Mindig elgondolkodom azon, hogy érvek helyett miért egyszerűbb dolog az ignorálás, mert nincs mit mondani, nincs észérv, mert ész sincs, csak letiltás. Töprengek, hogy ezzel lehet mit kezdeni?
Lehet, pont leszarni, ahol a legvastagabb, márpedig sok helyen vastag :D
Érvek ellen érvek nélkül, csak erővel lehet vitázni, ez régi igazság :)
Bélákkal meg kár is erőlködni, nem értik, nem tudják, nem fogják fel :)
Én azt gondolom valamilyen szinten kell. Minden közösség egyénekből épül föl, mindenki valamelyest alakítja a közösséget, és a közösség az egyént, akár kis közösség, akár egy egész ország. Ha mindenki szó nélkül elmegy a neki nemtetsző dolgok mellett, akkor a közösség olyan irányba mozdul el ami neki nem fog megfelelni. Egy adott közösségre jellemző irány pedig jól lemérhető a többiek reagálásából, vagyis Pl. csak ketten küzdünk, vagy mindenki szembe jön velem. Ha valaki ezt képtelen fölismerni, alakulni, akkor szélsőséges esetben előfordulhat, hogy kiutáltatik.
No mindegy, egy biztos én magam részéről soha senkit nem korlátoztam a kommunikációban, sem itt, sem máshol, és nem is fogok.
És lényegében ez a blog most erről szól, amit két kommentben meg is beszéltünk. Már az ilyen típusú konfrontációról, vitáról. Szóval akivel nem lehet, azzal nem biztos,hogy kell is.
Egyebkent a bolgban eredetileg is szoba kerult mindket verzio, de a lenyeg mindegyik belefojtja a masik felbe a szot, vagyis belefolytani igyekszik. Ez pedig szerintem nem becsuletes modszer
Lenin megmondta, "ahol az ero, ott a hatalom". Egyebkent a letiltast ilyen esetben en sem ertem, ez olyan mint az oviban.
Deleted user
#289693 | 2018. 05. 23. 22:19
Béláim inkább Gondolkodjunk !
SmPixie.com - BDSM partner seeking, dating and community portal
By accessing the site I certify that I am at least 18 years old and I have the right to view sexually explicit sites.
I agree that the site has a strong sexual nature. By accessing the site, I declare that I won't be harassed by sado-mazo, fetish, sexuality or other images, writings etc.
Comments (8)
No mindegy, egy biztos én magam részéről soha senkit nem korlátoztam a kommunikációban, sem itt, sem máshol, és nem is fogok.
Egyebkent a bolgban eredetileg is szoba kerult mindket verzio, de a lenyeg mindegyik belefojtja a masik felbe a szot, vagyis belefolytani igyekszik. Ez pedig szerintem nem becsuletes modszer