Mit csinál egy szubmisszív?

Ismét munchon jártam, ismét tapasztaltam. Rengeteg érdekes témája és ágazata felmerült a BDSM-nek, azonban ez a hipotetikus kérdés igazán megragadta a figyelmemet.

Úgy egyébként... mit is csinál egy szubmisszív? Egy ropebunny? Egy prey? Egy little? Egy... sorolhatnánk.

A felvetés az volt, hogy semmit. A hatalmi dinamika által a feladat, a teljesítés, a nehézség mindig a domináns fél kezében van, mert a megadott fél csak várja és fogadja a kínzásokat. A domináns félnek kell megkötnie a kötelet, neki kell leadnia a csapásokat, ő szégyeníti meg a másikat és találja ki a jelenetet. A szubmisszív csak fogad és tűr.

A kérdést úgy is meg lehetett volna tehát fogalmazni, hogy "Csak a domináns dolgozik?"

Egy ellenérvelést fejtenék ki ezen állítással kapcsolatban, de mivel jóindulattal merült fel a kérdés és a velejáró vélemény, így árnyalni szeretném a témát. Valóban gyakori olyan szubokkal találkozni (szerintem sajnálatos módon) a BDSM-szubkultúrában, akik elvárásokkal, netalán követelésekkel járulnak egy domináns elé, leírják a követeléseiket egy takaros álomlistára, odaadják a dominánsnak, és mint a gép, várják, hogy ő visszahányja ezeket a kényük-kedvük szerint.

Vannak olyan dinamikák is, amik kifejezetten arra épülnek, hogy a szubmisszív csak tűr, csak elfogadja, ami történik vele - egy tárggyá, egy bútordarabbá alacsonyodik. Ilyenkor természetesen az egész dinamika azon alapul, hogy a szeánsz erejéig megszűnik ember lenni, nem várható el tőle gondolkodás, cselekvés, mivel éppen a mozdulatlansága és tehetetlensége a kijátszott fantázia lényege. A kérdés viszont nem erre az esetre irányult. Másik oldalról tekintve, bőven vannak olyan dominánsak, akik egyértelműen kifejtik a bemutatkozásukban: ne érj hozzám, ne csókolj, ne ízlelj, nem szexelhetsz velem, csak fogadd, amit adok neked és maradj csendben. Egy jó szubmisszív ilyenkor mit is tehetne, minthogy engedelmesen várja, hogy vele tegyenek dolgokat?

Elérünk tehát a lényeghez: mit is csinál egy szubmisszív?

A submission megadást, behódolást jelent, de mindenek előtt azt jelenti, hogy valaki az önállóság helyett egy másik személy alá rendeli magát. Ez történhet ezernyi módon és ízesítéssel, a BDSM megannyi árnyalatát tekintve. Lehet, hogy prédájává válik a Ragadozónak. Lehet, hogy a tehetetlen kisfiú lesz Anyuci mellett. Lehet, hogy egyszerűen egy szolga az Uralkodó alatt. A függetlenség feladása önmagában egy hatalmas lépés, hiszen egy igazi szubmisszív nem csak követelőzik a domináns féltől, vagy bevásárlólistát nyújt be hozzá. Egy őszinte dinamikában a szubmisszív arra vállalkozik, hogy megtesz mindent a dominánsért (figyelemmel a megegyezett limitekre, természetesen). A kiszolgáltatottság nem csak egy érzet, ami felmerülhet a szubmisszívben, hanem az a kincs, amit átnyújtanak a dominánsnak, akinek így nagyon fontossá is válik, hogy felelősséggel bánjon ezzel az értékkel.

A szubmisszív ugyanis nem csak várja, hogy lecsapjanak a fenekére. A szubmisszív felveszi a pózt, átengedi a méltóságát, a biztonságát, az egészségét - és amennyiben a domináns élvezi a dinamikát, valószínűleg bőségesen örömét lelheti a lecsapásban, hiába hogy "neki mozog a keze". Ebben a tekintetben kinek kellett mélyebbet ugrania, nagyobb vállalkozást tennie?

Egy valódi szubmisszív nem azért van ott, hogy megkövetelje ezt vagy azt a dominánstól. Készen áll arra, hogy bármikor letérdeljen, masszírozzon, főzzön, mosson, takarítson, imádja a másik testét, minden porcikáját és testnedvét, megköszönje az ütést és a vele járó fájdalmat. Egy valódi domináns számára pedig élvezettel szolgál a szubmisszív remegése, könyörgése, kérlelő tekintete és mámoros nyögése.

Én egyszer fél órát töltöttem a fejemmel a padlón, lábtartóként, amíg az (ex) Úrnőm felettem telefonozott és szórakozott egy-két videón. Ebben a helyzetben valóban "nem tettem semmit", csak tűrtem és nyögtem a padlón - mégis, valójában a szenvedésem, a lealacsonyodásom, az Úrnőmnek nyújtott kényelem mind aktív cselekedetek voltak, amiket megadtam a dominánsnak, akinek pedig élvezetet okozott ez a helyzet és látvány.

Végül fontos szempont az aftercare szerepe. Sokak úgy hiszik, hogy ez kizárólag a szubmisszívet illeti meg, de egy valódi szolgalélek tudja, hogy a domináns fél is megérdemli a törődést, az ölelést, a suttogott bátorítást egy-egy jelenet után. A bíztatást, hogy semmi rosszat nem tettek, hogy milyen ügyesek voltak, mennyire kegyesek... Mind emberek vagyunk, mind ügyetlenek és védtelenek a magunk módján. Mind megérdemeljük a törődést.

Összességében, a válasz szerintem nem abban rejlik, hogy "ki tesz többet", hanem abban, hogy mindenki azt adja a dinamikába, ami önmagának az erőssége és a másik élvezetének forrása. A szubmisszív nem valódi szubmisszív, ha követeli és nem felajánlja a szolgálatot viszonatlanul. A domináns nem domináns, ha csak a másikért cselekszik, és nem találja meg a szórakozást és az élvezetet a partnere meghajlásában. Mindkét fél ad és mindkét fél kap, pontosan azt, amit megérdemel.