grillszezon

Egy kedves, ínyenc ismerősőm rábeszélésre teszem közzé az alábbi tapasztalataimat a HÚS sütésének tárgykörében.

Szeretek sütni, főzni is, sajnos a közönséges (nevezzük vanillának) rántás "meghaladja" a képességeimet, azzal a fránya csomósodással :D ... viszont a HÚS ... annak sütése, sütögetése, pirítása, lassú tűzön, de leginkább parázson, na azt imádom, szeretem magamra venni a feladatát, hadd érezze a HÚS, hogy a figyelmem középpontjában van, biztosan korral (is) jön ez a figyelem, amint hússütő-vadász ül hosszú, méla lesben, lesi a hús minden rezdülését, pirulását, mikor fordítson rajta egyet, hol és miként myúljon hozzá, hogy a sütés egyenletes legyen, és elérje célját, olvadjon a szájban, de még ne legyen rágós, ne süljön cipőtalpra, fogyasztójának nyújtsa zamatainak-nedveinek teljes tárházát, ez figyelmet, gyakorlatot, időt és türelmet kíván, nemkülönben a HÚS ismeretét, felismerni, ahogy pír kezdi borítani a mellet, remegés fut végig a combon, redői megnyílnak, nedvei és ízanyagai felszabadulnak ... és igen, amikor fellobban, nem törődve semmivel, akkor megadni ennek a lángolásnak a módját, de ahogy a fellobbanás anyaga átmenetileg elég, akkor alkalmasan a rostély szélére húzni a HÚST, hadd hüljön kicsit vissza, hogy aztán újrakezdhesse a sütést az értő férfiember, érezni annak a HÚSNAK rezdülését megint, és kezelni fellobbanásait ... hogy aztán az utolsó szeletet maga fogyassza el annak a fenségesen adjusztált HÚSNAK, a HÚS jól megszolgált örömére ... és persze a HÚS él, nem fából van, szeletei alkalmasan megnyílnak, redőket és mélységeket tárva fel, színe, fogása már nyersen ígéri a szakácsnak a végeredményt, és az értő szemű férfi észre is veszi, meglátja benne a jól átsütött szeletet, milyen lesz majd a végén, mikor a szakács maga fog hozzá munkája gyümölcsének elfogyasztásához.

A HÚS - persze - előkészül a sütésre, konyhanyelven ezt pácolásnak hívják, igaz, ritka, hogy a HÚS magát pácolná be, de ez nem egy szimpla rántásos vanilla műfaj, azaz itt még ez is rendben van ... bár, tk. a szakács elmséli, miféle előkészítéseket kedvel, ízeiben/színeiben, így aztán nem csoda, hogy a HÚS előkészülve, azaz már az előkészítés során kialakuló páclében kerül a kezei közé, amit a szakács - természetesen - sajátkezűleg ellenőriz (és nyugtáz és élvez is egyben) ... ennek hiánya nagyban nehezíteni a HÚSsütést, tehát erre ügyel a szakács feltétlenül ... a HÚS részéről az előkészítés kellékeinek magához vétele szolgálja a megfeleő páclé spontán kialakulását, amelyekkel a szakács tudatosan számol, megjegyzem sőt, számít rájuk

A HÚSSAL vigyázni kell, értékelni, nem kell villával feleslegesen böködni, nem kell a szegyet kötözött sonkának álcázni, stb. ugyanakkor a HÚS élvezeti értékét egyértelműen növelik a különféle szaftok, szószok, amelyek közül magasan kiemelkedik a majonéz (a ketchup kifejezetten ellenjavallt). A mártás - szósz szerepe alapvető, ezek nélül a HÚS nem csúszik (le) könnyedén, még a végső fogyasztás vizuális élménye is szinte teljesen oda.

Az ön-pácolásra képes, azaz alkalmas HÚS néha hajlamos a szakács gyakorlatának megszerzése során korábban megsütött HÚSOK, vagy húsok kapcsán egyfajta "féltékenységre" (jobb híján nevezzük annak) gondolni, de mindig arra kell koncentrálni, hogy az ebben az értelemben "ártatlan" szakács viszont ügyetlen, össze-vissza böködi a HÚST, szabdalja, irdalja, tűzdeli feleslegesen, ha kell, ha nem, kötözgeti, abszolut alkalmatlan szaftokkal tálalja, vagy éppen minden nélkül, úgymond szárazon tálalja, türelmetlen vele, és félig sem átsütve csak szimplán ráborítja a majonézt. A végeredmény még látványnak is sanyarú.