Vanilla házasság, duplán.... 2. rész

A naiv, fiatal csajszinak sikerült élve kikeveredni, szülői segítséggel az első vanilla házasságból. De még mindig fiatal volt, és mindenáron gyerekeket szeretett volna. De már nem volt lány, elvált asszony lett. Vajon kinek kellhetne így? És az elsővel még templomi is volt, ez már kilőve!
De még szinte ki sem heverte ami vele történt, alig száradt meg a tinta a pecséten, amit a válási papírokra nyomtak, új lehetőség adódott. Akkoriban egy olyan gyárban dolgozott, ahol rengeteg nőt foglalkoztattak. Az egyikükkel akkoriban kezdett barátkozni, és mit ad a sorsa, ennek a csajszinak épp van egy szingli öcsikéje, akinek jól jönne egy rendes, kedves, jól nevelt, visszafogott barátnő. Persze, kaptam az alkalmon egyből írtam neki szép levelet. Válasz helyett, eljött hozzánk személyesen, és úgy találkoztunk első alkalommal. Kezdtem úgy érezni, sínen vagyok! Jött az újabb rózsaszín köd, szerelem, miegymás! Néhány hónap múlva összeköltözés, addigra a kedves szüleim már ezt is megengedték nekem, mert látták rajtam az elszántságot. Újabb néhány hónap múlva már az első baba is úton volt. Szülés előtt, azért hivatalosan is feleségül vett. Persze, csak polgári esküvő volt, de most egy picike, vidéki, családi lagzit is kaptam. Szép nagy volt a pocakom. Boldog voltam. Teltek, múltak az évek. Jó feleség voltam. Főzni, mosni, takarítani, gyereket ellátni, vigyázni rá, nevelgetni, háziállatokat ellátni, kertet művelni, stb.
Majd jött egy szép karácsony, szenteste. Akkor közöltem vele a csodálatos hírt, amiről úgy gondoltam, a legszebb pillanatban mondhatom el neki. Azt, hogy újra gyermeket várok tőle.
Hát, ekkor kezdődött, amit sokáig észre sem vettem, hogy elkezdett eltávolodni tőlem. Mert a hírtől nemhogy nem lett boldog, szinte felháborodott, mintha valami nagyon rossz dolgot tettem volna vele. Mintha nem is akarta volna azt a pici életet, amit pont ő volt, aki nekem adott...
Persze, a szokásos tennivalók mellé még egy újabb terhesség is jött, de boldog voltam, mert a várandósságot, mind a kettőt, boldogan hordoztam. Különlegesnek éreztem magam. Bár, hozzá teszem, az alatt az idő alatt, szinte hozzám sem ért. Szinte sokkolta a látvány, amikor mozgott a pocakomban a picikém. Ez egy nagy hiány érzetem, hogy bár a közelemben volt, mégis, mintha teljesen egyedül kellett volna végigcsinálni mind a kétszer. Pedig jó lett volna, ha simogat, ha kedves hozzám, és talán még a szimpla, vanilla szexet is tudtam volna élvezni, ha kapok tőle, de nem, és nem. Mert nekem ez nem járt, nem jutott. Hát elfogadtam. Mert a gyerekek voltak az elsők. Majd a második 3 évig kapott anyatejet. Ez egy újabb fájdalom, mert attól, hogy lett tejem, megundorodott a melleimtől. Más férfi talán még élvezni is tudta volna, hogy neki is jut belőle. Én is szívesen adtam volna belőle a férjemnek is, esetleg szex közben. De neki nem kellett. Sőt, addigra már én sem. Nem akart hozzám érni. És azt is megtiltotta nekem, hogy én érjek hozzá. Az utolsó pár évben, amíg még együtt voltunk a szex szinte minimális volt, és részemről teljesen megalázó. Csak pár perc, mire élvezhettem volna, aminek nekiállt, már abba is hagyta majd közölte velem, teljesítette házastársi kötelességét, a többit oldjam meg magam. Persze, ahhoz semmi kedvem nem volt ezek után.
Egy beszélgetésünk az agyamba égett, amikor arról faggatott, mégis mi a bajom, miért változtam meg? Miért nem vagyok már olyan, mint régen? Mert addigra teljesen lemerültnek, kimerültnek éreztem magam, szinte semmi élet kedvem nem maradt. Én elkezdtem neki elmondani, mennyire kevés az, amit tőle kapok, már sírva könyörögtem neki, legalább azt engedje meg, hogy naponta egyszer, nem többször, hozzá érhessek, és csak az arcára, adhassak egy picike puszit. Hiszen nem is ölelést, és nem is csókot kértem tőle, annál sokkal kevesebbet. Sajnos, nem értette meg. Azt kérdezte tőlem, hogy már megint b@sz.....ni akarsz?!?!??
Ezzel lesokkolt. Csak bámultam rá a könnyeken keresztül. Lefagytam. Hogy jön ide most a szex, amikor épp csak egy nagyon minimális kedvességért könyörgök, hogy könnyebben el tudjam viselni a mindennapokat, hiszen a férjem! De be kellett látnom, nekem már ez sem jár, ezt sem kaphatom meg, nekem már nincsenek jogaim, csak kötelességem, mert a felesége vagyok. És ő az én férjem Uram, aki azt tehet velem, amit csak akar, akár érzelmileg is, nyugodtan gyötörheti a lelkemet, mert neki ehhez is van joga. És ez sem volt sajnos bdsm játszadozás. Csak egy egyszerű vanilla kapcsolat. Most már tudom, mindezt direkt tette velem, hogy amikor már nem bírom tovább, én legyek az, aki elmenekül ebből a házasságból. Ez sokkal fájdalmasabb volt, a lélek gyötrés, mint a fizikai bántalmazás, az elsőben.
Volt még egy alkalom, ami végleg betette nálam a kiskaput. Szépen, nyugodtan, cigarettázott, miközben én mosogattam. Közölte velem, egyáltalán nem szeret. Egyenesen undorodik tőlem, hozzám sem szeret érni. DE!!!!
Nekem kötelességem vele maradni, amíg a gyerekeink felnőnek, és utána mehetek, amerre látok, csak addig fog eltűrni maga mellett. Majd beült az autójába és elhajtott otthonról. Ekkor éreztem, újra menekülnöm kell, de most már gyerekekkel együtt.
És milyen jó volt, hogy az a bizonyos HÍD még mindig megvolt.
A naiv csajszi újra a szüleinél kötött ki, mint egy bumeráng, de ekkor már a gyerekekkel együtt.
Évekkel később jöttem rá, hogy ezek után miért is adta be olyan gyorsan a válást. Persze, ez is közös megegyezéses volt. Szóval, addigra már volt egy másik nő az életében, akinek pont kapóra jött, hogy aránylag hamar kikerültem a képből. Sikeresen elfoglalta a még szinte ki sem hűlt helyemet.....
Amúgy, még mindig együtt vannak. De annyi nem volt a gyerekeim apjában, hogy a szemembe mondja, neki már másik nő kell helyettem! Vagy azt, hogy már együtt is élnek. Akkor, talán hamarabb túl tudom tenni magam az újabb csalódáson.
A második válás után 5 évig, úgy éltem, mint egy apáca. Szinte semmi szórakozás, a szexre úgy gondoltam, hogy az nekem már múlt idő, nekem már késő, jól elszúrtam, már fiatal sem vagyok, gyerekeim is vannak, a szüleimmel élek, így a szerelem kilőve....
De mégis sikerült nagyon lassan talpra állni, és a sorsomtól megkaptam a rengeteg rossz, és negatív élmény, emlék után azt, hogy megtaláltam a számomra tökéletes lelki társat. Mert tőle sokkal többet kapok a jelenlegi távkapcsolatban, mint a két előző vanilla házasságomban. Mert már nem kell szerelem. Nem kell összeköltözés, együttélés, csak egy kis kikapcsolódás, szeretet, élvezet, hogy még egy kicsit tényleg vonzó, érzéki, szexy nőnek érezhetem magam.
Ezért imádom, hogy foglalkozik velem. Hogy minden találkozó szeánsz. A BDSM vele a legjobb, amit átélhetek. Persze, szigorúan azután, hogy elsősorban ANYA vagyok....
Nekem ilyen tapasztalataim voltak vanilla házasságok terén.