"Felelsz vagy mersz?" ami csak egy játék...vagy mégsem?

Hihetetlenül nehezen találok szavakat a tegnap esti Felelsz vagy mersz szeánszra, de azért megpróbálom néhány mondatban összefoglalni a fontosabb tapasztalatokat, anélkül persze, hogy konkrét részleteket elárulnék. Az a szó ami elsőként eszembe jut az a katarzis, és mondom ezt minden túlzás nélkül. Nem tudtam aludni sem egész éjjel, mert annyira kavarogtak bennem a gondolatok.
Először is, nagyon színes csapat jött össze, a 23 évestől a 60 évesig minden korosztály képviseltette magát. A nemek aránya picit a fiúk javára tolódott el, 13-an voltunk, ebből 5-en lányok. Egyszerűek voltak a szabályok, fogni kellett egy kis labdát, és odaadni valakinek, és annak az embernek feltenni a "felelsz vagy mersz?" kérdést. A labda mindig annál maradt aki a kérdést/feladatot kapta, így tudtuk, hogy ki az aki volt már, és ki az aki nem.
A játékot én kezdtem, rögtön belecsapva a közepébe, az önkielégítési szokásiról kezdtem el faggatni valakit. Kicsit félénken indult a csapat, első körben szinte mindenki a "felelsz"-et választotta, de jó volt ez így, kicsit megismertük egymást, oldódott a hangulat, szerencsére nagyon belemenős, és indiszkrét kérdéseket kaptak az emberek, ami már elkezdte oldani a gátlásokat. Én voltam az első delikvens aki a "mersz"-et mondta, egy kellemes kis feladatot kaptam, minden résztvevőnek homlokpuszit kellett adnom, ami kifejezetten jól esett, bár mindenkinek hatalmas piros rúzsfolt éktelenkedett a homlokán utána. :D Ettől persze bátrabbak lettek az emberek, és elkezdtek egyre merészebb feladatok következni. Volt pl. leszbikus és heteró csók, volt fenekelés (fiú lányt, lány fiút), rögtönzött fem-dom bemutató, egész testes kényeztetés ruhában, kikötözés, masszázs, sőt 2 szerencsés fiú még emberi lábtartóként is járhatott a hölgyek kegyeiben.
A merész játékokon kívül persze a feleletek is nagyon sokat adtak, hiszen olyan emberi sorsok, és drámák kerültek felszínre kendőzetlen őszinteséggel, amik szintén nagyon erős érzelmeket váltottak ki mindenkiből.
Az utolsó egy órában már egy kicsit kevesebben lettünk, és a bevállalós feladatok után picit meghittebbre váltottunk. Itt már leginkább ölelgetős, simogatós, kényeztetős feladatok voltak, amik tényleg olyan szinten voltak éppen jókor jó helyen, hogy volt olyan rész ami már tagadhatatlanul megható volt.
Nem titkolt célom volt az, hogy az emberek lépjenek ki egy kicsit a komfortzónájukból, de arra azért még én sem számítottam, hogy lesz aki úgy ahogy van fogja meg a komfortzónáját, és dobja a szemétbe egy laza mozdulattal. De örömmel tölt el az is, hogy sokat tapasztalt embereknek is tudott újat adni az este, amire még maguk sem számítottak.
Csoda volt amit megéltük együtt tegnap, minden percért hálás vagyok...:)