L'amour toujour

Blogs » Blog - SunFlower88 » L'amour toujour
2017. 09. 19. 12:01 | Appeared: 1484x
Nos, van egy bajom, és ez a baj a szerelemhez és az örökkévalósághoz fűződő viszonyomban gyökereddzik. Elég sok semmitmondó párkapcsolatom volt még fiatalabb koromban, ezek rendszereint 1, max 3 hónapig tartottak. Nem voltak ezek rossz kapcsolatuk, még akár lehetőség is rejlett volna bennük, mégis rendre megszakítottam őket, rögtön amint azt kezdtem érezni, hogy nem látok bennük hosszútávú prespektívát. Az én világomban két féle partner létezik, az egyik az akivel szexelek egyet aztán viszlát, a másik az akivel leélünk együtt egy életet. Nincs átmenet a kettő között. Mostanában sokmindenkitől hallom azt az eszmefuttatást, hogy igen, van egy párom, nagyon jól elvagyunk jelenleg, aztán majd ha nem leszünk, akkor tovább állunk, nahh ezek azok a fajta gondolatmenetek, amiktől az én agyam egyszerűen "Fatal Error"-t ír ki, és lefagy a rendszer. Nálam ilyen nincs, ha párkapcsolatról van szó nemtudok egy- két éves távlatokban gondolkodni, csak 2-3 órásban vagy 50-60 évesben, és ennyi.
Jelenleg keresem az arany középutat, mert nem szeretnék ennyire beleragadni a szélsőségekbe, nemjó ez így. Eddig egyetlen ember volt az életemben, akivel megvolt a "Vele akarom leélni az életem" érzés, de ez meg annyira megbolondított, hogy még akkor is ragaszkodtam ahhoz a kapcsolathoz, mikor már kurva szar volt. És miért? Hát pontosan emiatt a hülye gondolkodás miatt. Vele fogom leélni az életem, és pont. Nincs más alternatíva. Végül persze győzött a józan ész, de meg kellett magammal harcolni mire sikeredett továbbálnom. Szóval éppen itt van az ideje annak, hogy nyomjak az agyamban egy restartot és kicsit átkódoljam.
Olvastam egyszer egy könyvet, és volt benne egy mondat ami nagyon megragadt a fejemben. Ajánlom amúgy mindenkinek Gilbert Adair Álmodozók című regényét, szerintem kőkemény BDSM sztori, egy francia ikerpár és egy amerikai fiú beteg viszonyáról szól. Bernardo Bertolucci (Utolsó tangó párizsban) zseniális filmet is rendezett belőle, azon kevés filmek közé tartozik, ami nem lett rosszab a könyvnél, habár a sztorit kicsit átírta a rendező, és pontosan ezért nem unalmas annak sem, aki a könyvet már olvasta. Nade elkalandoztam, zárójel bezárva. Szóval ebben a könyven volt a következő mondat: "Ha a l'amour nem rímelne a toujour-ra akkor a szerelmet sosem kötötték volna össze az örökkévalósággal". Emlékszem, ez a mondat már 12-13 évvel ezelőtt is fejbevágott, nem illett bele a kis világomba ez a fajta vélekedés.
Tehát...Feladat, a pillanatnak élni, és nem az örökkévalóságot kutatni mindig mindenben. Hiszen meddig is tart az a bizonyos örökké? Lehet csak holnapig, az élet sajnos ilyen, és én ezt tudom és világosan látom. Mégis nehéz szabadulni a fentebb kifejtett beidegződésektől. Alapos önismereti munka áll mögöttem, de azt hiszem még jó nagy adagra szükségem van, mire sikerül az ilyesfajta káros gyomnövényeket kigyomlálni a gondolaiamból...

Comments (4)


Deleted user
#254514 | 2017. 09. 19. 19:08
26 evvel ezelott, beleszerettem egy lanyba. Egyutt jartunk, majd eljegyeztem. Osszekoltoztunk, majd felesegul vettem. Gyerekunk szuletett. 26 eve vagyunk egyutt.
Az elmult 26 ev, jo es kevesbe jo, hullamvolgyek es hullamhegyek.
A megoldas?
Jo sex es kompromisszum.
26 evvel ezelott, vagy 23 evvel ezelott, nem agyaltam. Megnosultem.
Nincs jogom kioktatni az ifjabb generaciot es nem is szeretnem.
Isten orizz ettol.
Mindossze egy tanacs.
Nincs jo tanacs.
Mindenkinek maganak kell megtalalnia es nem elveszitenie.
#254508 | 2017. 09. 19. 15:54
Nem rendelkezünk az idő(nk) felett, s ezért pillanatokból tudunk csak örökkét összelegózni, s maga ez is csak paradox módon emlékeinkben nemesül fel ilyenné.
So live, feel, hope. Jahh, es rope.. :)
Deleted user
#254507 | 2017. 09. 19. 13:53
Érdekes eszmefuttatás :)
Nekem nagyon bevált/beválik a more-night-stand, mint kapcsolati forma.
Emellett hiszek az individuális kialakításokban :) nekem a mostani kapcsolatom messzemenően felülírta az eddigi elképzeléseimet. Meg úgy en bloc mindent :)
Kialakulhatnak jó dolgok hosszú távon akkor is, ha az ember maximálisan a pillanatnak él.
Deleted user
#254504 | 2017. 09. 19. 12:44
Nem szerencsés egy kapcsolathoz úgy hozzáállni, hogy úgysem tart örökké. Mert ha már az elején a végét várod, vagy arra számítasz, akkor önbeteljesítő jóslatként úgyis megtörténik. Másképp állsz hozzá a másikhoz. Két lehetőség van: vagy találsz egy olyan partnert, aki megfelel, vagy olyat aki nem. Ha nem, akkor lehet belőle egy alkalom (bár ezt akkor már furcsállom), ha viszont igen, akkor miért kellene a végét vizionálni? Ha jó a kapcsolat, akkor maradjon úgy örökké! Persze, a legtöbb úgysem marad, de miért kellene már az elején így hozzáállni?

Miféle középút? "Szia, párt keresek 2-3 évre"?

Szerintem ha egy kapcsolat jó, arra kell törekedni, hogy minél tovább az is maradjon, mindkét félnek. De ha "hosszútávú ideiglenest" keresel, az már az első pillanatban kudarcra lesz ítélve. Megbolondulni ettől persze még nem kell, ha egy kapcsolat rossz, fel kell ismerni, és ha nem lehet megjavítani, ki kell szállni belőle. De (szerintem) csak úgy adhatjuk magunkból a legtöbbet, ha tenni akarunk azért, hogy "örökké" tartson. Ha csak passzívan azt figyeljük, vajon meddig tart, annak nincs értelme.