Véres csók

Felcsaptam egy szemmaszkot a karikáimra, ami majd 20 évesre simogatja az agyam ráncait is... vagy nem.

És akkor csapjunk a lecsóba!

Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy bullym általános isiben. Azt, hogy bully volt, én csak nemrég tudtam meg, még mindig nem tudok ezzel szervesen kapcsolódni, hisz na, csak furcsán vagyok behuzalozva. A „tudtam meg”-et úgy kell érteni, hogy kaptam egy szót, amit arra lehet használni, aki gúnyolt, piszkált, és azt hiszem, talán utált is.

Kövér, pattanásos tini lány, a kelleténél nagyobb szájjal és igazságérzettel. Belepofáztam, mikor szekírozta a gyengébbet, mondjuk abba meg nem, mikor a nyálát csorgatta/csorgatták (mert ez ilyen csoportos program) a jó seggű lányra. Nyilván szerettem volna én a nyálcsepp alá kerülni, de jó segg híján maradt nekem a nagy pofám. Igen középszerűen közhelyes, na és akkor?

Na de miért álmodok én még mindig vele? Ilyen durván traumatizált, hogy csúnyákat mondott rólam? Kétlem, de ha mégis, faszom se fog ezen pörögni, amikor annyi karóm van azóta, amin pöröghetek, vagy bele is húzhatnám magam, hogy nincs erre már indíttatásom, se erre szánandó kapacitásom.

Nem, mert ő volt nekem az, akitől szikrát vetettek a szinapszisaim, értsd: agyfaszt kaptam tőle. Vonzott, és valamiért nagyon nyers szexualitást kapcsolok hozzá azóta is.

És lehet, van ehhez némi köze, hogy egyszer kaptam tőle egy marha nagy sallert. Pofon vágott, mert kurvaanyáztam. Be kell valljam, tetszett nekem ez a pofon, egy közös kis reláció, amit azóta is őrizgetek.

Én magam egy elég halvérű ember vagyok. Kevés dolog vált ki szenvedélyes válaszreakciót belőlem, valamilyen szinten félek is ilyen módon megnyilatkozni. Viszont elképesztően vonzónak találom azt, amikor valakit elragadnak az érzelmei. Amikor levedli az emberbőrét.

Szóval ma este vele álmodtam. Álmomban bántottak és véreztem, ő pedig megvigasztalt, és lecsókolta a vért a számról.

Nos, keresem, az álmoskönyv mit ír olyan esetekre, mikor az agresszió és a gyengédség találkozik egymással. Vér: veszedelem. Csók: bánat. Régi ismerős: múltbéli lezáratlan ügyek (ja nem, ez meg már a pszichologizátor)... Aha, jó, hagyjuk, én ehhez túl földhözragadt vagyok.

Viszont egy nagyobb asszociációs ugrásképp jön a kérdés, hogy a gyengédségnek és a vadságnak muszáj-e egymás ellentéteinek lenniük. Mert hogy amúgy meg kurva izgató, ha nem ebben a koordináta-rendszerben baszakodunk.

Take-home message magamnak: a spiriskedés nem megy, a mélylélektani fejtegetése annak, hogy fel vagyok ajzva, viszonylag felesleges, és a karikák se halványultak.

Nice.