Lila és kék

Pár hete ingázom.. dél fele indulok, éjjel érkezem... megszoktam... kávé és energiaital kérdése csupán...

Napok óta keres.. hív, ír, de nem reagálok. sem időm sem kedvem nincs magyarázkodni.

Tudom, hogy eltüntem a látóköréből, de tényleg elúsztam és nincs kapacitásom még erre is...

éjfél volt, mikor elindultam haza. csörgött a telefon autómatikusan felvettem.

-le ne merd tenni!! - hangzott a vészjósló hang.
-úton vagyok nem tudok figyelni önre. - próbáltam kitérni és grimaszra húztam a szám.
tényleg ez a beszélgetés az utolsó amire vágyom...
-ha elhagytad a várost, első letérés jobbra. nincs kitáblázva figyelj oda és kapcsold be a biztonsági öved-és ezzel letette.
hangjából kiérződött a harag és a határtalan nyugalom... életveszélyes kombináció.

az adrenalin berobbant a testembe, levert a víz és remegő kézzel fogtam a kormányt. lenéztem magam elé és tényleg nem voltam bekötve...
-biztos tippelt-vihogtam zavartam, majd felbőgő motor zaját hallottam az útról.
belenéztem a visszapillantóba és dühödten konstatáltam, hogy közvetlen mögöttem valaki játszik a reflektorral.
hirtelen ráléptem a fékre abban bizva, hogy veszi a lapot.
felkapcsolta a belső világitását és akkor tudatosult bennem, hogy Ő az aki jön utánam.

újra csörgött a telefonom.
-Alex, azt mondtam fordulj jobbra! ne tetézd a bajt, fordulj a következő lehajtónál jobbra. - a vonal megszakadt.
beletapostam a gázba, figyeltem az utat, hogy hol lehet az átkozott lehajtó és elhatároztam hogy ezúttal nem hagyom magam....

tombolt bennem a dac, a harag az értetlenség...

nem fogom hagyni, hogy irányitson, pláne nem igy váratlanul minden előzmény nélkül.

hogy jön ahhoz, hogy kövessen az éjszaka közepén és a frászt hozza rám???

lehajtottam jobbra a szűk földúton. az út mindkét oldalán erdő az út végén sorompó.

az eső csöpög, a szél hűvösen fúj.
rettegek a sötétben... ezt ő is tudja..

ki se szállok.nézzük egymást a visszapillantóban.

újra csörren a telefonom.
-szálj ki Alex és gyere a kocsid hátuljához.
majd letette..

olyanná váltam mint egy űzött vad. az érzékszerveim felerősödtek a fülem zúgott az adrenalintól a kezem remegett és feszülten figyeltem.

Tudom hogy megjelenése nem egy éjszakai teázás kezdete...
Soha semmit nem tesz nem mond feleslegesen velem ellentétben, aki locsog és hajlamos a kapkodásra.

kezem a kilincsen nézem a tükörben kifejezéstelen arcát. jobb ha kiszállok hamarabb túl leszünk rajta. nyitom az ajtót az eső az arcomba csepeg mire hátra botorkálok semmit nem látok a szemüvegemen át.

nekivetem a hátam a csomagtartónak lehajtom a fejem legalább ne az arcom ázzon. felteszem a lábam a sárvédőre tiszta george michael mozdulat még fel is nevetek magamon.

-mi olyan vicces Alex? - kérdezi miközben nyilik az ajta s elindul felém.
-sírjak? - kérdezem tettetett magabiztossággal de folytatni már nem tudtam a mondatot mert hatalmas pofon csattant az arcomon.
-foglalkozhatnék a szubommal, vagy nézhetnék egy filmet. de nem tehetem, mert a kisasszony eltűnik napokra, a telefont se veszi fel.
-nem kértem, hogy.. - a második pofont már vártam. prüszkölve köptem ki a hajam a számból. - keressen. - fejeztem be a gondolatom.
-valóban nem kérted. én viszont kértelek hogy hetente többször jelentkezz hívj vagy írj. arra is kértelek hogy számolj be a párkeresés eredményéről igaz? igy volt Alex? - förmedt rám dühösen. - tudom szokatlan, de figyelek rád és törődöm veled. De te olyan vagy mint egy kicseszett kóbor kutya. ténfereg gazdára várva, de vagy elfut vagy metámadja aki közeledik.fordulj meg-szólt majd a grabancomnál fogva megpördített hogy mellkassal nekiestem a kocsinak.

lenyomott a földre. annyira tudtam a mozdulatait, a légzése lelassult finoman simogatta a vizes hajam majd ellépett tőlem s így szólt
-itt maradsz, nem mozdulsz, a fejed sem mozdítod. a hangod sem akarom hallani csak ha kérdezlek.
Azzal a léptei távolodtak, ajtó nyilt majd zárult, s léptei közeledtek újra.
én térdeltem a sárban fejem nekidöntöttem a kocsinak s kezeim megadóan a fejem fölé emeltem....