Szabadon mint a madár

Az életünk mindig töretlenül megy előre. Magunk mögött kell hagyni fájó dolgokat és a boldogság pillanatait is. Mint egy végtelen folyó csak előre és tovább haladunk ebben az állandó malomban, soha sincs mód arra hogy bármit újrakezdjünk.
Talán pont ezért vagyok olyan hogy nem tudok birtokolni. A birtoklással mindig azt éreztem hogy elveszem azt, ami a másik személy, de akár tárgy sajátja. Az egyedisége, személyisége amire gondolok.
Sokkal jobb figyelni, nézni és élvezni az élet eseményeit úgy hogy benne tevékenyen részt venni.
Egy kapcsolat számomra épp olyan mint egy valódi ragadozó madár. Kiskorában ronda, nem is akarunk vele foglalkozni. Majd ahogy fejlődik, helyes kis imádni való csibe lesz belőle. Aki felnőve egy fantasztikus lénnyé alakul. Már ha figyelünk rá, óvjuk. Egy ragadozó madár nem fog feltétlen ajnározni minket, de ha elnyerjük a bizalmát olyan kapcsolat alakulhat ki, ami hihetetlen.
De el lehet követni azt a hibát, hogy féltve őt, vagy épp önző módon birtokolva börtönbe zárjuk, kalitkába tesszük. Nem fog repülni, nem fog szárnyalni soha többé és hamar elveszíti azt a büszke csillogását amivé fiatalon vált.
Ha egy hosszú pányvára tesszük akkor becsapjuk. Mert azt hiszi repülhet. De csak korlátok közt van.
Ha egy kámzsát teszünk rá akkor meg biztos nem repül el sose... csak ül bambán. Az se az igazi.
Hagyni kell őt szabadon repülni. Ha kötődik hozzánk akkor úgy is visszajön. Sőt igazából el sem megy. Szárnyal.
Ha pedig elrepült nem kell sírni. Fájni azt fog. De túl kell élni.

Mert jön megint az a kibaszott folyó ami sose folyik visszafelé...