Tudom

Belehalok egy kicsit, minden gondolatba, minden emlékbe, minden megszokott mozdulatba, mikor valami hiányzik, néha hangosan hívom, már nem felel, de ismerem, tudom mit tenne hasonló helyzetben. Nem kell gondolkozni, ösztönösen indulok ahhoz az egyetlen helyhez ahová eltette, és igen ott is van, megfogom, elolvasom, még mindig dobog a szívem ahogyan látom jellegzetes kézírását amivel ráírta, csendben megköszönöm, hiszen a tisztelet mindennél fontosabb.
Beírom a pin-kódot a telefonomon, megint működik, mert még mindig ismerem és tudom hová tette akkor is, ha már nincs velem.