Egy néhány nappal ezelőtti blog inspirált ennek a történetnek a közlésére.
Évekkel ezelőtt történt. Kiscsoportos óvodás fiam épp a fa vonatainak átszellemülten épített pályát - ez rendszerint nem állt meg a szobája határán, bőven kiért a nappaliba is.
Én épp fürdésből jöttem ki - mint általában meztelenül - a ruháimat keresvén, mikor a manó felnézett a játékából és hangosan megszólalt:
- APA KILÁTSZIK A PICINYED! (az gondoljuk, az óvodában hívták nekik így)
Párommal egymásra néztünk, és kitört belőlünk a mélyről jövő megfékezhetetlen röhögés.
Fiam látván ezt, megdicsőült és büszke arccal ő is nevetni kezdett, mert megnevettette Apát és Anyát - bár fogalma sem lehetett arról, hogy min is nevet.
...és igen, ki lett mondva!
...még ha gyerekszáj által is
...még ha nem szándékosan is
sport utáni szaunázáskor jellemzően én szoktam lenni az egyetlen nő (5-10 ffi között)
elég sok időt ki kellett hagynom
és mikor "váratlanul" ismét megjelentem, szó nélkül, de láthatóan nem jó szívvel kerültek elő a mindent takaró türcsik, az illendő viselkedés
és volt derű, mikor mondtam, hogy ne zavartassák magukat, minden apróságra úgysem kapom fel a fejem
:)
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.
Comments (3)
elég sok időt ki kellett hagynom
és mikor "váratlanul" ismét megjelentem, szó nélkül, de láthatóan nem jó szívvel kerültek elő a mindent takaró türcsik, az illendő viselkedés
és volt derű, mikor mondtam, hogy ne zavartassák magukat, minden apróságra úgysem kapom fel a fejem
:)