Stories about Kata (első alázás...?)

Ahogy az előző ‘elsőknél’ suhantak az ujjaim a billentyűzeten és jöttek a gondolatok, volt olykor egy kis ‘alkotói válságom’. Nem egyszerű lenyúlni a mélybe felhozni az emlékeket. Leemeltem egyiket-másikat agyam hátsó szegletében lévő polcról, babusgattam egy (vagy két) pohár whisky kíséretében, átrágtam az akkori gondolat foszlányaimat a mai fejemmel és virtuális papírra vetettem. Majd ahogy visszahelyeztem a tudatalattim polcára nem ürességet kezdtem érezni, hanem teljességet. Mindazonáltal van olyan ‘első’ történet, amibe belekezdtem, viszont írás közben elmondhatatlan fájdalom tört rám és nem folytattam. Nem tudom megfogalmazni miért. Az agyam így tartana távol az emlék átélésében vagy valamit lezártam magamban az emlék közben/után? Mindenesetre az elkövetkező ‘első’ történet lassan két hónapja fogalmazódik és ma a végére értem. Azt hiszem…

A legutóbbi ‘elsőben’ ugye Kristóf felfedte a nem túl ‘kedves’ oldalát, ami miatt helyre kerültek bennem dolgok kettőnkkel kapcsolatban. A testemet és kéjencségemet fogva tartotta, viszont a bizalmam megrendült benne. Elég vékony jégen táncolt, amit felismert és megbeszéltünk. Viszont újfent győzött a bennem lévő kíváncsiság: vajon mennyit bírok? Feszegessük azokat a határokat. Kristóf egyszerre volt hitetlen és hálás, hogy tőlem jött az ötlet bármilyen új dolog kipróbálására. Sokat nem is tétlenkedett, mivel nem sokkal később leszervezett egy másik domináns férfit. Kicsit szkeptikus voltam, mikor megemlítette, de ahogy kifejtette az ötletét, elképedtem.

Az elképedés nem is arra volt értendő részemről, hogy Kristóf előtt egy másik pasival kellene dugnom, hanem az a tény, hogy egy másik domináns lesz és ugyanúgy kell viselkednem vele, mint Kristóffal. Mivel egyénenként nem vagyunk egyformák, így levontam a következtetést, hogy egyik domináns különbözik a másiktól. Viszont Kristófnak külön kérése volt ez és persze most sem kérdezőskedhettem többet, így vártam mi fog történni és mit eszel ki.

Elérkezett az ominózus hétvége, mi pedig újfent irányunkat vettük a kis lak felé. Ahogy megálltunk a ház előtt, azonnal észrevettem a mellettünk lévő autónak támaszkodó alakot. Kora nyári idő volt, emberünk pedig teljesen tekintélyt parancsolóan feszített a fekete szerelésében. A hozzá illő fekete napszemüvegben, természetesen. Komótosan szálltam ki az autóból és csatlakoztam a kezet rázó férfiakhoz. Ahogy az idegen közelségét megéreztem, felállt az összes babahaj a tarkómon és kirázott a hideg. Sokat eltakart az arcából a napszemüvege, viszont azon keresztül is éreztem, ahogy lekicsinylően néz végig rajtam. Gondolkodón oldalra hajtottam a fejem, ahogy viszonoztam a mustrát, majd elkérve Kristóftól a kulcsokat, bementem a házba előkészíteni azt. 

Szellőztetés után, ahogy csuktam be az ablakokat, hallottam a társalgó hangjukat, amint beléptek a konyhába. Gondoltam ez a jel, hogy mehetek készülődni, viszont Kristóf utánam szólt a konyhából, hogy csatlakozzam hozzájuk. Megvontam a vállam és tettem, amit kért. Belépve a konyhába, megtorpantam és azt hittem rosszul látok. Pislogtam egyet, majd még egyet és rájöttem, hogy csúf játékot űzött velem az agyam elsőre. A pasas első ránézésre úgy nézett ki, mint az idősebbik kiadása Max-nek, az erőszak tevőmnek. Rémülten néztem Kristófra, hogy mondjon valamit. Bármit… 

Kristóf nyugodtan elém lépett és egy puszit nyomott a homlokomra. Nem tudtam levenni a tekintetem az idegenről és ő is tartotta velem a szemkontaktust. Lassú, ragadozó mosoly kezdett körvonalazódni az arcán, miközben Kristóf maga után kezdett húzni a konyhából. 

Ahogy beléptünk a játék szobába Kristóffal, megvetettem a lábam a közepén és egy mondat hagyta el a számat:

- Nem gondolhatod komolyan. - jelentettem ki, haragosan felnézve rá.

- Mire gondolsz, Kicsi Lány? - kérdez vissza, ártatlanul, de nem veszem be.

- Csak nem valami véletlen lehet, hogy pont úgy néz ki a csávó, mint Max? Nem most jöttem le arról a bizonyos falvédőről. - köptem felé a szavakat.

- Tudom, Kicsi Lány. - suttogta elhalón.

- Ha ez valami elfuserált módja annak, hogy más szemszögből közelítsem meg a megerőszakolásom történetét… eléggé hülye ötlet. - felelem és ijedten a nyíló ajtó hangjára, megfordulok. Kristóf nyugtatólag simogatni kezdi két kézzel a vállamat.

- Rosszul közelíted meg. Te mondtad, nézzük meg mennyit bírsz, Kicsi Lány. - válaszolta, majd gyengéden meglökött, hogy az Idegen elé irányítson, akin még mindig az az idegesítő, ragadozó mosoly volt.

Elmagyarázták a szabályokat, vagyis a fejem felett megbeszélték, hogy az lehet, amiben előzetesen megegyeztek, nekem csak annyi a dolgom, hogy úgy viselkedem, mint eddig Kristóffal. Idegen felém nyújtotta, kérdőn a kezét, amire én csak bambán bámultam. Kristóf pár pillanat után, taszított rajtam egy kicsit, amire mint aki transzból eszmélt fel, megragadtam Idegen karját. Félénken Kristófra néztem, ahogy Idegen húzni kezdett maga után, de Kristóf csak nyugodt tekintettel hátat fordított nekem és a kihúzható kanapén, kényelmesen elhelyezkedett, ahol mindent láthatott és hallhatott. 

...túlságosan részletekbe nem szeretnék menni, hogyan telt az a nap. Viszont a ‘mi történt’ fontos. Az első megrökönyödésem nem volt hiábavaló Idegen kinézetével kapcsolatban. Kristófnak ugyanis az a tematika jutott eszébe, hogy ha ő maga nem tud megalázni, mivel úgy viselkedem vele játék közben, ahogy… Hátha egy trauma előidézése megteszi a hatását. A kezdeti sokkban, amit Idegen fizimiskája okozott, volt ráció, hogy sikerült előidézni és ennyinél nem álltunk meg.

Először csak ültem, kikötözve és Idegen jobbnál-jobb sérelmeket ‘duruzsolt’ a fülembe a félelmeimről és hibáimról, amikről csak Kristóftól tudhatott. Az, ahogy becsmérelte a testem, degradálta az eddigi tapasztalataimat férfiakkal és nőkkel, nem tört el bennem semmit. Hidegen néztem magam elé, nem hatott meg. Viszont, amikor a megerőszakolásomra és annak körülményeire terelte a témát és nem mellékesen elmondta a véleményét, éreztem, hogy könnyek öntik el a szemem és beterítette az agyam annak a napnak minden érzése. Suttogtam, hogy hagyja abba, amire csak nevetett és követelte, hogy könyörögjek még, mivel nem vagyok túl meggyőző. Sírva kértem tovább, hogy ne folytassa, de nem így gondolta. Rájött, hogy olyan dolgot pendített meg bennem, amin elindulhat. Így is tett, én pedig kénytelen voltam hallgatni. A sírásom egy idő után olyan hangossá vált, hogy Idegen kénytelen volt nyakon ragadni annak érdekében, hogy csendben maradjak és folytatni tudja. Amint a szavait egy csattanó pofon követett, kitisztult a fejem és helyre rázódtam. Tudom, hogy nem ez volt a célja, de tudatosult bennem, hogy ami történt egy rossz emlék már és tapasztaltabb is vagyok. A ‘szorult’ helyzetem ellenére a sírás azonnal abbamaradt és feleselni kezdtem. Előjött belőlem a szemtelenebb énem és én is fogást kerestem rajta. 

Egy ideig nem sikerült megzavarni Idegent a szavaimmal, az viszont frusztrálttá tette, hogy kinevettem minden egyes pofon után, amit az arcomra mért. Nem érdekelt, hogy mit tesz velem és nem érdekelt már az sem, hogy Kristóf mennyire izgatottan figyelte a történéseket, amikor felé tekintettem. 

 

‘Ha játszunk, akkor játszunk…’ gondoltam magamban és élvezettel nyaltam le a kiserkent vért az ajkam sarkából.

‘Hm, ez az! Kérlek Kata, engedj szabadon. Nem bánod meg…’ hallottam az agyamban Hang vészjósló suttogását.

‘Most még nem, de észben tartom.’ csitítottam Hangot és jóleső nyugalom töltötte el a tudatom, annak jeleként, hogy Hang nem haragszik rám.

 

Folytattam a szemtelenkedést, Idegen pedig a pofonok kiosztását vagy a légzés kontrollt, a nyakam szorításával. Egy idő után vagy rájött arra, hogy nem jut velem dűlőre és inkább taktikát vált. Vagy megelégelte a beszédet és inkább a tettek mezejére lépett. Eloldozott és sietős mozdulatokkal letépte a textilt rólam, miközben hideg nyugalommal néztem farkasszemet Kristóffal, aki lassú mozdulatokkal simogatta nadrágon keresztül az ‘izgatottságát’. 

Miután meztelenül álltam Idegen előtt minden erejével azon volt, hogy reprodukálja az erőszakos aktust. Belementem a ‘játékba’, viszont kis idő múlva felülkerekedett bennem a szemtelen énem és az arcába köptem, hogy az nem számít erőszaknak, ha élvezem. Ami őszinte megnyilvánulás volt tőlem, miközben Kristóftól nem messze, arccal a falnak nyomva, pumpált hátulról Idegen és többért nyöszörögtem neki. Az a vágyakozó és addig nem látott izgatott arckifejezés Kristófon, beleégett az emlékezetembe. 

Miután Idegen ‘használt’, rongyként (vagy roncsként?) omlottam össze a fal mellett. Ott gubbasztottam sokáig, magamba roskadva lehajtott fejjel. Nem néztem fel, miközben hallottam, hogy pár mondatot vált Kristóf, Idegennel míg kikísérte a házból.

Amint visszajött, lassan úszott be a tudatomba az előttem térdelő alakja, ahogy szólongat. Nem tudom miért, de kimondhatatlanul öntudatlan volt, ahogy megmozdult a kezem és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Csak néztük egymást, amíg elhalkult a csattanó hang.

- Ezt megérdemeltem. - suttogta Kristóf.

- Na ne vacakoljál...tényleg? - morrantam rá.

- Kata, beleegyeztél…- kezdett volna bele a monológjába.

- De nem ebbe. Nagyon ki akarod húzni a gyufát nálam. Én is tudok fájdalmat okozni, tudod jól. - támadtam rá.

- Valóban, Kicsi Lány? - igyekezett becézéssel megnyugtatni.

- Valóban. - válaszoltam és fáradtan felsóhajtva tápászkodtam fel a padlóról.

Segíteni próbált, de elhajoltam előle és irányt vettem a fürdőszoba felé. Hagyott, hogy egyedül menjek. Miután megfürödtem, úgy éreztem lemostam magamról a történteket és nyugodtan álltam Kristóf színe elé. Nehéz beszélgetés volt. Tudatosult benne, hogy részben elérte, amit szeretett volna, de a ‘harcos’ énemmel nem tud mit kezdeni. Mint, ahogy más személy sem. Így nem próbálkozott többet megalázni és/vagy megtörni. Mérhetetlenül tudtam díjazni ezt a döntését végül. Másfelől abban is döntésre jutott, hogy mire lehetek még képes. Mi van, ha az ostor másik oldalán vagyok. Ha már állítottam, hogy tudok fájdalmat okozni, akkor tegyem meg. Így kezdetét vette az a történet szál, hogy számomra egy szubot találjon. Érdekes keresés és élmény volt...

Jelenleg dagonyázom a feltört érzetekben, amit okoznak az ‘első’ történetek. Hol elfeledett kancásság tör rám, hol a hajamba túrva sírok a zuhany alatt utána. Részben egy barom voltam, hogy annyi ideig együtt voltunk. Részben pedig tényleg kíváncsi, hogy mi újat tud még számomra mutatni. Viszont mindent gondolatban újra ‘élve’ jövök rá, hogy tényleg ez vagyok és így vagyok...Kata...vagyis kerek egészen én.

Így ezzel a rövid történettel Kata mára off és újfent köszöntem, hogy elolvastál, kedves Olvasó… :)

https://lilkathy.blog.hu/2021/06/13/stories_about_kata_elso_alazas