Re: Tahók

Blogs » Blog - SunFlower88 » Re: Tahók
2018. 07. 16. 15:40 | Appeared: 1357x
Nekem szilárd meggyőződésem, hogy a világ olyan amilyenné magunknak teremtjük. Ha szeretetet sugárzunk ki magunkból, akkor ezt is fogjuk visszakapni. Legalábbis én ezt tapasztalom...:) Igyekszem nyitott szívvel létezni, és bárhová megyek csupa jófej, kedves, szeretetreméltó emberrel találkozom. Itt is...:)

Van erre egy érdekes történetem. Van egy jó barátom, aki állandóan panaszkodik, hogy bárhová megy, mindenhol bunkókkal találkozik. Pl, ha bemegy a boltba, mindig iszonyat tahók vele az eladók. Érdekes, én éppen ennek az ellenkezőjét tapasztalom, legtöbb esetben mindenhol mindenki extra kedves velem.
Egyszer együtt mentünk be a boltba, beszéltük is, hogy na majd most meglátjuk mi történik. Először én fizettem egy igazán bűbájos pénztárosnál, akinek volt néhány kedes szava hozzám. Amikor a barátom következett akkor ennek az eladónak el kellett mennie, és jött helyette, egy másik aki egy ilyen besavanyodott, mogorva hölgy volt, és nem éppen volt azt hiszem jó napja, és a barátomnak már nála kellett fizetnie.
Aztán persze ezen utólag jót röhögtünk...:)

Üzenem mindenkinek aki azt érzi minden összeesküdött ellene, és csupa tahóval találkozik, hogy vendégem egy ölelésre, és másris szebb lesz a világ...:)

Teremtsünk magunkban békét, és harmóniát. Minél többen megtesszük ezt annál élhetőbb hely lesz ez a bolygó...:)

Comments (42)


Deleted user
#298052 | 2018. 07. 17. 16:09
Nem is azt írtam, hogy szükségszerűen, viszont igencsak valószínűsíthető :)
Deleted user
#298000 | 2018. 07. 16. 22:48
"Nagy valószínűséggel", nem pedig szükségszerűen.
Deleted user
#297999 | 2018. 07. 16. 22:41
Bölcsesség nem egyenlő tapasztaltság. Viszont aki sokat megélt nagy valószínűséggel tapasztaltabb, hacsak nem hagyta elszaladni maga mellett az éveket, és nem volt nyitott tapasztalni, megélni dolgokat.
Aranyliliom Deleted user
#297998 | 2018. 07. 16. 22:29
Gerjeszti? Azért gerjeszti, mert nem hajlandóak egyes felek, megfelelően konfrontálódni. Ahogy, írta a blog írója is. Lehet észérvekkel is vitázni, s lehet kurvaanyázni is. Mivel rendre nem képesek az előbbit alkalmazni, így persze, saját maguk gerjesztik a konfliktus, elzárva az utat a "pozitív" lehetőségtől.

Az én igényeim kielégíteni? Nekem igényem nem feltétlen ezekkel az emberekkel van erre. Én pont lehetőséget adok nekik, lehetőséget, hogy éljenek vele. Az ő saruk, ha állandóan elutasítják kényelmükben. Idősebb -> Tapasztaltabb. Az éveket ellehet tölteni tartalmasan és tartalmatlanul is. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az idősebb előnyösebb helyzetben van, de semmiképp sem következetes a bölcsesség a korral.
Deleted user
#297996 | 2018. 07. 16. 22:11
Hirtelen nem tudom melyikre válaszoljak erre , vagy a következő írásodra , na de majd külön külön.
A közép kor , mint Te ahogy írod hova tartozik ?
Csak azért kérdezem , mert nem elég egyértelmű amit írtál.
Zavaros és zagyva tudod van olyan folyó is.
#297982 | 2018. 07. 16. 21:31
Az a helyzet hogy én kifejezetten imádok vitatkozni...Na nem a kurvaanyád stílusban hanem érvek és ellenérvek felsorakoztatásával lefolytatni értelmes, építő vitákat. Pont ma volt egy nagyon érdekes vitám valakivel.
Általában tehát van véleményem a dolgokról és ki is állok mellette ha értelmes a vitapartner. A kurvaanyázókat viszont ignorálom...bozonyám...Nem vagyok hajlandó bozonyos szint alá süllyedni.

Amúgy...a poszt egyáltalán nem a konfliktus kerülésről és a menjünk át bólogató kutyusba attitűdről szólt. Hanem a saját lelki békénk megteremtésének fontosságáról.
És amúgy...ha valaki minél inkább harmóniában van magával és tudja magát szeretni annál inkább képes kiállni a saját érdekei mellett..bizony...:)

Szóval a jópofizás attitűd borzalmasan távol áll tőlem, aki ismer tudja...:P
Viszont valóvan nincs sok konfliktusom de ez nem azért van mert kerülöm őket hanem mert egyszerűen értem, érzem az embereket. Nagyon hamar találok közös hangot bárkivel :)
Deleted user
#297980 | 2018. 07. 16. 21:26
és 80% a ember sok a földön.törlés kell már .
Deleted user
#297974 | 2018. 07. 16. 21:20
a kor nem számit igazán van aki fiatal és tapasztalt az életbe van közép kor mint én is és semmi tapasztalat.a fogadjunk el mindent meg nem hiszek abban .
#297971 | 2018. 07. 16. 21:15
nagyon hiszek a "pozitív" konfliktusban, azaz abban, hogy a konfliktus vállalása, megélése előrevihet

de ha megnézed: a konfliktusok zöme nem oldja a feszkót, hanem gerjeszti

nem gondolom, hogy bárkinek is "kötelessége lenne" a te konfliktusigényedet kielégíteni :)
és az ilyetén kitérést egyáltalán nem látom szánalmasnak
(meg gáz ezt mondanom, utálom, ha bárki is ezzel jön, de korral is jár... azaz tapasztalattal... bocs... nem, nem hsizem, hogy aki idősebb, az okosabb.. de sanszosan többet tapasztalt... és esetleg tudja, mire érdemes moccanni, mire nem)
Deleted user
#297970 | 2018. 07. 16. 21:12
" A hedonizmus pedig még mindig a sebesültek vágyálma a meneküléshez".

Ez korrekt. Én is így érzem.
( Nem véletlen, hogy az e témájú blogok nem népszerűek... szerintem.)
Deleted user
#297969 | 2018. 07. 16. 21:12
Mármint a blog írójával ! :))
Deleted user
#297967 | 2018. 07. 16. 21:10
Nagyon egyetértek ! :)
Aranyliliom Deleted user
#297966 | 2018. 07. 16. 21:06
Én itt módszeresen állok bele, majdcsak nem mindenkibe, és keresem, hogy ki képes még egyáltalán konstruktív vitát lefolytatni, mire az itt lévők 90% homokba dugja a fejét, ignorál, tilt, esetleg megfenyeget, hogy minek vitatkozzunk, mikor verekedhetünk is. Borzasztóan szánalmas ne haragudj. Ennek semmi köze hozzám és a szájízemhez. S ezt meghintik még azzal, hogy erőltetve próbálnak röhögni rajtam, hogy "had izzadjon csak", miközben a saját - ahogy ez egyik mondta - bizonyítványukat írják és nekem nem fáradságos. Ha az lenne, nemes egyszerűséggel nem csinálnám, esetleg szimplán nem érdekel ha fáradságos, mint ahogy mondtam, az élet együtt jár jó és rossz dolgokkal. A hedonizmus pedig még mindig a sebesültek vágyálma a meneküléshez. A menekülés nem orvosol semmilyen problémát. Értem én miről szól ez a bejegyzés és a maximális jó szándékot is elismerem, csak azt gondolom, hogy ez még inkább erősíti meg egyesek tévképzetét. Ha csak térsz ki minden aspektusára precízen, hogy "ezt ne arra használd, nem arra van", akkor úgy is magukévá formálják. S lőn terjed a járvány. :)
#297944 | 2018. 07. 16. 20:20
nem kell a mérleghinta másik felére áthúzódni ezerrel, nem gondolom, hogy ezt végletesen kellene látni/nézni (szerintem senki se tette így ezeddig)

sokféle ember van
van, aki egyszerűen nem bírja a konfliktust (konfliktuskerülő)
nem elhatározás kérdése
sőt, még a konfliktus kezelésének is jópár módja van
azért, mert nem a te (én, ő) szád íze szerint teszi valaki, sőt, esetleg észre se veszed, attól még nem biztos, hogy nem tesz érte, homokba dugja a fejét, sunyít/lapít(őszintétlen látszólag), vagy hogy nem tesz a látványosnál hatékonyabban
#297941 | 2018. 07. 16. 20:10
Ez így igaz.
Aki mindig szuper hiper kedves, mindent megért, minden elfogad, mindenkit megsimogat...az az én szememben őszintétlen.

Mindettől függetlenül a blog írójának igaza van...belső harmónia és szebb a világ :)
#297940 | 2018. 07. 16. 20:09
Engem is a hideg kiráz ettől a mindenki által manapság annyira hájpolt, mindenáron gondolkozzunk pozitívan című bullshittől. Igenis van az a szituáció amikor meg kell fetrengenünk a szarban, és vergődnünk kell, és akkor az adott szituációban a fejlődésünkhoz annak az érzésnek a megélése szükségeltetik.
Szó nincs tehát arról, hogy azt mondanám, hogy kényszeredetten mindenhez és mindenkihez vágjunk jó pofát, és hogy a rossz dolgokat fojtsuk le a tudattalanunkba.
Nade...ettől függetlenül én egy szeretetteli embernek tartom magam, és ha valakire rámosolygok, akkor az őszinte, nem kényszerű, egyszerűen ilyen vagyok. Nade én is vagyok néha szar passzban, és olyankor nagyon tudok vergődni, de szerencsére vannak olyan technikáim amikkel ezeken gyorsan túllendülök.
A blogom inkább azokhoz szólt, akik nem időnként, hanem permanensen vergődnek a szarban.
Deleted user
#297939 | 2018. 07. 16. 20:07
Ingyen van a mosolyom, de ha pofán vágom azért sem kérek pénzt, legföljebb fizetem a büntetést.
Deleted user
#297937 | 2018. 07. 16. 20:04
Akkor ba te mosolyod nincs ingyen, Antal!? :-))
Deleted user
#297936 | 2018. 07. 16. 20:04
Akkor ba te mosolyod nincs ingyen, Antal!? :-))
Deleted user
#297928 | 2018. 07. 16. 19:40
Fogjunk kezet. :))
Deleted user
#297927 | 2018. 07. 16. 19:37
Igen, egyesek kényszeresen kerülik a konfliktusokat, jó pofiznak, nálam az efféle mocskos hazugság, nem fér bele a kitárt szív kategóriába. Néha, rosszul kell érezni magunkat, s néha energiát kell belefektetni abba, hogy valamit jót érjünk el. Én támogatlak benne, hogy ne vágj jó képet, ha nem akarsz! A harmónia és a béke, nem a rossz ignorálásban merül ki. Ezt illene megérteni.
#297925 | 2018. 07. 16. 19:24
Tessék megnézni egy parlamenti közvetítést.
Vannak.
Ott.
Általunk.
Deleted user
#297913 | 2018. 07. 16. 18:23
Általában jól ki tudok jönni az emberekkel, nem szeretek ártani szemétkedni senkivel, de gazemberek vannak, mindenkinek nem tudok jó képet vágni, és nem is akarok.
SunFlower88 Deleted user
#297911 | 2018. 07. 16. 18:00
Elhiszem...
Deleted user
#297910 | 2018. 07. 16. 17:56
lehet nem mondtam én nem vagyok az
#297908 | 2018. 07. 16. 17:42
Az a helyzet, hogy nem kersem az ilyesfajta "lehetőségeket". A saját házam táján söprögetek, azokat az emberket igyekszem szeretni akiket az élet, az unverzum, isten...nevezzük bárhogyan is az utamba vezet okkal...És bizony...néha nincs könnyű dolgom.
Deleted user
#297907 | 2018. 07. 16. 17:33
Tudom, miért ilyen.
SunFlower88 Deleted user
#297906 | 2018. 07. 16. 17:33
Akkor gyere ide, hozzánk... a környék tele van szeretnivaló emberekkel... szerintem örülnének neked...!
Talán nem óbégatnának annyit éjnek évadján a közeli éjjelnappali előtt, ha lenne aki megszeretgetné őket. :-)
#297905 | 2018. 07. 16. 17:19
Hát igen...vannak olyan emberek kiket szörnyen nehezen lehet szeretni...
De meggyőződésem, hogy ennek ellenére őket kell a legjobban, mert nekik van rá a legnagyobb szükségük.
#297904 | 2018. 07. 16. 16:59
lehet, csak partnert keres egy kis BDSM-ezéshez (vannak mindkét jelenségnek kedvelői)
és ott vagy te... és nem segítesz :)
#297903 | 2018. 07. 16. 16:57
azt nem mondanám, hogy nincsenek, de az biztos, hogy szaporítani/teremteni őket lehet

hogy mit látsz meg a világból, sokszor csak a választásodon múlik

ezért is van bajom a negatív viszonyulásokkal (a nők ilyen rosszak, a ffiak olyan rosszak - már hogy oldalhomogének maradjunk - és ez a hozzáállás sokasítja a valóban úgy is viselkedőket)
Deleted user
#297902 | 2018. 07. 16. 16:55
Azon nem gondolkodtál el, hogy miért ilyen?
#297901 | 2018. 07. 16. 16:55
és az átfordítás pláne milyen jó móka :)

tahóságra teljesen máshogy reagálsz
kizökken
megzavarodik
sokszor röhögés lesz belőle
sokszor simán csak elsimulás
jó :)
Deleted user
#297900 | 2018. 07. 16. 16:54
Ügyes vagy.
Én csak azt tudom, hogy a házbéli tahón, aki összeköpködi a liftet, ököllel beb@ssza a postaládákat ha éppen olyanja van, nos rajta sem az ingyen mosolyom, sem a szép szavaim nem segítenek.
Deleted user
#297899 | 2018. 07. 16. 16:53
Miért ? Szerinted igen ? Szerintem nem...az élet rendesen helyben hagyott,de szerencsére annyira nem ,hogy ne tudjak mosolyogni,és ne hidd,hogy olyan kötelező ,vagy kényszeredett ez a mosoly.. :)
Marianne Deleted user
#297898 | 2018. 07. 16. 16:51
Kinek mit jelent a tahó. Nekem egy primitív viselkedésű embert. Naponta dolgozom ilyenek között, és azt látom, a legtöbb, amit tudok adni, az, hogy tisztelem, mint embert, szépen beszélek vele, figyelek rá, meghallgatom. És lám, a legtöbb esetben előveszik a jobb modorukat, átalakulnak. Müller Péter mondja: "Szeretni csak fölfelé lehet" Vagyis ha megelőlegezzük valakinek a jó tulajdonságokat, belelátjuk, akkor ezzel emelhetjük.
Marianne Deleted user
#297897 | 2018. 07. 16. 16:50
Ezt megjegyzem magamnak: " egy mosoly nem kerül semmibe". :-))
Deleted user
#297896 | 2018. 07. 16. 16:43
Én azt hiszem ,hogy egy mosoly nem kerül semmibe,rámosolygok egy megöregedett életúnt ,és mogorva emberre...érdekes...vissza mosolyog Rám. Én így közelítem meg a dolgokat..persze vannak primití gondolkodásúak is,de ettől még nem biztos ,hogy tahók.(saját vélemény,és tapasztalat...)
Deleted user
#297893 | 2018. 07. 16. 16:32
Ez bárcsak így lenne.
Tahók bizony vannak.

De elég csak kikerülni őket...
#297890 | 2018. 07. 16. 16:10
Köszönöm :)
Deleted user
#297888 | 2018. 07. 16. 16:04
Tahók pedig nincsenek.
Ha valakiben tahót látsz, akkor Te magad vagy a tahó. :)
A világod olyan lesz amilyen Te belül vagy.
:)
#297887 | 2018. 07. 16. 15:57
Nagyon szimpi a mentalitasod... em csak most es ebben... ugy altalaban...