Csend

Csend van a szobaban.
A gyertyafeny csupan ket alakot vilagot meg. Egy nagy fotelben ulo elegans, oltonyos ferfi arnyat. Es elotte a foldon terdelo mezitelen, vedtelen noi alakot. Osszefonodnak.
Latszolag mozdulatlanok.
Pedig nem.
A lany az Ura kezet kezeiben tartja. Ajkai az ferfi kezfejere tapadnak.
Olyan apro csokokkal hinti tele e oltalmazo kezet...
Csendesen. Finoman. Rajongoan. Odaadoan.
Mindkettojuk mozdulatlan forr...
Mig egyszercsak robban...
Es onnan nincs megallj.
A Ferfi a leany hajaba markol...hatrafesziti fejet...es keri,hogy alazatosan lehunyt szemeit nyissa,s tekintetuk talalkozik...
Nagyon reg ereztek ezt a vagyat,egeto tuzet...kiszabaditja a ferfiassagat.
Lassan felemeli a leanyzot. Gyengedem,am hatarozottan.
Es olebe ulteti.
Innen ujra csend veszi oket korbe. Finom mozdulatok. A vagyak, es a tuz.
Kivanjak egymast.
Testet es lelket.
A Ferfi az odaadasra,az engedelemre, a gyenged nore vagyik.
A No a hatarozottsagra, erore, kisugarzasra ehezik.
Megkaptak.
A tuz fenyeiben ket test tancol. Az Ure es szolgaloleanyae.