El kell engednem!?

Jelen pillanatban gyűlölöm ezt az egész szart...

Nem magamtól írok...

Térdelek a padlón az ágy mellett fal fele fordulva... Kezemben a telefon... Mellettem ül Gábor, ha félrefordítom a tekintetem látom a cipőjét...

-Ne engem bámulj Alex, kértem tőled valamit, arra koncentrálj!!

Egy rohadt kamera kellene, nézhetnétek life-ba az egészet...

Rém egyszerű dolgom van, le kell írnom mit érzek, mit gondolok, mi történik...

Gábor ma estére megelégelte a siránkozásomat, és elhatározta, hogy pontot tesz az ügy végére, ami köztem és Tamás közt zajlik...

Levetkőztetett bugyira, melleimre kerültek a láncos csipeszek és betérdeltetett a sarokba.
A nadrágjából kihúzta az övet és letette az ágy melletti kis asztalra úgy, hogy láthassam..

A megoldás kulcsát a szembenézésben látta, így az este nagy része azzal telt, hogy az összes beszélgetést, levélváltást hangosan felolvastatta velem és minden egyéb más történést részletesen elmeséltetett..

Minden számára lényeges ponton megállt, kérdezett s nekem válaszolnom kellett hosszasan, kifejtősen..
Teljesen más perspektívából láttam mindent így...
Hangosan kimondva, Tamás szavai, gondolatai, tettei nem tüntek egyébnek, mint jól megkomponált előadásnak...

Gábor idönként hümmögött, felhúzott szemöldökkel hallgatta mit mondok...

Nyilvánvalóan megvezettek, játszottak velem, de ezzel így szembesülni, hogy magamtól eszmélek rá egy sarokban térdepelve, megalázottan, kiszolgáltatva.... Sokkoló nah...

Gábort a sírásom sem hatotta meg, pedig bőgtem szégyenemben, mint egy 10 éves hülyegyerek, akit csínytevésen kapnak...

-Fejezd be a hisztit és a sírást!
Pont, mint egy hisztis gyerek, úgy viselkedsz, Én pedig úgy bánok veled, ahogy az ilyen gyerekekkel kell...

Szólt Gábor és hasra fektetett az ágyra úgy, hogy térdelnem kellett a földön. felvette a kisasztalról a nadrágszíjat mögém állt és elverte a fenekem, a combjaim...

Nincs mit szépítsek ez történt...

Fejemben hallom a hangját, ahogy rámförmedt két ütés közt...

-Nem hagyhatod, hogy a férfiak kihasználjanak megértetted?
Ha képtelen vagy meglátni a rossz szándékot, majd én meglátom helyetted és nem hagyom, hogy újra összetörjenek.
Megértetted, amit mondok Alex?

Nem pontosan értettem ezzel mit akar mondani Gábor, de nem mertem ellenkezni és szabadulni szerettem volna szorult helyzetemből, ezért bólogattam igenlően fejemet a matracba fúrva...

Gábor elkapta a hajam, és húzta még fel nem egyenesedtem s a sarkamra nem huppantam. Egész közel hajolt az arcomhoz, fejemet hátrafeszítette, majd így szolt:

-Ha kérdezlek Alex, kerek mondattal válaszolsz és nem bólogatsz, megértetted?
-Igen Gábor, megértettem válaszoltam sírva...
-Helyes. Jó kislány. Mosd meg az arcod...

Feltápászkodtam, kimentem a fürdőbe és néztem magam a kisírt szemeimmel csapzott tépett hajammal...

Mire visszamentem Gábor ugyan ott ült ahol az imént én hasaltam.

-Ha már ennyire szeretsz írni, kifejezni magad, a gondolataid, érzéseid, kitaláltam, miként szabadulhatsz meg a fájdalmadtól s adhatod Tamás tudtára, hogy egyszer s mindenkorra végeztél vele és innentől fogva nem vagy egyedül...
Szépen leírsz mindent s ország világ elé kiteszed! Szólt mosolyogva

-Ezt nem teheti meg velem Gábor!
Válaszoltam riadtan és hitetlenkedve rázni kezdtem a fejem...

-Alex mit mondtam a bólogatásról, fejrázásról az előbb?
Kérdezte szigorúan Gábor...

-Nem bólogatok, hanem kerek mondattal válaszolok Gábor.
Feleltem.

-Ehhez tartsd magad Alex, ha nem akarsz bajba kerülni.
Szólt fenyegetőn Gábor...

Igaza van... Naív voltam (megint)

Sokadszorra adtam esélyt Tamásnak, abban bízva, hogy ez előre viszi a kapcsolatunkat...

S Ő sokadszorra vissza élt ezzel...

Most térdelek a sarokba.... Kezemben a telefonom... Hallom ahogy Gábor itt neszezik mellettem...
Talán nézi, amit írok...

Nem tudom mi ez az egész, ami történik velem most, ahogy azt sem tudom, mi lesz, ha befejezem ennek a blognak az írását...

Messze a reggel és van egy olyan érzésem, hogy nem értek véget a megpróbáltatásaim Gáborral....


Alexandra