Hárman párban...

Örök probléma, hogy benne maradjunk egy kapcsolatban, ami bár kényelmes és biztonságot ad, mégsem kielégítő, vagy kacsintgassunk félre, de ne szakítsunk, esetleg rugjuk fel az akár több éves viszonyt és ugorjunk fejest az ismeretlenbe?!

Megpróbáltam mind a hármat... Egyik sem könnyű...

Minden kapcsolatom igyekeztem az utolsó utáni pillanatig is megmenteni.
Tettem ezt annak ellenére, hogy belül pontosan éreztem, ez már visszafordíthatatlanul a lejtő.
Őszinte leszek. Piszok kényelmes, egyszerű és könnyű belesüppedni a hétköznapokba és úszni az árral.

Megszereztem a lovagot, ő meghódított juppi jé és azt hittem ez így marad örökre.
Ami kezdetben új, bizsergető és felforgatja a világunk, azt idővel megszokjuk, természetessé válhat és már észre se vesszük.

Van, hogy más fele visz az utunk egyszerűen. Más dolgok kezdenek foglalkoztatni és nincs semmi garancia arra, hogy a partnerünknek ugyan az az útja x év együtt lét után is, mint a mienk.

Én ott követtem el sokszor a hibát, ( lám már akkor is jelen volt a sub) hogy a saját vágyaim, terveim, céljaim háttérbe szorítva követtem a páromat az Ő útján.
Persze ez egy idő után boldogtalanná tett, hisz az én elégedettségemre semmi hangsúlyt nem fektettünk.


Volt, hogy azt az utat választottam, hogy nyitok más felé és viszonyt kezdtem.
A régit képtelen voltam elengedni, az új pedig megadta mindazt, ami számomra hiányzott.
Talán a megszokás vagy a kudarctól való félelem űzi bele az embert ebbe a játékba...
Engem legtöbbször az, hogy a régi kapcsolatomban nem éreztem magam nőnek.
Elmúlt a varázs, úgy éreztem nem foglalkoznak velem és ezt az új viszony megadta.
Kivirultam, kívül belül megszépültem, újra azt éreztem élek és létezem.
Ma már persze tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb megoldás....Ahogy az sem ha benne ragadunk abba, amit rég el kellett volna engedni...

Számomra a harmadik opció tűnik a legnehezebbnek, viszont a leghatékonyabbnak.

Örök vesszőparipám a hiteles viselkedés:
Amit érzek
Amit mondok
Amit teszek

Rengeteg időmbe került ezt magamévá tenni úgy, hogy senkit ne bántsak vele meg, de megmaradjak hitelesnek és önazonosnak.
Az első pár konfliktus a kiborító, utána már mondhatom azt, hogy rutinból megy.
Megvizsgálom az érzéseimet az adott helyzettel kapcsolatban, összeszedem a gondolataimat, elmondom amit érzek és gondolok, majd hozok egy döntést, amit vállalok minden következményével.

Ezt tettem az utolsó vanilla kapcsolatomban is, mikor hajnalban felkeltettem a kedvesem és szembesítettem azzal, hogy nekem a BDSM az utam... Meghoztam a döntést és elköltöztem.
Szerettem Őt? Igen
Szeretett? Igen
Leélhettük volna az életünket együtt? Igen
Ő boldog lett volna benne? Igen
Én az lettem volna? Nem

És ez az egyetlen nem elég volt ahhoz, hogy tovább lépjek.

Egyik legnehezebb döntésem volt, de hiszem, hogy ez volt a helyes.

Így megadtam neki a lehetőséget, hogy megtalálja a valóban hozzá illő társat, magamnak megadtam az esélyt, hogy úgy éljek, ahogy valóban szeretnék.

Hogy megérte-e? Persze.
Nyugodt a lelkiismeretem, nem érzek kényszert sem arra hogy leköpjem magam sem arra hogy lehánnyam.

Fel kell ismernünk, ha már nem egy irányba megyünk, esetleg már nem tudunk többet kihozni a kapcsolatból.
Vannak erre utaló jelek és a belső hangunk soha nem hazudik.

Hogy miért született meg eme blog?

Mert tudom mit jelent megrekedni saját félelmeink csapdájában
Mert tudom mit jelent más karjába menekülni várva a boldogságot
Mert tudom mit jelent elengedni akinek mennie kell, elindulni, ha már nincs dolgunk egymással és megteremteni a magunk világát, amiben kiteljesedhetünk....

Mert tegnap este óta ezen gondolkodom...