Beszélgetés Vénusszal

Végre lett elég időm és eléggé tetőzött a kíváncsiságom, hogy megkezdjem Sacher-Masoch műnek, a Venus in Furs-nek az elolvasását.

Szórakoztató volt olyan olvasatok, olyan nézeteket találni egy 1870-es könyvben, amik rezonálnak a mai, suttogott vallomásaimmal, amiket egy-egy korábbi kapcsolatomnak tettem. A női energia már az ókorban megbabonázta őket, a kegyetlen Ishtar-tól Kleopátráig, és a francia nemesség számára az 1700-as években ugyanúgy erotikus látvány volt Mária Antónia megvillanó lábfeje, akár manapság (egyeseknek). Ezért nem lepett meg egészen, hogy az 1800-as években az ostorral és a gazdag, drága bundákba bújtatott, telt női testtel kapcsolatban egyetlen szót mertek motyogni a megbabonázott férfiak: Istennő.

Az, ami viszont igazán megragadott - és ami rendkívül irigylésre méltó a mai világ BDSM oldalához képest -, az a szenvedélyes és érzéki megélés élménye volt. Sacher-Masoch nem pusztán azért hasonlította Vénuszhoz, Aphroditéhez a vágyainak megtestesülését, mert "Ja, ez valami szerelem istennő?" Már a maga korában hosszasan fejtegette a nők és férfiak viszonyát, a mitológiai és művészi ágazatok megannyi megnyilvánulását, az ókori görög, római és a reneszánsz, a modern írók és költők szavait a szerelem megnyilvánulásáról, a férfi meghajlásról és a női tündöklésről. Nem azt mondta, hogy "Azt akarom, hogy elverj!" - hanem azt mondta "Te vagy Vénusz...", és ezzel az áhítattal, a tartalommal fejezte ki csodálatának mélységét. Ez a tartalom és áhítat, ez a mély filozófiai és reszketeg lelki áradat az, amit én szubmisszívként megélek - semmint a BDSM pornó kiabálós, nyögdécselős marhaságai, ahogy a nagyvilág lát minket.

Természetesen, vannak dolgok, amelyekben intenzív vitát folytatnék Leóval. Nem táncolok akörül, hogy a szexizmus, sovinizmus benne és a művében úgyszintén megnyilvánult, ahogy a korban általában. A viktoriánus korban a brit nemesség tagjai is ostorozásra és fenekelésre osontak el a bordélyházakba, csak azért, hogy aztán forduljanak egyet, és szerencsétlen feleségeiket meg a "helyükre tegyék".

Eképpen jelent meg Severin alakja is a műben. Elmélete egyfajta négyirányú kereszt, melynek nyilai egymással ellentétesen húzzák a nemeket. A férfi vágyik a kegyetlen, veszedelmes nő tombolására - azonban egy ilyen nőnek enged, megalázkodik előtte, ami ezt a nőt undorral tölti el. A nő vágyik a kegyetlenségre, az elnyomásra és a félelemre - a férfinak ezért kegyetlennek kell lennie vele, ez viszont egy idő után untathatja a férfit, aki a veszedelemre vágyik. Ellentétek vonzzák egymást. Mekkora sületlenség...

Leó korszakában ismeretlen volt a "gentle femdom", az FLR és a hasonló fogalmak - ám az háborít fel kifejezetten az alkotásában, hogy még csak nem is számolt ilyesféle jelenségekkel. Holott a történelmi múlt ugyanúgy megalapozza a gyengéd női uralmat, és a szubmisszív férfi értékét, akár az erőszakos dominanciát. Sacher-Masoch elfelejtette, hogy a hős lovagnak is meg kellett hajolnia szíve hölgye előtt, hiába jelenítette meg a középkori férfiember értékeit. Ugyanabba a hibába tévedt, amely gyakran megkörnyékezi a korlátozott látókörű embereket a társadalmunkban - végül nem tartott ki különlegessége mellett, hanem feláldozta az általánosság és a szokványosság oltárán.

Szubmisszív férfiként - valóban szubmisszív férfiként - ezek az oldalak gyakran aknamezők. Egyik oldalon a megtépett hölgyek, akiket sokszor elárultak, kihasználtak és leuralni próbáltak az idézőjelesen szubmisszív alakok. Másik oldalon azok, akik ez alapján nem is szubmisszívet keresnek, hanem "Olyan férfit, aki domináns, de nekem behódol". Harmadik oldalon a pénzügyi személyek, akiknek a hivatását tisztelem és nem ítélem el, azonban egy szolgáltatást ajánlanak, egy tranzakciót - és nem közös életet, létezést, kapcsolatot. Negyedik oldalon azok, akik egyáltalán nem dominánsak, azonban eléggé lenézik és megvetik a szubmisszív férfiakat, hogy egy szeánsz erejéig eljátsszák a dominánsat, csakhogy a gyűlöletüket "elfogadott" módon megélhessék. Van valahol egy ritka, eldugott ötödik oldal - a valóban domináns nő, aki felfogja, hogy ha valaki a szolgájának áll, egy kincset ad a kezébe.

A férfi megadása, gyengédsége, készsége nem szánalomra, hanem tiszteletre méltó. A társadalmunk toxikus, erőszakos jelenségei helyébe egy olyan férfi lép, aki képes odaadást, romantikát, szenvedélyt kifejezni. Miért lenne ez undorító - csak mert egy férfi teszi? Miért lenne ez felháborító, csak mert egy férfi teszi? Úgy érzem, hogy az "ötödik út", a valóban domináns nő sokkal elterjedtebb jelenség lenne a társadalmunkban, hogyha nem állna fenn ez a nyomás - mondjuk ki, előítélet -, miszerint a szubmisszív férfi csak "szánalmas" lehet. A nagyközönség nem fogja fel, hogy amikor egy szubmisszív férfi egy szerepjátékos szeánsz keretében a megszégyenítésért esdekel, nem a valódi megvetésért könyörög. Mind meg akarunk tapasztalni valami olyat, amit még sohasem - de ez nem jelenti azt, hogy a vágyaink kitöltenék létünket, azt, akik vagyunk. A nagyközönség nem fogja fel, hogy ez szerepjáték, ahogy az aftercare fogalma is rendkívül ismeretlen a számukra. És sajnos sok kezdő BDSM-érdeklődő a nagyközönség nézeteivel lép be a világunkba...

Úgy vélem, Sacher-Masoch beleőrült ebbe a nyomásba, főleg a maga korszakában, amikor minden ablakon, minden sarkon azt üvöltötte a világ, hogy "A nő térdel, a férfi rálép." Nem tudta felfogni azt, amit sok felszínes szubmisszív és önző úrnő sem képes: hogy az a személy, aki valóban megremegtetné Vénusz szívét, az a szerelmes volt, aki nem valamiféle önkielégülésből keresi, hanem odaadásból, hűségből és szenvedélyből. Nem tudta elképzelni, hogy amikor Vénusz üt, nem csak egy szadista indulatból csap le, hanem azért, mert értékeli az udvarlót, aki élvezkedve vonaglik minden csapása alatt.

Vénusz, ahogy én ismerem, egy tiszteletreméltó nő. Vénusz, a nagyasszony, az égbolt királynője és a csillagok közt tündöklő, legfényesebb angyal. Az, ki rám lép ugyan, de azért teszi, mert én szeretem és ő szeret.