Ő és én.

Ő?
Szinte őszinte.
Örömből dörömböl ő.
-Jövök kölyök.
Ajtóm nyitom, és belép.
Pórázt ráz, megaláz és neki ennyi elég.
-Enyém leszel ma éjszaka.
Nem volt több szava.
Egész éjjel a kéjjel szemében serényen igazgat és izgat.
De elmenni nem lehet, mégsem veszi el kedvemet.
Közelít és megköt, mellével megbök, bimbóját csókom forrázza, kócol és én őt is, sikít a fodrásza.
Jön az öröm aztán egy másik azt követi megint egy másik.
Neki jó de én hol maradok? Meztelen részei oly szabadok.
Már egy száraz rész sincs rajtam, öle édes illata párolog mindenhonnan.
-És most te jössz.
A mobilja rezeg, kinyomja és az ajtóhoz siet.
A fotelbe kötelezett fatális lekötelezett tévedésem rosszat sejtve feszeng.
Kis motoszkálás és Szia-Szia után egy régi dominám lép be, ő sem faszent.
Most már minden patent.
-Hát ilyeneket művelsz te nélkülem? Helyettem?
Nem vagyok félős de akkor kicsit megijedtem.
Kötelem oldódott és vehettem egy jó zuhanyt, aztán bele löktek így egész lényem a vetett ágyba zuhant.
De jó a rodeó ha a tévében nézed, és milyen más ha pányvára kényszerített lóként végzed.
Se kényelem se kilátás se könyörgő segély kiáltás.
Néha vadász néha préda, megélénkít egy léha női öl feltüzelt illata és hangos pillanata.
Hajamba markol, és vadul a lovaglás a két lovas lány felvetett fejjel, kéjjel akkor éjjel vagy száz kilométert nyargalt és nyergelt amikor cseréltek.
De így végül nekem is jó lett.
Akivel tehát korábban összevesztem, végül így kibékültem. És a kis színjátszó mostani dominám aki velem akart csak lenni de végül ketten lett velem megelégedett velem.
Ma este is jönni akar hozzám, vagy ha szól elmegyek érte és hoznám.
Így megy ez már vagy egy éve.
Vége.