A Nő, a Férfi, az élet és a BDSM

"A Nő nem választ, mármint csak a kérők közül. A Nő vár, tudják ők, hogy várniuk kell, de mért nem jön már a Férfi?! A válasz egyszerű, mert becsapják magukat. A Nők nagy része ugyanis nem Nő még, hanem önfejű királylány, aki “tudja” a célját sőt, követeli, Nővé azonban az lesz, csak az lehet, aki önfejűsége sötét erdején, annak következményein előbb átmegy, az ellentétek megtapasztalását senki nem úszhatja meg, a Nőknek is el kell tévedni, mert a Fény csakis a sötétség hátterén látszik, amihez saját valódi tapasztalás kell, a sötétségről, hogy a Fényt értékelni tudjuk. A Nőnek tehát először igenis választania kell, magát, a vágyait, hogy a nem-választáshoz, tehát a váráshoz eljuthasson. Szeretjük azt hinni, hogy fekészültünk, hogy nem kell több fájdalom, de a világ az más, ha tehát nem történik, amit várok, akkor nem vagyok rá készen, ha ráadásul közben egy csomó, ismétlődő kísértés ér, ami vonz is, de mégsem merem, akkor azzal dolgom van, úgymint tanulság. A várakozáshoz nagy alázat kell, de igazságot elhazudni nem alázat, hanem csak hazugság, önbecsapás, ha vágyom valamit, ha kísért, ha vonz, ha félem, akkor az Igazi Alázat szembenézni, felvállalni, belevágni és "tánciskolába" menni, igenis, sőt, választani, ott, akit akarok, annak ellenére, hogy azt képzelem, hogy már tökéletesen tudom, hogy már Nő vagyok, hogy már csak várok. EZ az igazi alázat, ugyanis lehet, hogy tévedek, sőt biztos, mert a világ rendje, hogy amire felkészültem az történik meg velem – ha tehát valami nem történik, ha az Igazi nem jön, az csak egy dolgot jelenthet: hogy még nem időszerű, tehát még nem készültem fel és erre egyetlen valódi válasz van: szembenézni és elfogadni, ami viszont érkezik, toronyszobából le, mezőre ki, gyakorolva tanulni.
A világ az időszerű leckék összesség, amelyek az általam vágyott, sőt, azon túl is, a nekem legjobb eredményekhez vezetnek, de általam előre beláthatatlan úton, ha tehát egy bizonyos helyzet ismétlődik, akkor abban még tanulság van számomra, passzolhatok, halogathatom bármeddig, de addig nem fogok tudni tovább lépni, míg fel nem fedezem az Igazságot, amit az rólam tanít, tanítana ha hagynám. A világ ugyanis igenis bölcsebb nálam, a Rend hatalmasabb, és értem van – a kockázat vállalása nélkül azonban nem derülhet ki a tanulság, bele kell tehát vágni abba, ami kísért és vonz, amitől félek, csak így fedezhetem fel, sőt mint minden tánciskolában, itt is fizetnem kell, hogy gyakorolhassak, ami itt sem kellemes, fizetni ritkán kellemes, de megéri a leckét, még így is, hogy a világ legnagyobb értékű pénznemével, könnyekkel fizetek. Jó elfogadni, hogy nem vagyok kész, bármit is képzelek, ha az nem történik, hogy ritka a Férfi, igen, de a nők messze túlnyomó többsége sem Nő, még nem. A Nő a nem-választás felé tart, de a vágyak elhazudása nem egyenlő a nem-választással. A Valódi Nő nyugodt, Vár, ami azonban nem önmaga elfojtását jelenti, aki magát elfojtja, attól még nem lesz Nő, épp nem nő, hanem durcás királylány, hiperérzékeny, büszke, lobbanékony, sőt, robbanékony, időnként depressziós, mindegy … Társként alkalmatlan … amint a hisztis királyfi is, ugyanígy gyakorolni kell, soha nem tanul meg táncolni, aki nem gyakorol, aki pedig már tud, azt felkérik azzal arányban, és olyan táncra, ahol tart.
Gyakorlás a kulcs, adni a kezem, amikor kérik, amikor érzem, a nem késznek is, sőt, épp neki, különösen, ha ismétlődik a típus, mert valami bennem vonzza, valamihez még tud kapcsolódni, valamit még nem fedeztem fel, nem lesz többé hová, amint a tapasztalás által bevilágítok, gigantikus alázat, ami előtt választani is kell, előbb felvállalni a választást, amit ÉN akarok, és íjászatban, karrierben, diplomák számában megmutatni, “lenyomni” az önjelölteket, hogy a nem-választáshoz, a Váráshoz a Nő eljuthasson. Fontos ez, hogy meg kell élni a boszorkányt és az amazont is, tehát a hatalmával, az erejével, a bájával, az ügyességével, a bölcsességével visszaélő, mert azokat önközpontúan használó női szerepeket, előbb megélni, átmenni rajta, mert tapasztalva éghet csak ki, miután TAPASZTALATAM, hogy nem vagyok boldog a vágyaim kiélésében, az önkényben, a hatalomban, csak utána léphetek tovább. Elfojtható, igen, de óriási veszély, mert vonz, vonzani fog, életem végéig és én is a típust, aki ehhez bennem kapcsolódna, kísért engem, és idővel egyre nagyobb a kockázat, az instabilitás, futóhomok. Véglegesen csak megtapasztalva hagyhatom el azt, ami nem vagyok, mint Péter, aki kősziklává háromszori megtagadás után lett. A játékból, a bukásból tanulunk, csak így tanulhatunk - hogy szenvedés?, hogy nem akarsz már többet? - persze én sem és lovagolhatok ezen, verhetem az asztalt, hogy nekem JÁR a kész, hisztizhetek, bezárkózhatom, vagy elfogadhatom a tényt, hogy magam sem vagyok az, a tényt és a tapasztalást, amit az időszerű kérő hoz, és további, ismétlődő kérők, újra és újra, amíg bele nem megyek...."
"Az iskola a megadásig tart. Szeretjük a nagyobbnak megadni magunkat, különösen Nőként, Mestert vágyunk, aki ért – az Igazság azonban, hogy a találkozás pillanatában a férfi épp kisebb és nem ért, sőt nem is kell értsen, aki a Nőt mindenben érti nem lehet a Társa, hanem az a Tánctanár - hoppá, igen - Társ csak az a férfi lehet, aki NEM ért, nem mindig, nem mindent ez így van, mert együtt születünk, a Férfi a Nő által – a Nő a Férfi segítése által, tehát a férfi kisebb, sőt, sokkal kisebb a találkozáskor, mert még lehetőség “csak”, báb, esetlen táncos, szobor a márványtömbben és a Nő alázatán, erején, kitartásán, belé vetett Hitén múlik, hogy lesz-e sokszorosan nagyobb – hogy együtt Hatalmassá leszünk-e - nincs Férfi Nő nélkül – amint Nő sem Férfi nélkül, az iskola megadásig tart. Férfiként az Ügynek, ami a dolgom – Nőként a szolgálatban lévő Férfinak és ehhez át KELL menni a vágyakon. Sűrű sötét erdő, a boszorkányon és az amazonon is. Karriert építeni, asztrológiát tanulni, bölcs tanácsokat adni, elbűvölni, élvezni, jógázni, futni, utazni - igen, CSINÁLD! Tapasztalni kell a zsákutcát, az Űrt, a hiányt, amit csak a megadás tölthet be, magadat, magam megadva hasznosulhatok. A Nő vár, mert bízik, a Rendben, a Jóistenben, a Férfiben, a Táncban, Bízik, már nem fojt el, a Nő vállalja magát, így nyugszik meg, egyre inkább és derű, Fény, erő a mosolyában, a szemében. A Nő Látszik, sugárzik és a Férfi Látja, ami a tánciskola vége – és A Tánc kezdete. Komolyan csak a Nő választható. Aki háborog, még nem Nő. A Tánc új korszak és kihívások bár maradnak, de innentől már nem kell partnert cseréljünk minden hullámvetés után, mert már nem megyünk rá, mert már nem szerepek játszmák és egók mérkőznek, már nem háborúzunk a kontrollért, már nem tapossuk le egymást, ugyanis megadásban vagyunk, mindketten funkciónk szerint. Látjuk egymást, Istent, a Rendet, Egymásban és a Világban. Ma még kevesek jutalma ez. SOK tapasztalás az ára, könnyek, igen, de csak az nyerheti el, aki vállalja és érdemes, tanusítom, bár még csak a küszöbén vagyok, magam is – de már így is érdemes, már az eddigi út is az volt, tanusítom."

A mélyben, sötétségben megcsillanó üvegszilánkok, lángoló gondolatfoszlányok ezek, amelyek mindenkiben ott élnek és várnak, akár e pár sorban a Nő, hogy végre kinyisd a láda fedelét és mintha Pandóra szelencéje lenne vagy Aladdin lámpása, a titok fényre derül.

Ó és még valami, kedves királylányok és királyfiak, Vice versa....