Mazohista az állatkertnél

- Negyed óra és ott vagyok.
Futnék, hogy előled vagy hozzád nem tudom biztosan.
627 lépés. Ennyit tettem meg évekkel ezelőtt a Budapesti Állat és Növénykert kapujától a kocsidig míg megtaláltalak. Sosem mondtam meg, hogy számoltam.
Amikor először megpillantottalak már ismertelek.
Szemembe néztél s egyszerre pirultunk el zavartan.
Nézel lrám, a tornacipős, nőre aki jobban ismer mint te magad.
Finoman érzéssel nézel csupa mosoly, öröm. Fényes nappal a kocsi hátsó ülésén ülve...végig bizseregve hozzád érjek.
Egyszerre kínlódás is mert egyikünk se magamutogató.
Gyengéden kinyujtom a kezed s cirógatom, ismerkedem veled, agyamba vésem tenyered minden centiméterét.
Először csak évődök, körmöd alá mélyesztem enyém.
Mosolyogsz, jól szórakozol.
Ez tetszik.
Ezért belemélyesztem ujjaim a hónaljadba lassan, mélyen, szinte ráfogok a bordáid felső részére.

Majd mikor elunom bordáid ütöm. Tetszik a szemed. A hangod. Zabálnivalóan édes. Akarom akarom, sokkal sokkal többet. Érezni, hallani ahogy nyögsz, ahogy vonaglanak az izmaid, ahogy fáj. Hallani pimasz vagy e még.:))
De nem lehet. Lágyan megpaskolom arcod.
- szia kutyus.
- szia úrnőm
Már akkor hiányzol mikor ellépek.