Borozgatva.

Blogs » Blog - Subra2 » Borozgatva.
2022. 08. 28. 16:58 | Appeared: 515x
Két korty bor között élvezet az édes szőlő pezsgő marakodása a nyelvemen.
Felszabadult gyerekek akik ledobták télikabátjukat és a kizöldült réten szabadon játszhatnak és minden fáról érett gyümölcsöt keresnek.
Kevés idejük van mert amire évekig készültek egy sötét borospincében az csak egy perc a pohárban és egy perc míg kiélvezve az évek munkáját helyt adnak a következő kortynak.

Miféle sub élet a bor élete?
Összenyomorított érett és édes, napot látott és vihart, hallotta madarak csicsergését és a föld erejét a nedvességen keresztül magába szívva két durva fogaskerék közt kifreccsenve egy sötét pince hordójának belsejébe jutott. Többé már nem szőlő, többé már nem szem, többé már nem csemege. Egy megnyomorított és több társával együtt a kiteljesedése és az élete legnagyobb értelme elérésében egy késsel levágott fürt volt és estére egy nagy szőlőmassza ami levétől, magjától és a jó levegőtől meg van fosztva.
Úgy érzi ez volt élete utolsó napja és nincs többé.
Mint az emberi élet.
Gyermekként óvva, játszva vele, mosolyát keresve, dédelgetve tartják.
Apu és anyu édes szemefénye.
Míg egy napon leválik a család tőkéjéről ám annak részeként élve távoznia kell. Az élet elvágja a gyermekkortól és ledarálja. Aki még nem volt a darálóban és soha nem jut oda az gyermek marad örökre. Aki bekerül a présbe és átmegy a két fogaskerék között az megtudja, hogy mi a fájdalom és mi a félelem és mi a nyomor és mi a sérülés. Ám onnantól, hogy szőlőszem volt de többé már nem az, felnőtt és meg kell tudnia felelnie, válaszokat adva mind a félelemre, mind a fájdalomra, mind az elszakítottságra mind pedig a boldog gyermekkortól való megfosztatottságra.

Azok dominálnak az életben akik levágják a vesszőkről a fürtöket?
Nyilván ők is lehetnek a gazdák és lehetnek a gazda felfogadott munkásai.
Lehetnek a szőlő tolvajok, de lophatják a szőlőszemeket a madarak is.
A többség darálóba, présbe kerül.

Mit ér az ember ha ledarálták?
Minden ami eddig a gyermek szőlőszemben érlelődött, a sok nevetés cukra édessé, vonzóvá tette. Minden napsütéses óra a felszívott nedveket átvilágította, növelte barátságos meleget engedve a lelkébe, amitől a barátságos lélek ereje felhalmozódott és a cukrot feloldva mindent átjárt benne. És most, hogy az élet nyomások alá helyezi, most hogy a fogaskerekek megtörik a héját, a tartását az alakját a látványát nemkívánatossá teszik minden ami benne volt felszínre kerül.
Most már az ember nem fotómodell egy borospalack mellett az egész fürttel vagy az egészséges szőlőlevelek közül kikandikálva, már nem is keresik többé azok akik az életerejét csodálták és a szépségével voltak irigységi viszonyban, és reklámot csináltak a külső megjelenésével egy pincészet nemes italának.Elmaradnak a barátok, a segítők az okos tanácsot adók. Megbukik a Buddha idézet, elnémulnak a bolondok és önhittek okoskodásai, megszűnik minden nevetés és sikít a sajtóban mindenki aki odakerül és összevérzi minden bensőség a mellette állót. Összefolyik az egy időben született és egy faluban felnőtt és egy iskolába járók vére. Többé azt már senki szét nem választja.
Kádba, üvegbe, ballonokba kerülnek leülepedni és a test a temetőbe kerül. Minden beérett emberi tulajdonság az élet végén összefolyik és benne erjedni kezd a kitartás, az élni akarás a türelem, a szeretet a szelídség és a harciasság. Minden tulajdonság és érni kezd a szerelem és érni kezd a vidámság. Cukor gyűri fel inge ujját és dolgozni kezd. Alkohol képződik a sötét, hűvös ridegségben.
Születünk, élünk, szeretünk, meghalunk és az Istenbe vetett hitünk és az életünk összes öröme többé már nem szőlőként él egy másik világban pihentető életet és borrá érik mindenünk.
A rossz szőlőt nem dobják a présbe.
Ahol nem hízott a szem, ahol vastag és kemény maradt a szemek héja, ahol keserű a szőlő, ahol lélektelen a termés azt csak rajta hagyják a vesszővel levágják és tavasszal az utolsó fagyok idején száraz venyigeként arra használják, hogy a frissen kipattant rügyeket reményteli hajtását a hajnali fagyban melengesse. A pokol tüzének soha ki nem hunyó lángjai és soha el nem haló férgei még akkor is rágják, égetik és kínozzák a legutolsó percig. Egy következő termést szolgál minden kínjuk a fagytól, férgektől, vadaktól háborgatott lugasban.
Ha láttál már olyan embert akiből bármilyen nyomásra trágárság, bosszúállás, méltatlankodás freccsen ki akkor tudod, hogy a pokol tüze is létezik miattuk.
A jó szőlő jó bort adva évekre föld alá zártan is csak egyre jobbá válik, és egyre értékesebbé. Értük nem a halál jött el hanem az elküldött szőlőmunkások akik maguk is megkóstolva a bort édességét, erejét, tüzét, harciasságát akkor is dicsérik. Kezelik, kénezik ülepítik, kostólgatják, ha kell cukorral segítik a nemesedés folyamatát.
Azok válnak nemessé és értékessé akik a sok szenvedés után is megvidámítják azokat akik körülöttük élnek, akik nem meggyűlölik az embereket és nem szidják hanem megrészegítik, megnevettetik őket, míg az egész Isten asztalára jut aki megvidámodik tőle és az első emberpár bukása utáni halálba siető egész emberiséget romlatlanságba teremti újjá a jó bor erejének lángoló hevében, még itt a földön kezdve a lehetőségek tárházának megnyitását.
És most iszom még egy kortyot és élvezem. És hagyom a jót érni magamban. A napfény felé fordulok, nevetek nagyokat mert azt akarom, hogy édes legyek, barátságos, erős, boldog, hogy ezt préselje ki belőlem az élet minden nyomása. Nem összekoszolni akarom az embertársaimat amikor megsérülök, hanem nekik adni a cukrot, a zamatot, az erőt és nem átkot hanem Isteni áldást rájuk önteni!
Így lesz az alárendelt, ledarált megalázott, megtaposott ember az asztal legfontosabb italává ami nemes és nélküle nincs boldogság, nincs főfogás nincs beszélgetés, nincs csak közönséges vacsora.

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.






 
aaaaaaaaaaaa