Titokban

Ahonnan én érkezem, eléggé természetesnek mondható, hogy odafigyelünk olyanokra, akiket talán nem is ismerünk. Segítünk nekik, mert talán ez a legalapvetőbb emberi tulajdonság. Meg mert így neveltek anno.

Ugyanakkor ezt sosem tesszük közzé, sosem kérkedünk vele, csendben és titokban tesszük, amit teszünk. Nem várunk érte hálát és főleg nem kérünk meg rá másokat, hogy hasonlóan cselekedjenek. Hiszünk benne, hogy általában mindenki, akibe szorult némi lélek, saját indíttatásból is megteszi, nem kell külön felszólítani öket erre.

Egy 264 lakásos panelház talán a legnagyobb gyűjtőhelye az egymás mellett élő, de egymásról mit sem tudó embereknek. A panelprolik valahogy mégis figyelnek egymásra. De ugyanez bárhol máshol is megtörténhet. Mindenhol lehet segíteni, mert mindig van olyan, aki rászorul. És mindig akad, aki segít is.

Hiszem, hogy ez a közösség is tele van segítőkész és érző emberekkel. Szerencsére szerények, nem teszik közkinccsé minden jócselekedetüket.

Csak csinálják.

Csendben.

Titokban.