Gondolatok4

Ezt a blogot is mint már többet is egy másik blog ihletet.
Sokat gondolkodtam annak idején arról, amikor egymásra találtunk, hogy ez hogy fog működni. Igen akkor ott volt abban a városban ahol én éltem, laktam, dolgoztam.
A felállás a következő volt hétfőtől péntek délutánig ott nálam a saját lakásomban, éltünk, szerettünk, gondolkodtunk. Péntek délután bepakol kocsiba és 250km autózás után ( kb 3 óra nem pályán) haza értünk otthonról az ő házába és hétfő reggelig itt voltunk.
Féltem mint a tűztől, hogy mikor mondják neki, hogy go és irány más telephely. Ez be is következet 7 gyönyörű hónap után. Sírtam zokogtam 2 hétig csak hétvégén találkoztunk, de nem bírtam tovább leültem a főnökömmel és megmondtam neki vagy belemegy abba, hogy 3 napot dolgozok és ennyi vagy most azonnal felmondok. Hála az égnek a főnök belement. De ez ment gyakorlatilag fél évig én ingáztam 250 km-t két háztartást vezetve néha azt sem tudtam hol vagyok amikor felébredtem. Senkinek nem kívánom. Maga volt a pokol. Folyamatosan online voltunk amikor csak tehettük telefonon skypon. Nem bírtam/bírtuk tovább. Közöltem ez így nem mehet el kezdtem keresni itt nála munkát és lás csodát sikerült. Most már csak annyit vagyunk távol amíg a munka tart és persze az utazás a munkahelyre, de ez is sok.
Hiányzik minden pillanatban.
Imádom amikor körülöttem motoszkál, mikor végzi a dolgát mikor szöszöl a kis hobbijával és én segíthetek neki benne.
Igen ezek a pillanatok kellenek amik a hétköznapok és ezektől lesznek azok a pillanatok szebbek amiket összebújva tudunk tölteni.
A mai napig egymás kezét fogva alszunk el és ha el is engedjük egymás éjszaka akkor is valamelyikünk tapogat a másik felé. :-)
Ez a boldogság netovábbja! Igen akik szeretik egymást azoknak kellenek a mindennapok pillanatai is és vágynak arra, hogy a lehető legtöbb időt tudják egymás társaságában eltölteni.
Köszönöm neked kedves, hogy ezt átélhetem melletted, veled, általad! :-) Pi