúlva, erősen markolta Ernő bokáit, megkérdeztem:
- Jól meggondoltad Balázs ezt a cserét? – a kérdéssel kicsit kínoztam őt. Főleg jobban a várt, de késlekedő végrehajtásommal. Balázs kivárva, meggondolva, nehezen, de végül bólintott, viszont nem szólalt meg.
- Rendben, akkor előtte még áttesszük a kínai pálcikákat is rád. – kezdtem, majd mikor az is meg volt, mert előtte még Balázsról...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 12. 18:11 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (3)
Én közben – a konyhában - odaszóltam Ernőnek flegmán, sürgetően:
- Mi lesz? Meddig várjak? Lekerül végre rólad az a boxer?
Miután látta, hogy a kissrác visszaugrik a kerítésen a labdával, lassan elvette a kezét a boxere elől, ahol eddig tartotta és alul megfogva a boxer szárait, lassan elfordult tőlem, de közben már húzta is le a boxerét. Végül, mikor már teljesen mezítelen volt, a boxere pedig a bokájáig csúszott, lassan kiegyenesedett. Kicsit még kivárt s utána feltette a kezeit a...
Section: Stories | Appeared: 2014. 01. 12. 18:10 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (2)
Mikor Balázst kikötöttem az András-kereszthez és kezdeni akartam a megbüntetését, csengetést hallottunk. Én kérdőn Balázsra néztem, mert abban maradtunk nem jöhet senki közben, de nem zavartatta magát, hanem megjegyezte, hogy biztosan a barátja érkezett meg. Elfelejtette mondani eddig, de s legyintett.
- Mi legyen? Miért jött pont most? Vagy direchte most jött? Tudja, tudta, hogy itt vagyok és mikorra? – sürgettem Balázstól a válaszokat kérdéseimre.
- Majd Ő elmondja. – vont vállat Balázs,...
Section: Stories | Appeared: 2013. 12. 29. 17:14 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
Találkozás a végeken (1)
Itt ismerkedtünk meg, majd hosszasan chateztünk, alig tudtuk abbahagyni, s még pár emailt is váltottunk, mikor megbeszéltük, hogy a következő hét egyik hétköznapján találkozunk nála, az egyik határszéli kis városkában. Leírta, hogyan találok oda, de megnyugtatott, hogy várni is fog a házuk előtt a járdán. Kocsival mentem, vive a felszerelésemet is magammal. Mikor beértem a városba rácsörögtem, majd magabiztosan haladtam az általa megadott útvonalon. Hamarosan már az utcájukban gurultam nem...
Section: Stories | Appeared: 2013. 12. 29. 17:14 | Latest comment: Never | Number of comments: 0
|
Dombi
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.