This is Halloween....

Lustán nyújtózkodom, biztonságos csendben ölel az ágy. Lassan mozgok, nincs ok ami ösztönözne bármire is. Próbálom elképzelni a hétvégém ami már javában tart de igazából el se kezdődött.
Ja de...kinyiffant tegnap a laptopom, a kis dög megérezte vele tölteném üres óráim.
Hát ez nem jött össze, agyalni pedig nem fogok itthon.Menni kellene valamerre.

Azt mondják Halloween szép este, varázslatos, szomorkás, cukros.
Hát jó, leszek akkor én a magányos gonosz boszorkány. Csendesen húzom fel a harisnyát, a minit, a kis dzsekit mi az esti hideg ellen semmit sem ér. Vörös rúzs, szemceruza s pici medál, egy szem karomgyűrűvel. Ennyi dísz elég nekem.

Elhelyezkedem a kocsiban s elindulok csavarogni. Zene szól, dúdolok, mindent elkövetek szándékosan, hogy ne gondoljak rád. Pirosnál mellettem idős bácsika várakozik. Várok míg szemünk találkozik s rákacsintok pajkosan. Had mosolyogjon hazáig tán sosem volt bikasága tudatában.
Ingert adni s kapni így kell, osztani az örömöt, fröltörök én a macskától a töklámpáson át az 5 éves kisgyerektől a 90 éves bácsiig mindenkivel. Van akivel cuki édesen mint egy piruló szűzlány, de akad akivel úgy, hogy lángna kapna a farka s hirtelen szűk lesz a farmere.
Véremben van, nem tehetek róla.

Talán ez a bajom veled. Nem láttalak, hogy kipróbáljam téged mi fog meg. Akarlak e megfogni magamnak...vagy te leszel a sokadig akit engedek kifolyni az ujjaim közül mert fránya az ízlésem.

Lehullott levelek, csendes tó.
Nem kifejezetten érdekelt sosem ki mit hord magánál azonban sokszor jót kajánkodom magamban azokon akiknek furcsa a párna s takaró mint alap tartozék.
Lássanak bele amit akarnak. Nekem elég a puhasága, kényelmesen belekucorgok, ajtó tárva, elő a teám s csokim. Így nézem egyedül a vizet. Hideg, hatalmas, rendíthetetlenül pihen. Nem tudom megakarom e osztani veled ezt.
Nem tudom érdemes vagy e rá, tudd éjjel mi is várna itt rád a gyertyák apró fényében. Kajánul mosolygok csak s forgatom szemeim.
Mi várna mi várna...egy apró kötél s én.