Hagytál már el úgy valakit.....

Hagytál már el úgy valakit, hogy még el sem mentél, de égetően fájt már akkor a hiánya?
Hagytál már el úgy valakit, hogy tiszta szívedből szeretted?
Hagytál már el úgy valakit, hogy a hiánya szinte a húsodba vájt pokoli lelki kínokat okozva?
Hagytál már el úgy valakit hogy nem volt olyan mozdulata, tette ami idegesített volna?
Hagytál már el úgy valakit, hogy le tudtad volna élni vele az életedet?
Hagytál már el úgy valakit, hogy imádtad a mosolyát, a hangját?
Hagytál már el úgy valakit, hogy megőrültél érte?
Hagytál már el úgy valakit, hogy még hozzád sem kellett hogy érjen és már bizsergett mindened?
Hagytál már el úgy valakit, hogy mindent meg tudtatok beszélni? Hogy mindent tudott Rólad?
Hagytál már el úgy valakit, hogy tökéletesen megbízott Benned?


Hagytál már el? Hagytál már el?


Én nemrég kértem időt. Gondolkoznom kell. Nem azon, hogy szeretem, hanem hogy tudom-e folytatni. Ami neki tabu, az lenne számomra az igazi. Mindezt azért, mert anno - nem is olyan régen - valaki teljesen hazavágta az önbizalmát. Mert azt akarta - amit nekem nem kellene - hogy magához láncolja.
Lehet nem voltam hozzá elég türelmes.
Valószínűleg túl sokszor tört rám az az érzés, hogy ezt meg kell beszélni. Valószínűleg túl sokszor "vájkáltam" a múltjába.
Valószínűleg hibáztam. De mint ember, én is tévedhetek.


És most várok. És az arcomon legördülö könnycseppeket elmorzsolom addig.


Hiszen időt kértem s türelmesnek kell lennem.