A határaid.

Egy kép a finom Svéd gombócok országából az áruházban.

Középen egy nagy kép.

Csendélet egy mezőtől, ami felett csillagok ragyognak és a fényük egy sötét kék virágos mező felett terjeng.

Barátságos jelenet.

Jobbra tőle egy bizonyos távolságra ugyanaz a mező másik részlettel.

Balra hasonló.

Nem csak a kép mondanivalója, a hálószobába illő nyugalom az alvó természet ami nyarát éli, de alszik a hold és a csillagok fénye alatt állatok sem mutatkoznak, hanem ez a kivitelezés fogott meg. Míg nálunk a föld felszínén sötétség van és pihen mindenki, addig a hold felszíne fényárban ragyog.

Felszíne 120 Celsius fok körüli.

Nappal van a Marson ahol most 30 fok lehet és a vén Vénuszon ahol kétszáz fok feletti a gázok közt az átlag, fénylik a Jupiter is. Nappali ragyogás a kaszás csillagképben, és nem álmodnak a tejút ölelő karjai sem.

Fényár gyönyörűség mindenhol a földön kívül.

Határok.

Látom de nem érem el. Teszek mellé az ágy fölé tehát ugyanarról egy másik képet ahol a holdfény más szögben ér a virágok felszínére. Kéken ragyog a sárga gólyahír, a liláskék Búza virág, a piros pipacs és az apró pipitér. Kékesek a szárak, levelek és a fű sem mutatja zöldjét. mindenhol máshol nappal van.

A másik oldalára is ugyanaz a kép megy.

Lefedi a teret a falon az ágy felett.

A kép magassága 60 cm a szélessége 45 cm, átléphetetlen határok.

De a határokon túl egy másik határolt képen a végtelen lehetőségek szabadsága, ami ugyanazt ábrázolja másik, kisebb határokon.

A másik ugyanez.

A z éjszakai mező ugyanazon részletei, összefüggésben.

Nem az életem. Hanem a környezetem részletei.

Három vászon, egy tér.

Egy élet áthidalhatatlan akadályokkal de ugyanaz, s a képzeletemben ezen a mezőn nappal őzek legelésznek, nyulak futnak át és vaddisznók vezetik a folyóhoz inni a csíkos hátú kismalacaikat.

De lehetne rajta akár város részlet is ahol a központi képen befejezetlenül álló épületek folytatódnak a két mellé tett képen.

Vagy lehet egy autó aminek a központi képén egy versenyző szegezi tekintetét az útra, a tőle balra eső képen az autó eleje tolja orrát a kanyarba az út felett míg a jobboldali hátsó részt a felvert porba homályosítja a festő.

Bármi lehet.

Egy valamit azonban nem.

Ha az életem a középső kép akkor a szélei miatt soha nem lehetek a határaimon túl a mező másik, kisebb részletén. És nem lehetek soha a másik részletén.

Mindent ott kell megvalósítanom ahol vagyok. mindennek ott kell történnie azon a képen ahol vagyok.

Mert nem élhetem mások életét még akkor sem ha ugyanott vagyunk, ugyanarra a falra felakasztva.

Nem mehetek túl a saját tűrőképességeim határain, még akkor sem ha van még tér más keretek közt.

Nem viselhetem el az elviselhetetlent ott ahol a tűrőképességem van pedig benne van a végtelen lehetőségének tárháza.

Akár egy erdőben lakom egy rönkházban erdei vadak közt, akkor sem ha nagyvárosban és autóversenyzőként sem.

Ellentmondás:

Egy nagyszerű koncerten voltam.

Jól éreztem magam.

Vidám dallamok, pattogós zene. Együtt táncoltunk ismerősök gyűrűjében és ismeretlenektől körülvéve.

A billentyűs előtt egy profi szintetizátor.

Zongora hangokra kapcsolva.

Felette egy másik ugyanolyan szintetizátor elektronikus, szintetizátor hangra programozva.

Az felett megint egy szintetizátor klasszikus hatvanas évek béli elektromos orgona hangra kapcsolva.

Mellette egy keverő pult. A keverő pult másik oldalán a billentyűs mögött megint egy hasonló szintetizátor sor három emelete, mély aláfestő hangokra állítva ami a basszus alá ad mély akkord kíséretet.

Felette egy másik ami a szóló gitár hangjára reflektál és a koncert egy bizonyos pontján olyan összhanggal festi alá a gitáros érzelmes kibontakozását ami nem elnyomja, nem elfedi hanem hátteret ad és kiegészíti.

Felette még egy szintetizátor egy egészen más saját szóló hangszer immár magas hangokra programozva.

Nem akkordokat kísér vagy egészít ki vagy érdekes hangokat utánoz és mechanikus ütemekkel mozgatja az összhangra ugráló és tapsoló tömegeket, hanem lenyűgözi a hallgatóságot.

Megint hat végtelen hat véges számú billentyűvel amit a két órás örömzene alatt a határok közti határtalanság érzését valósítja meg.

Ha a képre nézek boldog vagyok.

Ha a koncertre gondolok jól érzem magam a zene szerszámok végtelennek, határtalannak tűnő határai között.

Hmmm....

Mindig át kell hágnom bizonyos határokat és korlátokat a boldogsághoz?

Mindig lázadnom kell a kereteim "szűkössége" miatt?

Biztos hogy egy új BDSM élmény határ átlépése valami felé amit eddig nem próbáltál, jó?

Hiszen a végső határ a halál.

Azon belül bizonyos határok okozhatnak testi megnyomorodást, lelki megnyomorodást, szellemi diszharmóniát. (beleőrülést a gyógyulás lehetősége nélkül)

Ha a kereteinken belül nem tudjuk megvalósítani a jót és a boldogságot okozó összhangot akkor azon kívül boldogok tudunk lenni?

Hiszen a BDSM veszélyes. mint a sziklamászás, az ejtőernyőzés, a szörfözés, ahogy a lopás is, a csalás is, a megcsalás is...

Kérdés a mindenkihez:

Fel vannak állítva a határaid arra hogy azon belül megvalósítsd a vágyott boldogságot vagy inkább bele se gondolsz csak rábízod magad valakire akivel esetleg megbeszéled hogy mit nem szabad és mit akarsz?