A számat nem kérdezték

A számat nem kérdezték

Tudtam, milyen szerepben megyek oda. Nem kellett kimondani, soha nem is mondtuk ki hangosan. Ő irányít, én engedelmeskedem. Ő az úrnő, én az a férfi, aki ezt nemcsak elfogadja, hanem keresi is. A számat nem kérdezték – és a számban már benne volt minden, ami köztünk van.

Nem először találkoztunk. A megszokás nem tompította az élét, inkább pontosabbá tette. Minél többször kerültem elé, annál világosabb lett, hogy itt nincs alkudozás. Ő nem próbálgatja a hatalmát. Természetesen gyakorolja. Ahogy beléptem, már az ő tere voltam.

A keze nem gyengéd volt, hanem határozott. A fejemet a helyén tartotta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem volt benne sietség, nem volt benne indulat. Csak biztos irányítás. Tudtam, hogy addig nem mozdulhatok, amíg ő nem engedi. És tudtam, hogy nem is akarom.

Megpróbáltam elfordulni, inkább megszokásból, mint valódi ellenkezésből. Azonnal megértette velem, hogy itt nem nekem van mozgásterem. A testem gyorsabban alkalmazkodott, mint az eszem. Megfeszült, majd engedett. Ahogy mindig. Ahogy kell.

Nem társnak voltam ott. Nem egyenrangú félnek. Hanem alárendeltnek. Olyannak, akinek nem véleménye van, hanem feladata. És minél inkább elfogadtam ezt, annál jobban elcsendesedett bennem minden más. Nem kellett férfinak lennem. Elég volt engedelmesnek.

A megalázás nem külön jelenet volt, hanem állapot. Abban állt, ahogyan kezelt, ahogyan rám nézett, ahogyan egyértelművé tette, hogy itt ő dönt, én pedig követem. És miközben kívülről ez keménynek tűnhet, belül megnyugtató volt. Mert pontosan erre vágytam.

A számat nem kérdezték. Mert ebben a helyzetben nem kérdeznek. Kijelölnek. Irányítanak. A helyeden tartanak. És én nem tiltakoztam. Tudtam, miért vagyok ott.

Amikor vége lett, nem oldotta fel a helyzetet szavakkal. Nem simított vissza, nem magyarázott. Nem is ez a dolga. Az úrnő nem magyarázza a rendet – csak hagyja, hogy visszatérjek a saját világomba.

Odakint újra az vagyok, akinek lennem kell. De pontosan tudom, miért megyek vissza hozzá. Azért a ritka állapotért, amikor nem kell irányítanom, nem kell erősnek lennem, nem kell megfelelnem.

Ott elég az, hogy tudom, hol a helyem.

Ezért ez a kedvencem.