Gondolatok2

Megvan:

"Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni."

Igen lehet az álmodozás az élét megrontója bizonyos határok felett. Valahol olvastam: fogadd el azt ami van, s onnan indulhat az élet. Vagy valami ilyesmi :)

Lehet, hogy az igazi baj az álmodozás és az aztán következő valóság megélése? Álmodj igazat, nem ér csalódás. (Sa)

Jah, most találtam idézetet:

"Azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe." :)

Hát az egész világot nem lehet megváltani. Írd meg neki, hogyha komolyan gondolja, hívjon ő fel, s egyeztessetek időpontot. "Szerva itt, csere ott."
Aztán majd ha átlépte a félelmeit jön, ha nem meg nem. S nektek se kell agyalni, mi legyen. Korrektnek tűnik?

Én a te szemeddel való látásra vagyok kíváncsi. Azért kérdezem. Nem szögeződik le semmi elvárásként, de nem lehet tovább lépni, ha a másik fél nem nyit. Akkor hogyan tovább? Tiltsam le mert nem mer nyitni? Nem hiszem, hogy feltétlen ez lenne a megoldás. De néha az ember belefárad abba, hogy nekem kell másnak önbizalmat adni. Pi

Hát az aktuális egyénnel szerintem le kell tisztázni, hogy kap egy esélyt még, ha az se jön be tiltás. A komfortzóna elhagyása nagy lépés. vagy csak egy nyitott kaput kell hagyni neki...ha jön-jön, ha nem-nem. De ha elvárásként szögeződik le a kérdés, akkor az is elrettentő lehet. Így is a saját érzéseivel hadakozik. Kicsit összezavarodtam, mert ma esz egy ilyen randim nekem is, amitől félek, s most nehéz mindkét oldal szemével nézelődni :)

Jó de mi nem is a gyerekein korabeliek között próbálunk meg keresgélni. És mint írtam mi sem modellek vagyunk.
De bocsi úgy gondolom nem csak a 25-30 korosztálynak vannak vágyai nekünk is, akár milyen hihetetlen. :-)
Tehát vonatkoztassunk el a kortól szerintem mivel még egyszer mondom nem a gyerekeink korosztályából keresgélünk. Pi

Ülj ki magad mellé :DDDDDD (Sa)

Mikor az ember szégyelli a vágyait, akkor ilyen gázos cselekedetekhez vezethet :) Másrészt kényelmes eljátszani a gondolattal mit, hogy...hoppá, most néztem rá a korotokra, bocsi :( Lehet valakit megijeszt az is hogy nem vagytok már fiatalok, s furin érezné magát. Mert elméletben a neten mindig 25-30-as fiatalokra gondol az ember álomtesttel, mikor a vágyaival játszik. S lehet hogy ha találkoznék egy szülőm korabeli emberrel, bizony igencsak megkukulnék :) kérlek ne haragudjatok, nem akarlak megbántani titeket, csak próbálom beleélni magam a szereplő helyébe.

Oké de akkor hogyan tovább? Szerinted mi a megoldás? Nagyon kíváncsi lennék rá. Mert ha még telefon sem akkor hogyan mersz egy személyes találkozásra elmenni? Pi

ÖÖÖ..igen a telefon. Utálok telefonálni, mert nem tudom mi lesz a következő kérdés, és lehet zavarba jövök, lefagyok.S esetleg valaki meghallhatja hogy miről beszélek, s akkor őrülten kellemetlen helyzetbe kerülök. alapvető szélsőséges önbizalomhiány.

Igen valami ilyesmi :-))) Csak a dokinak ha van beteg, ha nincs beteg akkor is ott kell lennie. Pi

Na ez látod a legnagyobb probléma eljutunk egy darabig egy-két hét viszonylag intenzív levelezés megbeszéljük a találkozást de előtte azért kérnénk egy telefonos beszélgetést. Na ott tűnik el. Onnan már nincs kapcsolat. Vársz egy-két napot semmi. Rá írsz semmi. Jó ennyi volt tovább lépsz. Egyszer csak látod újra megjelenik. Rá írsz újra, hogy akkor most mi a helyzet és ő van megsértődve, hogy miért nem írogattál neki. Ez volt a legutolsó ami most ép a blog megírását kiváltotta. De a legtöbben a telefonálás felvetése után eltűnnek. Hát ennyi. És elnézését kérem mindenkinek aki nem ilyen, de sajnos az arányok nagyon csúnyán ez felé tolódnak el. Pi

Kicsit olyan ez, mint mikor az orvosi rendelő ajtajában jobban lesz az ember, s inkább hazamegy :)

Én magamról tudom hogy nagyon sok év kellett míg meg mertem tenni az első lépcsőt, utána sok év míg a másodikat. Vannak bátrak, és vannak bátortalanok. S utána sikerült valahogy kommunikálni vele? Ráírni, hogy tudja emészteni mit is válaszol vagy semmi?

Nem feltétlenül az érdekel vele mi lesz, bár valahol talán igen, hanem inkább az elfecsérelt időm zavar. Ha én baszok el időt bármire akkor magamat szidhatom, de ha az időmmel játszanak ami a legdrágább akkor attól nagyon pipa tudok lenni. :-) Pi

Tudod azt gondolom azért számíthatnak talán a miértek, mert ha ezt a blogot olvassa valaki aki nem mer kilépni a virtuális térből valami ok miatt ( ezt nyilván ő tudja persze) akkor talán láthatja, hogy attól, hogy ha nyit még nem fog összedőlni a világ. És hovatovább előfordulhat az is, hogy személyesen nem lesz meg az a plusz ami a dolgot játékká viszi tovább, akkor sem dől össze senki világa. Udvariasan el lehet mondani, hogy bocsi, de nem klappol a dolog, de ettől még egy jót beszélgettünk.
A kérdésem mondjuk nem csak az itt lévőkre vonatkozik mert, ha tovább gondolom akkor ezek az emberek egyébként hogyan ismerkednek hogyan tudnak kapcsolatokat teremteni a normál való életeben. Most itt egy társkapcsolatról beszélek nyilván. Szerintem ott is lehetnek gondok vagy az nem okoz problémát. De ha ilyen vágyaim vannak akkor pont ez a hely az ahol lehetne tovább lépni vagy nem?

Miért érdekel, hogy mi lesz vele? Az az ő baja, nem a tiéd.

Rendben elfogadom amit írsz, de akkor hogyan tovább az ilyen embernél? Akkor, hogy fog tudni, már ha egyáltalán valaha is tudni fog ebből kilépni? Így soha nem éli meg azon vágyait ami közelebb viszi őt a beteljesüléshez. Akkor csak vágyak maradnak.
És hogyne azt is elfogadom nem vagyunk egyformák van akinek hosszabb idő kell hozzá.
És az is lehet csak nekünk volt ilyen szerencsénk, hogy pont ezekbe az emberekbe futottunk bele, na de mindig? :-) Pi

Ezen a jelenségen én is sokat filóztam már. Aztán rájöttem, a miért-ek nem számítanak. Van ez a jelenség és kész. Tenni nem lehet ellene, így tudomásul kell venni, hogy ilyen is van, és kész.

Ahhoz kell egy tapasztalati szint, hogy jéé, igazán másokkal lehet nyíltan beszélgetni erről a dologról egy tea mellett? S talán ez inkább már azoknak megy, akik ezen vágyaikkal tisztában vannak, S valamilyen szinten bele tudták építeni az életukbe...gondolom én. Sokan még nem állnak igazán készen, hogy a vágyaikkal igazán szembesüljenek, S ez az utolsó percben esik le igazán. Sokszor élőben mások előtt nem merjük felvállalni az "ösztöneinket"...vagy valami ilyesmire gondolok.

Értem amit írtok fel is fogom bár még csak az első kávémnál tartok, de! Ott az a fránya, de!
Emberek vagyunk mi is. Sem én sem Sa nem vagyunk modellek.
A beszélgetéseinkben mindig és minden körülmények között törekszünk a másik felet megismerni, a vágyaival határaival tisztába kerülni. Többször nyomatékosan felhívva a figyelmet arra, hogy semmi nem történhet amit ő nem akarna.
Nem gondolom, hogy egy találkozás ami elsőre tényleg csak is arról szólna, hogy face to face is meg van a szimpátia ennyire félelmetes lenne. Ennyire nem mernek emberek leülni egymással szemben kötetlenül egy kávé és süti mellett beszélgetni. És még idáig sem lehet eljutni, még ezt sem vállalják be, már ettől megfutamodnak és eltűnnek.
Azt hiszem elég jó receptorokkal sikerül azokat a megkereséseket kiszűrni akik tényleg csak unalom űzésből (és most finom voltam és nőies) vannak itt. És még is. Nagyon elszomorító a helyzet. Pi

Szerintem az emberek sokszor megijednek saját szélsőségeiktől. Volt párszor, hogy én is visszariadtam, mert más elméletben játszani, s más mikor az idegen belenyúl a történetbe. Hiszen a neten bármikor kiléphetsz biztonsággal, ha nem tetszik valami, de az életben nagyon sok kínos, kellemetlen szituáció érhet. S míg neten büntetlenül játszhat az ember a vágyainak, az életben megjelenik a józan ész, s az sikít belülről: "Ez kurvára meredek!" Mai napig vannak olyan dolgok amikre utólag is ezt mondja, s szinte gyomorsüllyedésem van, ha rájuk gondolok. Hát még ha ez "ismeretlen" emberrel kellene, az nagyon nagy lépés. Ne érts félre, egyiket sem bántam meg, sőt sokszor nagyon izgalmasak voltak, pont ezért, de sokszor kellemetlen szituációkat is tartalmazott. De én más sztori vagyok, én nem hosszas ismerkedés során lépek bele a történetbe (mint ahogy egy másik blog kapcsán elhangzott, hogy így tanácsos), hanem mivel vágyaim speciálisak bizonyos szinten, s ezt főleg fizetős dominákkal történik, ezért máshogy nem is tudtam megoldani. Semmi különleges nincs bennük, csak mivel az életben nem igazán rendelkezem összességében olyan vonzó erővel, hogy ezt egy nem fizető partnerrel gyakoroljam, ezért maradnak ezen megoldások.

Nagyon sok igazság van abban amit Dolezsal és partyp írnak. Azonban szerintem itt legfőképpen a nem is akar semmit és a monitor mögött mindent elbír jelenség van.

Kolléganőm ismerkedett a neten. A fickó aki írt neki nagyon szimpatikus volt. Küldött egy fényképet amit persze nekünk is megmutatott, tényleg rendben volt az illető illett is a kolléganőmhöz. Minden nap több levélváltás, aztán telefon, majd eljött a találkozó.
Kollegina odament az étterembe 18:00-ra, leül...vár. 18:15 sehol senki. De egy kb.150 kg-os 180 cm-es fickó nagyon nézi. Az akit várt 180 cm/80 kg. 18:20-kor felhívott, hogy ott van a pasi sehol. Mondom neki, hogy csörgesd meg, hátha valami történt ha nem veszi fel akkor pedig menj el. Így is tett. Felhívta a fickót...meglepetésére a 180 cm-es 150 kg-os vette fel a telefont majd azt mondta: " Itt vagyok édes" büdös volt és ápolatlan. A kollegina megkérdezte tőle, hogy miért mondta,hogy 180 cm/80 kg...a fickó azt mondta, hogy azért mert azt hitte azt a pár kilót nem fogja észrevenni, egyébként a képen ő van 15 évvel ezelőtt...

Tehát aki nem megy el az azért nem megy el, mert nem olyan amilyennek mutatja magát. Tudja, hogy ezért elutasítást fog kapni ezért sunnyog...tudod a monitor mögül minden könnyebb...

Felelősség érzet teljes hiánya. Onnantól kezdve,hogy más ember, emberek felé lesz elkötelezettség megtorpannak és nem vállalják a dolgot.
Saját maguk felé nem éreznek teljes felelősséget. Aztán bekerül a képbe más, onnantól kezdve teherként gondolnak rá.
Inkább eldobják az egészet.

Megijednek, félnek az újtól, félnek hogy felsülnek. Bár én például pont szeretem azt a bizsergető érzést találka előtt, hogy mi lesz. :)