2019. 11. 03. 13:09 | Appeared: 1060x
Van amikor elfáradt az ember lelke.
Van akinek szép csendben s èszre se veszi. Csak kikopik az igazi èletből ami energiát ad mert csapdába esik a szürke mindennapokban.
Èn észrevettem. Ő is.
Nekem nem voltak szürke mindennapjaim. Csak fèny.
Az enyém ott ègett fel egy atomrobbanásban. Nem csendben, hanem hatalmas lánggal.
Maradt a fekete pernye. Túlèlő, fény nem maradt.
Csak az a szemtelen lény bennem ami megèrezte itt az ő ideje, nosza foglaljon el mindent s bármit tegyek tegyem azt gátlástalanúl s a lehető legtöbb kegyetlensèggel.
Pedig nem vagyok kegyetlen. Úgy roppantom el bárki csontját tudom a határ fiikailag s annál az adott embernèl is. Tisztelem mert engedi, mert akarja, mert bízik bennem annyira hagyja.
Bár sokaknak ez már messze a határon túl esik. Őket is megèrtem. Van a finom èrzèkisèg is ami csodálatos dolog. Talán ez adhatja a legtöbbet két ember számára aki találkozik.
Ő úgy döntött sok ez neki. Sok mert ijesztem. Sok mert nem adhatja amit én szeretnèk most. Bántani. Bántani mint eddig soha. Igaza van ha elfut.
Comments (1)