„Parancsokra szomjazom – egy Domina, akit még nem ismerek”

Még nem ismerem Őt. De tudom, hogy létezik.

Tudom, hogy valahol van egy Nő, aki nem kérdez, csak ránéz a testemre és tudja, mire kell kényszerítenie. Aki nem simogatással kezd, hanem azzal, hogy egy pillantással térdre taszít. Aki nem mosolyog, csak élvezi, ahogy remegek a tekintetétől is.

Nem találkoztam még valódi Dominával. Az eddigi Nők bátor eszközei voltak, de nem uralkodtak rajtam. Engedték, hogy történjenek a dolgok. Egy Domina viszont elrendeli. És én ezt akarom.

Elképzelem, hogy térden várom Őt. Meztelenül, lehajtott fejjel, a popsim már kitágítva, hogy egyből beférjen az, amit Ő választ. Talán a keze. Talán egy ökölnyi eszköz. Talán előbb csak egy pálca… hogy emlékeztesse a testem, kié vagyok.

Nem kérek szépet. Parancsokat akarok. Érezni akarom, ahogy az akarata végigvonul a testemen, mint egy ostorcsapás. Ahogy minden egyes lökésnél egyre mélyebbre taszít, amíg el nem tűnik bennem az Ő keze – és én már nem vagyok más, csak egy üreg, egy lyuk, egy játékszer.

Ez a bejegyzés nem egy múltidézés. Ez egy ima.

Egy könyörgés egy Domina felé, akit még nem ismerek. De aki, ha egyszer rám talál… már sosem enged el.