Sade-ülés

Sade-ülés jegyzőkönyv

Készült:
Az Úrnő 31 évében, augusztus hó 19. napján

Részvevők:
A Mester
A Tanítány

A két utazó – aki érkezett, és az is, aki helyben volt – jóllakva, mégis egymásra éhezve érkezett meg a központba. A hely tágas, sok igényt kielégítő lakásnak volt álcázva, de azért mégsem elégíthetett ki minden igényt, így az utazók egymásra voltak utalva.

A helybéli – nevezzük csak Rabbinak, bár a név megtévesztő, hogy miért, ez majd csak később derült ki – hellyel, itallal kínálta az érkezőt, de ő ezzel nem érte be. Rabbinak rá kellett jönni, hogy nincs más hátra, a saját magát kell felkínálja, mely komoly kétségeket okozott számára. Mégis, hamarosan legyőzte kétségeit, és a helyi szokásoktól eltérően egy kisebb tánccal köszöntötte a jól ismert idegent. Tánc közben ki is melegedett, és hát az ismeretlen okozta feszültség is hozzájárult ahhoz, hogy pillanatok alatt pőrévé változott; ott állt az idegen előtt, meztelenül. Zavarában úgy érezte, le kell ülnie, úgyhogy letelepedett. Mégis, még ültében is állva maradt.
Sor kerülhetett tehát az első napirendi pontra: tisztázni kellett az utazók között fennálló – viszonyokat. Bár igazából mindketten más fennállót szerettek volna tisztázni, be kellett tartani a sorrendet, így maradtak a viszony tisztázásánál. Hisz még nem pontosan tudták, mi van köztük – távolság, feszültség, felesleges ruhadarabok – mindezeket meg kellett szüntetni. Bár, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fentebb említett felesleges dolgok már csak az egyikükön voltak megtalálhatóak.
Az ülésvezető felszólította tárgyalópartnerét, hogy nevezze meg a nevét. Fontos ugye a kellő megszólítás, ezzel komoly félreértéseket lehet elkerülni. A Rabbi csak ravaszkodott – bár már tudta, hogy számára véget ért az az időszak, mikor önmaga ura volt – még megpróbált némi mozgásteret biztosítani maga számára az ülés időtartamára. De hát, csalatkoznia kellett, hisz megkezdődött tárgyalópartnerének nyomásgyakorlása. Megszűnt köztük ugyanis a fizikai távolság, és olyan közelről látta az idegen arcát, hogy már szemüvegre sem volt szükség. Az ugyanis hozzáért volna az idegen szemüvegéhez. De nem várt módon, arra kényszerült, hogy kitalálja, kivel is áll szemben. A különböző eshetőségek elvetése után, ideiglenes megoldásként, kiegyeztek abban, hogy Úrnőnek szólítsa vendégét. Maradjunk tehát egy ideig ennél.
Így, hogy ezt a sarkalatos kérdést sikerült tisztázni, sor kerülhetett a következő napirendi pontra, mely egy bemutató volt. Az Úrnő felszólította, hogy hamár nem találta meg a helyes megoldást, a Rabbi legalább az érzékeny pontjait fedje fel, és mutassa meg, hova tapintana, ha önmagával állna szemben.
Közben előkerültek különböző eszközök is. Mint az Úrnő elmondta a bemutató közben, ezek ahhoz szükségesek, hogy különböző hatást váltson ki velük. Voltak ott olyan dolgok, melyekkel féken lehet tartani szükség esetén – na nem az indulatokat, hanem az indulatok egyik forrását. Magát a Rabbit. De voltak ott olyan eszközök is, melyekkel bizonyos érzékeny pontokra tapintva, nem szokványos hatást lehet elérni.
A fekete került kiválasztásra. Színe tulajdonképpen nem olyan fontos, hisz rendeltetési helyére a fény nem jut be. Funkciójának megfelelő helyre került tehát, és folytatódhatott a bemutató. Meg kell hagyni, a Rabbi alapos munkát végzett, hisz a bemutató minden részletre kitérő volt. A bemutató végén pedig egy kis meglepetés következett: felavatták a szökőkutat.

Ezért az ülésvezető szünetet rendelt el. A szünetben frisstőket szolgáltak fel, mely már igen jólesett mindkettőjüknek – és mint a tárgyalások lélektanát is ismerjük, a legfontosabb megbeszélések mindig a szünetekben történnek. Ez most sem volt másképp.

Mégsem tarthatott örökké az állapot, és mivel a Rabbi nehezen hajlott a szünetet követően az egyezkedésre, a nyomásgyakorlás eszközeivel élt az Úrnő. Hamarosan kiderült a Rabbi számára, hogy egyre kevesebb mozgástere marad a tárgyalások során, de tárgyalópartnere stílusa lebilincselte. Azon kellett kapnia magát, hogy nem csak a stílusa, hanem tárgyalópartnere is lebilincselte, és ez már sok volt neki. Eszébe jutottak tehát koszorús költőnk sorai, és ő is letépte láncát.
Ez a dolog meglehetősen felbőszítette az Úrnőt. Rájött, a szemlélődés nem a megfelelő tárgyalási taktika, ezért hamarosan megtagadta ezt a lehetőséget partnerétől, a sötétségbe taszítva őt. A Rabbinak rá kellett jönnie, számára már nincs több kilátás, és megadta magát.
Hosszú csönd következett, mely egyoldalú volt. Ugyanis az Úrnő részéről ismertetésre kerültek mindazon dolgok, melyekkel számonkérheti a Tanítványt. Ugyanis a Rabbi számára most derült csak ki, hogy neve milyen megtévesztő is. Nem tanító ő, hanem Tanítvány.
A tanítványnak eközben csak a szökőkúton járt az esze. Nem kimondottan a kútra koncentrált, sokkal inkább a szökésre. De mint említettük, rosszak voltak a kilátásai, és kísérletei rendre kudarcba fulladtak, melynek az lett a következménye, hogy az Úrnő kénytelen volt kényszerítő eszközöket bevetni a helyben marasztalására. Csattanós érvei voltak, így nemsokára rájött a Tanítvány, kivel is áll szemben. Pontosabban fogalmazva, kinek is térdel háttal.
De elfogyott a cérna. De csak a cérna fogyott el, hisz rendelkezésre állt az, ami, bár az Úrnőnek nincs mindig kéznél, de mindig áll. MINDIG! És megízleltette haragját a Tanítvánnyal, bevezetve önmagát a Tanítvány rejtelmeibe. Látszatra nem volt nagy dologról szó, de kiderült, mégis. A Tanítvány kezdte úgy érezni, hogy az Úrnő baszott nagy dologgal baszott. Nade, kerüljük a szóismétlést. Vagy mégsem?
Szó, mi szó, itt volt az ideje az ülés felfüggesztésének. Hiszen mindketten megéheztek. Először a tanítványnak jutott eszébe, hogy egy kis főzeléket enne. Gondolkozni kezdett, hogy lencse, krumpli vagy spenót legyen. Aztán bevillant – na, nem az agyába, hanem a fájdalomreceptoraiba – a zöldbabfőzelék képe! És úgy döntött, hogy a jelenlegi helyett inkább a kulináris élvezetekre szeretne áttérni.

Így került sor arra, hogy az Úrnőnek ki kellett főznie valamit. Nem étek volt az, hanem valami más. De hogy mit főzött ki, ekkor még csak az Úrnő tudta. Sejtelmesen mosolygott, mely a Tanítványt félelemmel töltötte el. Már csak a másnapi, következő ülésre tudott gondolni.