Stories about Kata (az első aktus avagy szüzességem elvesztése)

Blogs » Blog - Vkathy » Stories about Kata (az első aktus avagy szüzességem elvesztése)
2021. 03. 15. 20:34 | Appeared: 882x
Keywords: #kataságok
Let’s continue...Shall we?

Be kell valljam őszintén, ezt a történetet kissé nehezemre esik megírni. Ahogy az előző ‘első’ történetek megírása könnyen jött, valahogy mégis beárnyékolta a tudat, hogy kronologikusan mi fog következni. Meg persze a történet komolysága is. Mint az a bizonyos damoklész kard, csak ez már megtörtént...viszont visszaidézni mindig kellemetlen, még ha tárgyilagosan is tudok róla beszélni, szóban. Olybá tűnhet, hogy fontos és komoly témákat nem tudok a helyükön kezelni. A legtöbb írásomban helyet kapnak helyzetkomikumok, vagy egyszerűen érthetetlen miért bagatelizálom el a gondolataimat, amikor publikussá teszem őket, ha azokkal üzenni készülök/szeretnék. 

Őszintén? Nem célom az, hogy személyek iránymutatásnak vegyék az agymenéseimet. Eddig és jelenleg is terápiás jelleggel szolgált számomra az, hogy kiírhatom magamból, ami megtörtént velem. Vagy csak addig idegesített egy dolog, amíg virtuális papírra nem vetettem és lezártam magamban. Az ‘elsők’ megírása is ezt a célt helyezte előtérbe: összegzem, hogy mi történt velem eddig és megvizsgálom, hogyan kerültem oda, ahol vagyok most. Vagy mitől váltam azzá a személlyé, aki most vagyok. Örülök, ha osztozol velem ezen az utazáson, kedves Olvasó. Igyekszem tisztelettel írni topikokról, ezért kérlek viszonozd azzal, hogy elnézed a hibáimat, ha nem sikerül. Megtanultam együtt élni a tökéletlenségemmel. :)

Nem is szaporítom tovább a szót az előszóban. Menjünk vissza az időben, 2007 júliusára...



Nyár van, nemrég lépted át a 19. éved küszöbét, úgy érzed, hogy egy új világ vár rád. A bizonyítványodban az áll, hogy ‘érett’ lettél. Ez új erőt ad számodra az úthoz a felnőtté válás felé. Igyekszel a hátad mögött hagyni a régi, gyermeki szokásaidat, hogy újakat alakíts ki. Velem sem volt másképp. A nyár már nem a szünidőről kezdett szólni, hanem a jövőm alakításáról. Így olyan döntést hoztam, hogy kilépek a gladiátor egyesületből, aminek tagja voltam négy évig. Tudtam, hogy nem fog sikerülni összeegyeztetni a fősuli és munka mellett. Eléggé kiesett számomra a hely és kezdett már idegörlő lenni egy személy miatt a hangulat. 

Egy edzőtársam, már a kezdetek óta ellenszenvesnek talált és egy idő után nekem sem lett a szívem csücske a srác. Olyan mérhetetlen harag volt benne a világ és emberek iránt, nemhogy megérteni, de foglalkozni nem szerettél volna vele. Mérgező volt még a jelenléte is. Sokszor volt rá precedens, hogy felállt tőle a szőr a tarkómon, ahogy meredten rám nézett. Megvetés és vágy váltakozott olykor az arcán. Számát sem tudom az olyan eseteknek, mikor szóban degradált le, viszont nem tudta hova tenni, ha visszaszóltam egy idő után. A szőnyegen is vigyáznom kellett vele (féltem tőle), hogy úgy helyben hagy pár gyakorlatnál, hogy nem kelek fel. 175 cm magas volt, izmos és kopasz. Nem a legszebb fajtából. Nem bírt és én sem bírtam, hát na. Nevezzük Max-nak...vagy Őrült-nek. (Elnézést a mentális betegségben szenvedőktől, sajnos jobb, degradálóbb jelző nem jutott eszembe.)

Így az utolsó nyári edzéseknek kezdtem nekii, felvértezve magam lelkileg és testileg, Max ellen. Mikor bejelentettem, hogy kilépek augusztus végén, az a Norman Bates-féle mosoly beleégett a tudatomba. Nem tudtam hova tenni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a maga beteges módján...tetszettem neki. Ezt egy fellépésünk után, a csapat kis buszában tömörülve, többedmagunkkal hozta a tudtomra. 

Mindig mögöttem ült, amióta az eszemet tudom, viszont sosem jutott eszembe, hogy ez nem jó így. Azon a bizonyos napon, mikor úgy gondolta, hogy megmutatja, mit is érez valójában a személyem iránt, cselekedett. Késő este volt, ahogy róttuk a kilométereket haza a busszal. Bóbiskolva figyeltem ki az ablakon, miközben egyhangúan hallgattam a rádiót a háttérben, ami ébren tartotta Edző bá-t a vezetés alatt. Ebben a sötét nyugalomban, hirtelen hátra rántottak az összefogott hajamnál fogva és rászorítottak a nyakamra. Azonnal megijedtem és igyekeztem ellenállni a késztetésnek, hogy rúgkapálni kezdjek és befeszüljek, ha nem akarom a saját nyakamat eltörni. Karmolni kezdtem az alkart, ami szorított, mint egy vasmarok. Majd Max arca simult oldalról, az én arcomnak.

- Egy hangot se. - lihegte és kihallottam a vágyat a hangjából.

Sikítani kezdett az agyam a felismeréstől és még jobban karmoltam az egyik kezemmel, a másikkal pedig igyekeztem elérni az arcát. Azt értem el, hogy most már a jobb keze ujjaival fogott a torkom alatt és a könyökével az üléstámlának szorított. A dulakodás csak pár mozdulat volt, mintha valaki nyújtózkodott volna, a többiek tovább aludtak körülöttünk. Az arcom az autó plafonját fürkészte, hogy kitisztuljon a fejem. Valahogy szabadulnom kellett, de így nem fog menni. Felhagytam a keze karmolásával és igyekeztem az orromon venni a levegőt, mielőtt elájulok.

- Ügyes kislány. - suttogta és megnyalta a fülem. 

Olyan undor áradt szét bennem, hogy kitisztította a fejem kicsit. ‘Legyen, akkor kivárásra játszom.’ Gondoltam és minden idegemmel a légzésemre összpontosítottam, hogy eltereljem a figyelmem Max suttogó hangjáról és a hajamat simogató kezéről. 

- Hmmm, régóta vágytam rá, hogy a kezeim között legyél. - mondta, ahogy áttért a hajamról a bal orcám simogatására. 

Beleremegett az orrcimpám az erőlködésbe, hogy ne kezdjem el mozgatni a fejem, hogy elkerüljem az érintését. Hagytam, hogy cirógasson egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig, majd elengedte a torkom. Egy hörgő hanggal sikerült a levegőnek bejutnia a tüdőmbe, de Max résen volt. Jobb, lapát tenyerét a számra tette és a bal csuklójára tekert hajamnál fogva visszarántott, hogy a szemébe nézhessek. Elég fájdalmas pozíció volt, de így páholyból láthattam a szemeit. A szemeit, amikben nem láttam semmilyen érzelmet. Tudta hogyan kell fájdalmat okozni és nem érdekelte, ahogy vergődöm. Egy puszit nyomott a homlokomra és újra az arcomat kezdte simogatni. 

Éreztem, ahogy egy könnycsepp utat talált magának a szememből, de nem érdekelt. Nem akartam szem elől veszíteni, a még nyugodt Max-et. Szórakozottan elsimogatta a kicsordult könnycseppet, majd lenyalta az ujjáról a nedvességet. Nem tudtam mennyi ideig bírom sikítás nélkül vagy ebben a pózban, de már mindenféle istenhez imádkoztam, hogy könyörüljön rajtam és legyen vége. Úgy tűnt Max nem így gondolta és megunta az arcom simogatását, így felderítő útra indult rajtam a szabad, bal keze. Pár másodpercig rászorított a nyakamra és befogta az orrom, hogy figyelje a testem válaszát, miközben levegőért küzd. Miután megkegyelmezett, hogy egy kortynyi levegőhöz jussak, rászorított a bal mellemre, mint aki képes lenne letépni. Ezen a ponton már összeszorítottam a szemem, hogy elviseljem a fájdalmat és ne sikítsak fel. Nem akartam neki megadni azt az örömöt, hogy sikítok és a többiek szedik le rólam. Csavart egyet a mellemen és éreztem a leheletét az arcomon, ahogy suttogni kezdett:

- Nyisd ki a szemed. - 

Kinyitottam, de a könnyeimtől homályosan láttam az amúgy is sötét autóban. A szemben elhaladó kocsik reflektorfénye alig világította meg Max arcát, amitől még félelmetesebb lett a semmilyen arckifejezése. 

- Helyes. Milyen érzés vergődni? - 

Válasz helyett, hagytam, hogy elmélyítsük a szemezést. Sokadjára engedtem el a kezét, hogy leszedjem magamról. Küzdöttem magammal, hogy nyugodtan üljek. Ez megfelelőnek bizonyult Max-nek, így óvatosan elvette jobb tenyerét a számról. Kezével két oldal tartotta meg a fejem a kényelmetlen pozícióban. Apránként vettem a levegőt, a fülemben dobogott a szívem, de még kivártam. ‘Mit akarsz, te állat?’ kérdeztem a tekintetemmel.

- Kár, hogy nem vagyunk egyedül. Jobban elszórakoznék veled. - suttogta, ahogy lassan közelíteni kezdett a számhoz és megcsókolt. 

‘Eljött az én időm.’ sikította az agyam, lassan összekulcsoltam a kezeimet és ütésre lendítettem az ölemből, a feje közepét véve célba. Ez hatott, elengedte a fejem, ahogy hátra tántorodott. Remegtem és kissé meginogtam, a hirtelen helyzet változástól, ahogy felültem. Feltérdeltem az ülésre, hogy hátraforduljak és tovább üssem Max-et. A fejét fogta és nyúlt volna utánam, aminek hatására szabadon maradt kissé a mellkasa. ‘Ilyen szerencsém úgy sem lesz még egy…’gondoltam, majd a tenyerem aljával, amilyen erősen tudtam a mellkasa közepét céloztam meg. 

Erre a dulakodásra már felébredtek a többiek is és igyekeztek lefogni, minél távolabb a hörgő Max-től. Kis ideig küzdöttem, majd egy hatalmas vérköpetet küldtem Max arcába. Ekkora már félrehúzódott a jármű és az utastérben hirtelen világos lett. Lassan az arcához nyúlt, hogy letörölje a nyálamat, miközben a sajátos, hideg mosolyával szótlanul ült. Mindenki kiszállt az autóból, Edző bá üvöltözni kezdett. ‘Mi történt?’ meg ‘Mi a kurvaanyámat csináltok?’ és ehhez hasonlatos kérdések repültek el a fejem felett, ahogy a busz mellett álltam, remegve. Éreztem a vér fémes ízét a számban, így még egyszer köpnöm kellett, majd remegve, a kezem fejével töröltem le a maradékot a számról. Istenesen megharapott Max. Alig jött ki hang a torkomon a hisztérikus sírás visszafolytásától és a még mindig a torkomon lévő fájdalomtól. Max csak állt velem szemben, nyugodtan és némán, nem is figyelve arra, ahogy a többiek lökdösni kezdik. Egy árva betűt nem sikerült kiszedniük belőlünk. Jómagam féltem, ha megszólalok minden kiszakad belőlem, így csendben sírtam. Max pedig fölényeskedve állt tőlem pár méterről és csendben volt. Miután 10 perc faggatás után sem sikerült beszédre fogniuk minket, így az anyósülésen utaztam tovább, hazáig. 

Itt jön a kérdés, hogy miért nem jelentettem fel? Miért nem léptem ki azonnal? Akkor még nem tettem meg. Előtte is voltak tettlegességig fajuló nézeteltéréseink, de ez más volt. Az akaratom küzdött az agyammal, hogy kitöltsem az időmet augusztus végéig. Viszont pár héttel később Max úgy gondolta, hogy újra a közelembe férkőzik. Sikerült is neki…

To be continued...

https://lilkathy.blog.hu/2021/03/15/stories_about_kata_az_elso_aktus_avagy_a_szuzessegem_elvesztese

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.