Tetoválás II.

Igen, tudom nem túl gyakori a korombeli nőknél a tetoválás.
Ez is mint oly sok dolog az életemben 40 évesen kezdődött.
Akkor azt mondta a srác aki az elsőt készítette, itt nem fogok megállni, én persze vitába szálltam, hogy nekem csak ez az egy lesz.
Hááát nagyon nem így lett.Érdekes, hogy milyen megdöbbenést kelt sok emberben, hogy egy nőnek az én koromban ki van varrva a bőre.
Voltak akik megkérdezték minek ez, én meg rezzenéstelen arccal azt válaszoltam, a sitten unatkoztunk ott varrták rám.
Volt olyan aki el is hitte...
Anno mikor a szüleimet gondoztam Édesapámat kórházba kellett vinni, ő már bezárkózott a saját világába, nem kommunikált, de nem engedtek be vele a vizsgálóba.
Persze nem tudtak vele kapcsolatot teremteni, majd kivágódott az ajtó és kijött Ursula nővér, meglátott tüzetesen megszemlélte a tetkóimat, és elhúzta a száját.
Fennhangon kérdezte hogy X bácsinak ki a gondozója, amikor megmondtam, hogy én vagyok, az érzelmek sokasága futott át az arcán.
Azért nem álltam meg és halkan annyit mondtam, nem minden az aminek látszik.
Mivel a tetoválásaim többsége, még akkor készült amikor inkább 100 kiló voltam mint 90, így amikor lefogytam 30 kilót ezek némelyike olvashatatlanná vált.
Engem nem zavar én tudom mi van odaírva, nem másnak készültek, hanem nekem, mérföldkövei az életemnek.
Nem is igazán érthetik mások.
Sosem tetováltattam olyan testfelületemre amit nem látok, hiszen az számomra értéktelen lenne.
Volt egy nagyon vicces eset ezzel kapcsolatban.
Az unokám még ovis volt, felhív a menyem és nevetve meséli, megkérdezte az óvónő, hogy tényleg van tetkója az anyósának?
Mondta, hogy igen, de honnan tudja.
Állítólag a gyerekek dicsekedtek, hogy az én apukámnak ilyen autója van, az enyémnek meg mit tudom én mije, mire az unokám kivágta az adut, de a Wini mamának meg tetoválása van:D