Zseb

Semmit és senkit nem tudsz elengedni.
Szépen összehajtogatod, és elteszed a zsebedbe. Valamire csak jó lesz még. Mi lesz, ha egyszer mégis szükséged lesz rá? Akkor majd milyen jól fog működni az elméleted. Az a tény, hogy eddig ez sosem történt meg, egy picit sem veszi el a kedved a továbbiaktól. Majd egyszer. Majd valamikor.

Mondd, jó ez neked? Jó, hogy a jellegtelen és jelentéktelen dolgok béklyójában vergődsz éjszakákon át? Jó, hogy visszanézve azt kell majd mondanod: "Na jó, lehet, hogy egy percig nem élveztem, de legalább ha úgy alakult volna, tudtam volna hová nyúljak érte."? Jó, hogy a körülötted lévő világot erőnek erejével gyömöszölöd bele egy félreeső farzsebbe? És mikor véletlenül kimosod, csak összeszáradt, azonosíthatatlan gombócként találsz rájuk?

Emléknek kell? Ha visszanézel, látod őket. Látod, hogy történtek. Látod, kikkel.
"Aztán jönnek más emberek, akik nem voltak ott, és elmondják, milyen volt, s te azt mondod bizonytalanul: "Igen, azt hiszem, így történt"